KONDOR VILMOS: BŰNÖS BUDAPEST

  • - urfi -
  • 2009. június 4.

Könyv

Ritka az olyan örömteli fejlemény a magyar könyvpiacon, mint a Kondor-jelenség. Nem irodalmat írok, mert a sorozat (kiadó általi) felépítése, a brand születése éppoly fontos. A hasonlóan szellemtelen című tavalyi első rész, a Budapest Noir ugyanis nemcsak a jó hazai krimikre kiéhezett - és mindeddig kielégítetlen - kritikusok tetszését nyerte el, de tudható, hogy hamarosan filmet forgatnak belőle, és hét országban jelenik meg fordítása. A marketing persze mit sem érne, de legalábbis a siker hidegen hagyna, ha maguk a könyvek nem lennének remekül megírva. A vélhetőleg álnéven publikáló Kondor profi műfaji szerző: pontosan tudja, milyennek kell lennie egy keményvonalas kriminek, és meg is tudja írni. Főhőse, a rezignált bűnügyi újságíró, Gordon Zsigmond és a választott téridő, a harmincas évek Budapestje elég összetett és rejtélyes ahhoz, hogy sorozatot építhessen köré, állandó szereplőkkel és állandó olvasókkal, akiknek a némileg terjedelmesebb Bűnös Budapest valószínűleg nem okoz majd csalódást.

1939-ben járunk, Lengyelországban kitört a háború, tombol a cenzúra, gyülekeznek a történelmi árnyak, és Gordon nyomozás közben szügyig gázol mindenféle mocsokban: kokain, szerencsejáték, lövöldöző nyilasok, kiugrott Lenin-fiúk - ez a világ noirabb a Noirnál. A rokonszenvemet éppen visszafogottságával elnyerő előzményhez képest minden kontúr erősebb, még innen a hatásvadászaton, de nem örülnék, ha a szívemnek kedves zsurnaliszta ezen az - egyébként könnyen kínálkozó - úton menne tovább az egyre vészterhesebb időben, egyre brutálisabb ügyek felé. A könyv legvonzóbb vonása úgyis a már-már túlzó aprólékossággal kikevert couleur locale, ahogy hősünk a nagy történeti tudással megrajzolt régi Budapesten futkározik, bedob egy jó gombapörköltet, egy kávét az Abbáziában, vagy csak átsétál a Hitler Adolf térről a Mussolini térre, amit azért még mindenki Oktogonnak hív.

Agave, 2009, 320 oldal, 2780 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.