Könyv

Kreatív evolúció

Bartók Imre trilógiájáról

  • Sipos Balázs
  • 2016. február 28.

Könyv

Lezárult Bartók Imre eretnek regénytrilógiája. Ritka ma az eretnek író, mégis alig írnak róla. Ízlelgessük, mit jelent ez.

A patkány évében (2013) egy New York-i szekta exhumál három filozófust – Marxot, Heideggert és Wittgensteint –, majd terminátorrá képezi őket, hogy kipusztítsák a várost. A cél a fogyasztásba züllött késő kapitalista ember meghaladása a leigázott mikro- és makrotermészet, vagy­is a gének, illetve a növények és állatok el- és felszabadításával. A modernitás programjának betetőzése: az ember és a világ megújítására tett kísérlet. A nyúl éve (2014) a beavatkozás okozta gyorsuló evolúcióval szembesít. Öntevékeny manipulátorok, partizánszekták igyekeznek hasznot húzni a megindult átalakulásból, hogy a maguk ízlése szerint tenyésszék ki az emberfeletti embert. New Yorkot megsemmisíti egy atombomba. A gondolkodók tevékeny forradalmárból űzött vaddá válnak. A harmadik rész elején Európába menekülnek, de Európa is kiürítve, romokban. Berlinben megtalálják az első mozgatót, az ő kitenyésztésüket is lebonyolító ember-kecske-pokolfajzatot, akinek csak néhány, a Reichstagban ügyködő tudós áll ellen. Ők egy racionális, az embert megszüntetve megőrző evolúción dolgoznak, míg a lény a természet elszabadításán. A kecske éve (2015) vizionárius háborúba torkollik.

 

Táborlakók és nomádok

A trilógia hol türelmes, mélázó, hol tempós, egzaltált olvasást előirányzó, bátor, okos, infantilis, szertelen, izgága szöveg. Eretneksége blokkolja azt az intézményes logikát, ami a szövegeket az irodalmi hagyomány táborában való letelepítés igényével értelmezi. A tábori kritikából érthető frusztrációt vált ki, hogy akadályozzák a praxisát, és ez ilyen kijelentésekbe torkollik: „Történetvezetése inkonzekvens. Szituációi repetitívek: mindig csak támadás, gyilkolás, vándorlás, elmélkedés. Filozófusai rajzfilmfigurák. Mellékszereplői kidolgozatlanok. Előkészítetlen fordulatok viszik előre a cselekményt. Trancsírozós ízléstelenkedésekben tobzódik, öncélú mutáns- és természetleírásokban tetszeleg, sűrítés nélkül, túlírtan hömpölyög.” (Torzítva idézek.) Ezt nem a rosszindulat mondatja a táborlakókkal. El kell ismerni, hogy akik – köztük a táborlakók – a minuciózusan megmunkált mondatokban, a részletező realista szituációkban, netán a közösségünket érintő történelmi és jelenkori traumák felelősségteljes feltárásában lelik örömüket, abban, ha olvasás közben is „a világ fontos ügyeivel foglalkozhatnak” – azok csak provokációt találnak a trilógiában.

Annyit róhatunk fel a tábori logikának, hogy az első kötet kiváltotta frusztráció után paranoid módon bojkottálta a többi kötetet. A derűs játékkedv és a fogékony kíváncsiság hiánya még nem bűn, ám úgy tűnik, az irodalmi masinéria nem akarja érteni, hogy ha egyszer a szerző is az irodalom intézményei között nevelkedett (Bartók diplomás filozófus-esztéta), akkor hogyan lehet, hogy a célja nem letelepedés, hanem a szökés. Hogyan lehet, hogy Bartók ismeri ugyan a tábori hagyományt (eretnek, nem dilettáns!), mégis a kijutással kísérletezik? Az ilyen eretnek szövegnek talán nem a táborbeli helyét kellene megtalálni, hanem a pontot, ahol lyukat üt a kerítésen.

A trilógia körül létrejött másik értelmezői stratégia a nomádoké. Ők nem jönnek zavarba a sodródó történetvezetéstől, az egymást váltogató főgonoszoktól (pl. mutáns nyúl; tengeri szörny; amolyan godzilla; Lacan; óriásféreg). Attól sem, hogy nem plasztikus, hanem amorf, illanó vagy egymásba alakuló figurák eseménytörténetét követjük végig. Méltányolják, hogy egyfajta pikareszk videojáték-dramaturgia érvényesül, ahol a részek utólag nyernek értelmet: a főhősök mindig megmenekülnek, mert el kell jutnunk a végkifejletig, át kell látnunk az egész világot, végig kell gondolnunk a szokatlan gondolatot: egy ember nélküli világét.

A táborlakók számára ez rendkívül megterhelő, mert ők éppen hogy a felvilágosodás – önmagáért és közösségéért felelősséget vállaló – emberében szeretik viszontlátni önmagukat. Őket semmisítik meg az első kötetben. A pogány biohorroron (Carpenter, Cronenberg, Romero…), posztmodern trashen (Pynchon, South Park, Takashi Miike…) és cyberpunkon (Gibson, Lovecraft, Wachowski…) edződött nomádok számára nem eretnek a trilógia embert próbáló logikája. Kultúrá­juk jól ismeri Foucault gondolatát: „Az ember: találmány. Létrehozásának közelmúltbeli dátumát mai gondolkodásunk egyértelműen mutatja. Talán közeli végét is.”

Az eretnek középen áll. Egyik lába gyökeret vert a táborban, a másik viszont a nomádokkal utazik. Az eretnek paradoxona, hogy egyszerre kellene telepesként és nomádként olvasni.

 

Bukás vagy robbanás

„Az ember kötél, amely állat és emberfölötti ember közé feszíttetett – kötél mélységes mélység fö­lött. Veszedelmes általmenés” – írja Nietzsche. Erről, a humanizmusból a poszthumanizmusba tartásról, a modernitás posztmodernbe billenéséről (bukásáról vagy robbanásáról) szól a trilógia. Nem torpan meg a tábori humanizmus a tiszta ész határán. A modernitásnak a társadalom (Marx), a gondolkodás (Heidegger) vagy a nyelv (Wittgenstein) terén végbevitt forradalmi tettét és annak következményeit írja meg. S nemcsak ezt mondja, hanem ezt is csinálja – a koszos mondatok, a szétoszló karakterek, a szakadások szabdalta történetlánc szerkezetileg is leképezi az akciót.

A trilógia filozófiai ponyva, ahogy A szellem fenomenológiája, az 1984 vagy a Solaris is olvasható filozófiai ponyvaként, azaz egy gondolat epizált kifejtéseként. Az ilyen írások célja nem a komplex karakteralkotás, realista konfliktusépítés vagy ügyesen dramatizált történetvezetés, hanem egy absztrakt észjárás bemutatása.

Eretnek kérdés, hogy életképesek-e a modernitás gondolatai a poszthumanista gondolati klímában. Ahogy az a felvetés is, hogy egyáltalán érdemes-e ma a modernitás gondolataival felszerelkező irodalmat írni – nem nevetséges a létezés esszenciáját kereső hős, a társadalmat megjobbítani igyekvő forradalmár vagy a kimondhatatlannal viaskodó vézna alak 2015-ben? Avagy mi a teendő akkor, ha a felelősségteljes, felvilágosult humanista gondolkodás számos, az utóbbi ötven évben lezajlott történeti esemény, biológiai innováció, ökológiai katasztrófa, digitális forradalom, fundamentalista fordulat ábrázolására, artisztikus kezelésére, elgondolhatóvá szelídítésére vagy akár csak a megértésére is egész egyszerűen alkalmatlan?

 

Úgyis túlélik

Léteznek még a letelepítés ellen tiltakozó, örök eretnek szövegei a modern magyar irodalomnak.
Füst Milán költészete, Szentkuthy Orpheusza, Hamvas Karneválja, Szentjóby FIKÁja, Hajas Szövegkáprázata, netán Babics Imre Gnózisa említhető – s hasonló eretnekség Marno János, Sziveri János, Tandori Dezső életművének egy része. Joggal bízhatunk abban, hogy Bartók is beiratkozik ebbe a leszármazási sorba. Ezekkel a szövegekkel lehet perlekedni, lehet dühöngő vagy kétségbeesett értelmezői küzdelmeket vívni a letelepítésükért, és ki is lehet átkozni őket. Szerencsére túlélik. Szerencsére – mert mi más izgathatná fel a bemerevedett tábori fantáziát?

A trilógia néhol kétségkívül meg­elégszik a popkultúra – az irodalmi hagyományénál nem kevésbé unalmas – sablonjaival. Máskor az infantilizmus a vakmerősége rovására megy. A szövegben érezhető a nyelvkeresés, néhol a dramaturgiai bizonytalankodás és következetlenség. Azzal, hogy kötetről kötetre haladva egyre bátrabban kísérletezik (az elbeszélői pozíciót fokozatosan megbontja; egyre vadabb vágásokkal operál; egyre kiismerhetetlenebbé teszi a cselekményt), nehezíti az olvasást. Ám ez, paradox módon, az erényére válik: a bonyolódás, a továbbgondolás felé mutat.

Örömteli, hogy egy korszerű eretnek ólálkodik a táborunk körül.

Libri, 2013–2015, kötetenként 3990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.