Maffiavariációk (Orosz filmsorozat a Puskin moziban)

szerző
Geréb Anna
publikálva
1999/3. (01. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A közönség hosszú tömött sorokban vonult ki a teremből a film vetítése alatt - Cannes-ban. Nálunk ritkább sorban, de kimentek szépen. (Amúgy a Puskin nagytermébe is alig fértek, a nagy érdeklődésre való tekintettel ide kellett a kicsiből átköltöztetni az egész orosz programot. A végig kitartók többségének is megvolt a véleménye. "Ez nézhetetlen. Se füle, se farka." "Olyan nyomasztó és zavaros, hogy egészen megfájdult tőle a fejem." "Csak hó és hó és szürkeség. Ordítozás és fetrengés. Meg ocsmányság, fajtalankodás, gyilkosság, verekedés... Rosszul vagyok tőle." "Nehéz felfogni. Nehéz megérteni ezt a filmet. Na persze, a mi világunkat sem könnyebb. Olyan ez a film pont, mint amilyen a mi életünk. Jó, hogy megnéztem. Jó, hogy German megcsinálta. Kemény. Még gondolkoznom kell róla. Valamitől nagyon megfogott. Valahogy szép. Szép szörnyűség." "Ez fantasztikus volt. Ezt még meg kell nézni. Különösen a második rész rendkívüli. Micsoda hatás, micsoda szuggesztivitás!"

A közönség hosszú tömött sorokban vonult ki a teremből a film vetítése alatt - Cannes-ban. Nálunk ritkább sorban, de kimentek szépen. (Amúgy a Puskin nagytermébe is alig fértek, a nagy érdeklődésre való tekintettel ide kellett a kicsiből átköltöztetni az egész orosz programot. A végig kitartók többségének is megvolt a véleménye. "Ez nézhetetlen. Se füle, se farka." "Olyan nyomasztó és zavaros, hogy egészen megfájdult tőle a fejem." "Csak hó és hó és szürkeség. Ordítozás és fetrengés. Meg ocsmányság, fajtalankodás, gyilkosság, verekedés... Rosszul vagyok tőle." "Nehéz felfogni. Nehéz megérteni ezt a filmet. Na persze, a mi világunkat sem könnyebb. Olyan ez a film pont, mint amilyen a mi életünk. Jó, hogy megnéztem. Jó, hogy German megcsinálta. Kemény. Még gondolkoznom kell róla. Valamitől nagyon megfogott. Valahogy szép. Szép szörnyűség." "Ez fantasztikus volt. Ezt még meg kell nézni. Különösen a második rész rendkívüli. Micsoda hatás, micsoda szuggesztivitás!"

Alekszej German

hosszú évekig dolgozott a Hrusztaljován, mint egy költő, cizellálva komor képeit. Sorra bolondultak tőle a producerek, a végén már kevesen hitték, hogy lesz belőle valami. "Milyen film az, amit hét évig készítenek? Jó nem lehet, kár a pénz bele" - jelentette ki tavaly egyenesen a pulpitusról az orosz filmszövetség frissen felkent elnöke, Nyikita Mihalkov is.

Aztán nagy nehezen sikerült egy ideiglenesen végleges változatot összeállítani az 1998-as cannes-i fesztiválra. A filmínyencek nagyon várták. Meg azok is, akik ismerik German korábbi filmjeit, az állami maffia harmincas-negyvenes évekbeli uralmát idéző filmdrámáit, a Barátom, Ivan Lapsint vagy az Ellenőrzés az utakon címűt. A múltidézés ellenére ezekkel is meggyűlt a baja a rendezőnek, évekig polcon pihentek, és csak a peresztrojka idején vették elő őket, hogy aztán világra szóló diadalt arassanak. Mindenki azt hitte, most végre megszületik az igazi nagy mű. És megszületett.

A Hrusztaljov, a kocsimat!-ról könyveket fognak írni. Az lesz az érdekes, hogy az idő előrehaladtával egyre vonzóbb és érthetőbb lesz. Olyan érzéki, szinte zsigeri összefoglalása a most múló századnak, amilyet még nem láttunk. Zsúfolt, igaz. Zaklatott, az is igaz. Nincs meséje sem. "Csak" lázálomszerű víziók, rémálmok a rémvalóságról. "Filmünk a Sztálin által kezdeményezett, az oroszországi zsidók kiirtását célzó orvosper áldozatának állít emléket" - szól az ajánlás, de néhány perccel később már úgy érezzük, mindnyájan zsidók vagyunk, pedig szinte nem is esik többé szó a témáról. Mindnyájan ott vagyunk szorongva, félelemben a szűk terekben, a kommunálkákban és a vagonokban, a kietlen, nyomasztó-dermesztő falanszter-utcákon, hóban és fagyban, kitéve az elállatiasodott erőszak kénye-kedvének. (A sztálinista filmekben mindig verőfényes nyár van, mintha a Szovjetunió az Egyenlítőnél lett volna.) Megszenvedett, keserű film, hihetetlenül következetesen stilizált keretben: a fekete-fehér költészettel teremt sárból aranyat. A fekete-fehér filmben például nehéz megállapítani, mi az a massza, amit a szereplők éppen esznek, vagy ami folyik belőlük (mármint egyik-másik szájából vagy máshonnét). Ám ez csak növeli az egész látvány érzékiségét, talányos költőiségét. Hasonló hatással vannak a komor tónust hirtelen szembe vágó tejfehér bevágások - szóval mindazt az egész szörnyűséget, amit a film bemutat valóságunkról, kivételesen egyedivé és líraivá teszi. Ugyanakkor érdekes az a váltogatás is, amivel German könnyedén átlép a hiperrealizmusból az abszurdba, majd onnét vissza. Ez a játék emeli el a filmet a naturalizmus földi ragacsától a költészet szférájába.

German filmje tehát a csúcs. A január 8-16-ig tartott orosz filmbemutatón azonban volt még egy-két felettébb értékes és érdekes produkció. Pjotr Todorovszkij Háztartás hármasbanja nem volt érdekes. De az előzmény, aminek e film a remake-je, már annál inkább, és ezt is lejátszották nekünk.

Abram Room

1927-es Ágy és díványát most sem lehetne jobban megcsinálni, mint annak idején. Képzeljenek el egy némafilmet, ami úgy hat ma ránk, mintha vadonatúj lenne. Viktor Sklovszkij érzékeny és szellemes forgatókönyve csak az egyik ok. A nyerők a színészek, a hihetetlenül oldott, mégis rendkívül kifejező és modern játék. Az egyik fiú nevét le is kell írnom, mert egyszerűen zseniális, jegyezze csak meg mindenki: Vlagyimir Fogelnek hívják (a filmben is saját nevén szerepel!), azazhogy hívták, mert még jókor, 1929-ben meghalt egy elmegyógyintézetben. Addig azonban nagyon népszerű volt, sok kellemes neppes orosz film főszerepében látható. A mi estünk élményét ráadásul azzal is fokozták a szervezők, hogy tapőrnek Darvas Ferencet hívták meg. Õ úgy követte a film szerkezetét, hogy közben belefeledkezve improvizált pianínóján. Lefogadom, hogy ezt a filmet soha nem vetítették jobb zenével!

*

Ligyija Bobrova sokszorosan díjazott "parasztfilmje", A te országod Azon a földön címmel volt meghirdetve az Európa-filmhéten, de akkor elakadt valahol a világban, s csak most futott be, az utolsó pillanatban. Érdemes volt kivárni. Suksini reminiszcenciák cseh-formani beütéssel, azaz nagyon emberi életkép a mai orosz falu abszurd világáról, tele szívszorongató részlettel. Ez az, amit annyira szeretünk a szép orosz filmekben: a közvetlenség és érzelemgazdagság. S micsoda színészek megint! Nem is színészek, hanem helybeli téesztagok. Hogy tudnak ilyen lazán élni a filmkamerák és a lámpák között, közben újraélni és halál pontosan kivitelezni a megadott élethelyzeteket! A rendező érdeme? De hiszen ő maga is kezdő még, fiatal nő, ez a második nagyjátékfilmje.

*

Karen Sahnazarov A telihold napja című, nagyszerű filmkompozícióját érdemes, bár nem muszáj most hosszan elemezni, mert hamarosan zsinórban vetítik az Örökmozgóban. Feltűnő azonosság azonban mindhárom kiemelkedő alkotásnál a mozaikszerkezet, az élettöredékekből építkező, lazán összeálló tabló.

*

A szerencsétlen, kettétört karrierű Mihail Kalik És megfordul a szél című filmnaplója, az az igazság, csalódást okozott. Hiába, az orosz új hullám hajdani nagy reményű alkotója nem rendező többé. Nem tudta műalkotássá összerakni szovjetunióbeli meghurcolásának, majd Izraelbe való menekülésének történetét. Kicsit hasonló a hibája Vlagyimir Hotyinyenko A te gyermekeid vagyunk, Moszkva című emlékfilmjének is. A remek ötletből - a birodalmi központ 1947-es 850. és a romjain virágzó világváros 1997-es 900. jubileumi ünnepségeinek felvételeivel eljátszani - valahogyan nem sikerült izgalmas produktumot előállítani, amelyre úgy rácsodálkozhattunk volna, pedig forrása az elnöki ambícióktól fűtött, rendkívül népszerű Jurij Luzskov főpolgármester élménybeszámolója.

*

A többi film

mind évtizedünk kezdetéről való. Természetesen Andrej Espaj 1990-es Megalázottak és megszomorítottak című Dosztojevszkij-filmje volt a legnagyobb közönségsiker, hála a jó mesének és a sztároknak, Nastassja Kinskinek és Nyikita Mihalkovnak. Nyikolaj Dosztal lapos Felhő-mennyországa (1991) és az azóta sokkal jobb Szergej Bodrov 1992-es Angyalt akartam látni című munkája már forgott Magyarországon, gyanítom, árukapcsolással kerültek ismét fel a műsorra.

Az egész válogatás nagyon pontosan tükrözi az orosz filmművészet legfőbb témáját az utolsó évtizedben: szinte mind az alvilág világában, maffiózók vagy bűnözőkből áldozattá váló kamasz vagányok között játszódik. Ez éppúgy igaz a közelmúlt államterrorjának tragikumát feldolgozó Germanra, mint ifjabb pályatársainak napi aktualitású akciófilmjeire.

A rendezvénysorozat kluja barátunk, Elem Klimov látogatása, személyes részvétele lett volna. Nem a meghívón, nem a Budapest Filmen múlott, hogy ez ezúttal elmaradt. Így nélküle nézhettük végig azt a néhány, már jól ismert filmet, amit módja volt leforgatni húsz év alatt, 1964 és ´85 között. (Azóta áll, új filmet nem csinált.) Meglepetést a nálunk soha be nem mutatott, szatirikus "sportfilmje", az 1970-es Sport, sport, sport jelenthetett volna, de ez a rendezővel együtt otthon maradt.

Mindenesetre arra nem gondolt senki, hogy ilyen ostrom lesz a Puskin moziban, hogy ekkora tömegek özönlenek az orosz filmekre. Ez alighanem a gyógyulás, az egészséges kíváncsiság jele...

Geréb Anna

szerző
Geréb Anna
publikálva
1999/3. (01. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...