könyv - Kondor Vilmos: Budapest romokban

  • Svébis Bence
  • 2011. június 30.

Könyv

Hálás lehet a populáris irodalom Kondornak, hogy kitöltve a mûfaji regiszteren tátongó rést, szinte a semmibõl megteremtette a magyar krimi zsánerét. Az évtizedek óta tartó próbálkozásokat követõen 2008-ban - a Budapest noir megjelenésével - végre a klasszikus detektívek panoptikumában üdvözölhettük Gordon Zsigmond bûnügyi zsurnalisztát.

A hazai történelmen átívelõ regénysorozat negyedik kötete 1946 nyarán játszódik, a világháború sokkjából ocsúdó Budapesten. A nyilasok elhagyták, a szovjetek éppen birtokba veszik a várost. Ebbõl a közegbõl indul meg az ezúttal több szálon is futó cselekmény: lemészárolt orosz katonák az Oktogonon, felismerhetetlenségig ösz-szeégett merénylõ, öngyilkosságnak álcázott gyilkosság a Markóban, bûnbandáktól elsíbolt vagyonok. Kusza és zavaros a történet, ráadásul folyton-folyvást elakad, ritmusát veszti. "Nem mûködik semmi" - állapítja meg keserûen az újságíró. Nem, valóban nem. Itt minden zilált, romos, nem áll össze egésszé. Ahogyan a város, úgy Zsigmond is darabokban van. Hátába repesz fúródott, bal karját alig bírja mozgatni, egzisztenciája megtört, ismerõsei, kapcsolatai megbízhatatlanok vagy még rosszabb: halottak. Lesújtó helyzetképet fest a szerzõ, ám sajnos a bûnügyi szál rovására. A Kondor-regények egyik nagy bravúrja a kiváló korrajz, a valós történelmi térbe ejtett fiktív karakterek mozgatása. Most azonban nincs hova mozogni, a cselekmény alig csordogál a történelmi tabló medrében. Úgy kerülünk egyre közelebb a megoldáshoz, hogy minden nyom csak zavarba ejt, elbizonytalanít, míg meg nem érkezünk a végkifejletig, mely meg nem alapozott grandiózusságával sajnos jelentéktelenné silányul. A markáns hard-boiled stílus elveszett, a dramaturgiát maga alá temeti a nosztalgia, s ezt a könyvet már csak a megrögzött rajongók fogják igazán élvezni. Esetleg még a várostörténészek.

Agave, 2011, 272 oldal, 2980 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.