John Ajvide Lindqvist: Hívj be!

  • B. I.
  • 2010. január 14.

Könyv

Svéd kritikai realista vámpírregény: így határozhatnánk meg az első könyves szerző világsikert aratott regényét.

Svéd kritikai realista vámpírregény: így határozhatnánk meg az elsõ könyves szerzõ világsikert aratott regényét, amelyben messze nem a vérszívóvonal a leghátborzongatóbb. Hanem az ábrázolt közeg: a stockholmi elõváros, Blackeberg nyomasztó betonrengetege, az egyenházakban és -lakásokban tengõdõ reménytelen és végletesen megbicsaklott emberi sorsok felmutatása, az erõszak mindenütt jelenvalósága. Ezekhez képest a 12 éves vámpírfiúcska és - naná, hogy pedofil - segítõje voltaképpen az állatvilág közönyös természetességét jelenítik meg: ölnek, mert a túléléshez, a mindennapi betevõért ölni kell. A társukat válogatott módszerekkel megalázó tinédzserek vagy a szeretetüket kimutatni képtelen, és az egymást szó szerint a halálba kergetõ panelházi alkoholisták viszont élvezik is a kegyetlenséget; s ha a kegyetlenség gyakorlásához gyávák, mint a kövérkés, agyonszekált fõhõs, akkor a brutalitás elképzelt világába menekülve élik ki hajlamaikat. Nincs feloldás, nincs megváltás: s bár maga a történet olvasható a mindent legyõzõ feltétlen szeretet történeteként - sokan így is olvassák -, a végkifejlet korántsem egyértelmû. Mert vajon a mindent elsöprõ õszinte érzelmek gyõzedelmeskednek, vagy a rideg számítás? Miért õrül meg a legrokonszenvesebb figura, s miért az öngyilkosságot választja az alkoholista prostituált, a történet legtisztább lelkû alakja? Egyértelmû válaszokat senki ne várjon; de éppen emiatt is kiemelkedõ nívójú lektûr Lindqvist regénye.

Fordította: Miszoglád Gábor. Könyvmolyképzõ, 2009, 592 oldal, 3499 Ft

*****

 

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.