Peter Sloterdijk német filozófus sokféleképpen kísérletezett már a filozófia megújításával, de úgy tűnik, az igazi megoldásra egy ügyesen megválasztott revival révén talált rá, amikor a Platón-Nietzsche-Heidegger vonalat felelevenítve megajándékozta a német kultúrközönséget az emberpark gondolatával. Sloterdijk idén nyáron az elegáns Schloss Elmau-i konferencián nagyszabású és elliptikus beszédben hirdette meg az ezredvég új filozófiai kihívását. A beszéd voltaképpen nem volt új, és manifesztumra sem hasonlított (S. a levélformát választotta, s levelét, az egyelőre halandónak tekinthető hallgatók feje fölött elbeszélve, a kulturálisan hagyományozott öröklétet élvező Heideggerhez intézte), a címe és a nyilván nem teljes filozófiai ártatlansággal választott terminusok azonban meglehetős vihart kavartak.
L´alarme pour l´alarme
A történet szétszálazása nem egyszerű feladat. Sloterdijket szeptember 2-án Thomas Assheuer bizonyos mértékig lenácizta a Die Zeit hasábjain, szemére hányva, hogy beszédének veleje egy új eugenetikai program meghirdetése, amelynek során az elitnek, tetszik, nem tetszik, magára kell vállalnia az embertenyésztés feladatát, amelyet a közelgő ezredforduló, az elszabaduló agresszivitás, továbbá bizonyos platóni és nietzschei kijelentések elkerülhetetlenné tesznek. Segít megértenünk Assheuer cikkének fókuszát, ha kiemeljük, hogy mindjárt a harmadik bekezdésben szemére hányja a Suhrkamp Kiadónak, hogy újabban ezt a Sloterdijket foglalkoztatja tanácsadóként.
Assheuer cikke nyomán futótűzként terjedt Németországban az újabb filozófiai náciveszély híre, s képzelhető, hogy a kevésbé igényes napisajtóban Platón és Nietzsche már viszonylag csekély szerepet kapott a vita értelmezésekor.
Sloterdijk egy sértődött cikkben felhánytorgatja Assheuernek, hogy a publicisztikai hőstett érdekében téves riadót fúj, sőt a l´alarme pour l´alarme esztétikáját vallja. S. önértelmezése szerint a szöveg (amely e ponton a nyilvánosság számára még nem hozzáférhető) filozófiai esszé a humanizmus végének vége után következő poszthumanista világállapotról, s kifejezetten ellenjavallja a csoportokra irányuló, genetikai alapú szelekciót (pl. a fajirtást vagy a hitleri Németországban ennek előjátékául szolgáló eutanázia-programot).
A szöveg ismeretében a szerzőnek igazat adhatunk. Okfejtése a német idealista filozófiai nyelv különféle rétegeinek retorikailag hatásos vegyítése; határozottan állítható, hogy semmi határozottat sem állít. Diszkurzív technikáját inkább pengetésnek nevezhetnénk: megpendül például a genetikai szelekció, az übermensch, az elit felelőssége és a humanizmus végleges lejárta, anélkül, hogy ezek összefüggésére és a szerző ezen összefüggésekhez való viszonyára fény derülne.
Keresztúton
Ezen a ponton két ágra válik történetünk. S. ugyanis, elértvén a Suhrkamp Kiadóra tett utalást, a mentegetőzésnél tovább is megy, és meghirdeti a kritikai filozófia, vagyis Habermas & tsai végét. Ezt az értők palotaforradalomként értékelik, tudniillik a Suhrkampnál, és általában Németországban, eleddig Habermas volt a nagy és mértékadó filozófus. A Die Zeit a háború utóbbi frontját tartja fontosabbnak, és felsorakoztatja a német filozófiai élet egyéb kiválóságait, Ernst Tugendhafttól Manfred Frankig. Az ügy, amelybe belesápadnak a havilapok szerkesztői (a hetilapok már a filozófiát is ellopták tőlük!), bonyolultan belterjessé válik. Roger de Weck legutóbbi összefoglalásában Sloterdijk támadásában a revizionizmus meg-megújuló hullámainak esedékes adagját látja, azaz a nyolcvanas évek közepén zajló történészvita, a Botho Strauss-, majd a Martin Walser-féle önérzetes önnácítlanítás és lelkiismeret-csömör újabb megnyilvánulását. A Sloterdijk-ügy lényege eszerint nemzedéki és/vagy elitcsoportok közti konfliktus, amely a lelkiismereti kérdés körül és/vagy ürügyén zajlik.
Habermas és a kritikai filozófia e téren legalább világos célpontot kínál: a felelősségetikát és folytonos lekiismeret-vizsgálatot hirdető, a német bűn átöröklését mintegy elfogadó generáció kétségtelenül nem ok nélkül idegesíti kulturális pozícióvá konvertált moralizmusával a feltörekvő és hedonista ifjúságot. Nekik a lelkiismeret-vizsgálat nem sok jót ígér, a későn születők szorgalmi jegye mindig eggyel rosszabb lesz, mint a korábban kezdőké, és egyébként se kecsegtet izgalmas felfedezésekkel vagy az új filozófiai tanok felfedezőinek járó dicsőséggel.
Sloterdijk ugyan nem említi előadásában sem a hitleri Németország historizálásának szükségességét, amely a történészvita tétje volt (történelem feletti vagy közönségesen történelmi gonosz-e a szóban forgó Reich?), és nem beszél a német öntudat visszanyeréséről és az új Németország ártatlanságáról sem, mint Botho Strauss és Martin Walser, de Manfred Frank vádjában van némi igazság: a humanisták ellen lázadó újnémetek voltaképpen a régi német tanokat veszik meg, Derridán és Deleuze-ön átszűrve, az ezredvég posztmodern újdonságaként. Nem mondja-e Sloterdijk a Szabályok az Emberparkban egyik bekezdésében maga is, hogy az ember animal rationalisként való meghatározása rég meghaladott álláspont?
Heideggerezés
Túl szép volna azonban a történet, ha filozófiai álláspontok összecsapásáról szólna. Ismerjük itthonról az ilyen ügyek logikáját. Amit mondasz, az egészen más, mint amit jelentesz, s megszoksz-e vagy megszöksz, mindenképp megvan a helyed. A heideggerezés egészen más, ha Manfred Frank csinálja, s megint más, ha Sloterdijk, és régi balosból csak akkor lesz jó újkonzervatív, ha megfelelő ellenséget választ magának. Vigasztalásul szolgálhat a magyar olvasónak, hogy a bélyegzési technikaként használt nemzetizés és modernezés nem csak magyar átok.
A német lelkiismeret kényelmetlen és nehezen avuló kérdése azonban csak egyik vonulata az ügynek. A napisajtó érdeklődése inkább szól Sloterdijk ügyesen megválasztott hívószavainak, az embernevelés versus embertenyésztés problematikájának, s a brutalizálódó emberiség víziójának. Tényleg baj van a gyerekkel az iskolában, délebbre meg áthatolhatatlan öldöklés folyik, ilyet se láttunk Európában már vagy ötven éve.
És Sloterdijk azt mondja, ennek az egésznek Dolly a kulcsa. Egy helyen megkapsz mindent, nem ez volna a népnek szóló filozófia lényege?
Az eugenika kísértete
A génmanipuláció technikái kétségtelenül fejlődnek, és a Frankenstein vagy a Gólem keltette kellemes borzadást a viszonylag közeli megistenülés ködös ígéretével ötvözik. Sloterdijk jóformán nem beszél a genetika tényleges állásáról, és profetikus utalásaiból inkább tájékozatlanságra, mint bölcs előrelátásra következtethetünk. De ez mindegy is: a szöveget úgysem olvasták az érdeklődők. A Spiegel jó érzékkel ez utóbbi irányba terelte a maga értelmezését, és meginterjúvolta Ludger Honnefeldert, a bonni egyetem professzorát.
A bioetika létező filozófiai szakág. A német olvasó azonban nem sokat hallott róla eddig.
Németországban a valóságos géntechnológiát szemérmes tiltások övezik, ellentétben a mitikussal. Alighanem ez ad magyarázatot Sloterdijk sikerére és Honnefelder zavart magyarázkodására. A német szemérem oka is jól ismert. Az azonban már nem annyira, hogy a húszas-harmincas évek eugenikai divatja, vagyis az emberi faj feljavítása génállományának, finoman szólva, szelektív szaporításával, nemcsak Németországot sújtotta. Nagy-Britanniában, Svédországban és az Egyesült Államokban is tízezreket kényszersterilizáltak annak idején. Ez az elfeledett bűn aztán a kényszeredett hallgatásban bosszulja meg magát, a bioetika világszerte olyan filozófia, amely e hallgatás letéteményese és szaktudománynak álcázza magát.
Miről is van szó? Arról, hogy nincsenek erkölcsi normák a születőfélben lévő lehetőségekhez, és ez ideges tiltási kényszert vált ki a jogalkotókból Németországban éppúgy, mint az Egyesült Államokban. A bioetika az ideiglenesség területe. Sloterdijk Platónnal, Nietzschével és Heideggerrel hadonászó szövegében a filozófiatörténet, mintegy véletlenül, összeért a valósággal.
Honnefelder interjújából csak néhány esetleges alkalmazási problémára derül fény, úgymint halott hitvesből vett spermával való megtermékenyítés, a magzat genetikai szűrése, a negatív eugenetika esélyei (tehát a genetikailag öröklődő betegségek géntechnikai megjavítása) csupa viszonylag ártatlan dolog.
De látogassuk csak meg a DOE honlapját, és mindjárt látjuk, milyen nagy filozófus lehetne Sloterdijk, ha értene a genetikához.
ELSI és egyéb
jövőképek
A DOE rövidítés: az Egyesült Államok szövetségi kormányának Department of Energy nevezetű minisztériumát fedi. Miért, miért nem, ez a minisztérium indította útjára a több milliárd dolláros Human Genome Projectet, amely a világ legnagyobb biológiai kutatási programja, s nem kevesebbet tűzött ki maga elé, mint a százmillió emberi gén azonosítását. Ez a projektum áll most 27 százalékon.
A Sloterdijk előtt álló távlatok megsejthetők az Ethics and Genetics című folyóirat egyes tanulmányaiból. Szaktanulmányokról van szó, amelyek statisztikai és biokémiai vizsgálatokra utaló lábjegyzeteket tartalmaznak, s ilyesféle címeket viselnek: Válasszon jobb emberi géneket! (Howard Holme). Az amerikai közvéleményben néhány éve hatalmas vitát kavart az úgynevezett haranggörbe-elmélet, amely az afrikai amerikai lakosság esetén genetikailag magyarázta az oktatási kudarcokat, és kidobott pénznek minősítette a felzárkóztató és pozitív diszkriminációs programokat - a vitában akkor, mint most a Sloterdijk-vitában, a "tudományos kérdéssel" kapcsolatos álláspont szorosan korrelált a politikai elfogultsággal. E cikkeket azonban technokrata tudósok írták, akik több-kevesebb hévvel, de racionálisan és konzisztensen érvelnek a genetikai tényezők figyelembevétele mellett. Holme szerint például az intelligenciahányadost fokozó gének statisztikailag szignifikáns kapcsolatban állnak a rövidlátással, a köszvénnyel és a balkezességgel. Philpott szerint egyes, ritka esetekben kimutatható egy agresszív viselkedéssel együtt járó, férfiágon öröklődő génváltozat. És így tovább.
Istent játszani
ELSI annyit tesz, mint Ethical, Legal and Social Implications, azaz Erkölcsi, jogi és társadalmi következmények. A DOE egyik alprogramjáról van szó. A Sloterdijk-faló éhes olvasók, a véletlen szabadságában hinni vágyók, az elitisták, a rémültek és a filozófushallgatók ezentúl majd, gondolom, Nietzsche helyett ebben a négy betűben hisznek. De addig is, míg kiderül, mit tud ez a négy betű, nyugodtan tartsa meg a kedves olvasó felelőtlenül szabad, istenien véletlenszerű szaporodási szokásait.
Babarczy Eszter
