Seberg amerikai filmszerepein kívül a Kifulladásig hősnőjeként tűnt fel Belmondo oldalán, de kultuszfigura nem emiatt lett. Hanem azért, mert az egyik első közszereplő volt, akiről az FBI elismerte, hogy az emberi jogi mozgalmakhoz való kötődése miatt évekig titokban zaklatta, ami később az öngyilkosságához vezetett. Egy évvel ex-neje után, 1980-ban Gary is végzett magával. Búcsúlevelében rögzítette, hogy: 1. ő Émile Ajar, az Előttem az élet szerzője, 2. nem Seberg miatt öli meg magát, hanem azért, mert már nem képes írni.
Minderről nem szól, nem is szólhat az 1960-as önéletrajzi regény, de innen, az utolsó évtizedek drámái felől érdekes igazán, milyen anamnézis húzódik a férfi nyilvánvalóan terhelt múltjában. A válaszhoz keressük a nőt, jelesül az első és mindvégig meghatározó nőt az életében. A virradat ígérete elsősorban szenvedélyes anyaregény, egy vasakaratú, különc nő története, aki egész életét a fia boldogulására teszi fel.
A gyermekét egyedül nevelő asszony kifogyhatatlan leleménnyel igyekszik megélni a jég hátán a húszas-harmincas években, miközben megható és komikus, a gyerek számára pedig aktuálisan felettébb kínos jelenetek sorában hozza a világ tudomására, hogy fiacskája Nobel-díjas lesz, hazája büszkesége, minimum az új Victor Hugo. Mindez annál érdekesebb, hogy első generációs litván zsidó bevándorlókról van szó: Roman Kacew (ez az igazi neve) 14 éves volt, amikor 1928-ban áttelepültek a lengyelországi Wilnóból Nizzába. Anyja a legnagyobb pénzszűkében is elviszi tánc- és hegedűtanárhoz, teniszedzőhöz, s miután kiderül, hogy fülétől a lábáig bot, végül marad az író-diplomata pálya.
A gyermekében saját beteljesületlen álmainak megvalósítóját látó, rajongó anya nem könnyű útravaló az élethez, de hálás írói alapanyag. A könyv nem kevésbé érdekes vonulata egyfajta groteszk, alulnézeti társadalom- és korrajz. Tudjuk, hogy Gary Franciaország megszállása után Nagy-Britanniába ment, De Gaulle alatt a Szabad Francia Légierőnél szolgált, és számos sikeres európai és afrikai bevetés után, magas kitüntetésekkel szerelt le a háború végén. Ehhez képest a nagy világégést és saját szerepét derűs-ironikus dekadenciával, a bevetések közti dögunalom, a divatos repülődzseki elvesztése feletti bánat, az ötperces ismeretségek után szívből jövő lánykérések és a mekneszi kuplerájnegyed apokalipszise felől mutatja be. A hősök mögött forrófejű, bizonyítani vágyó fiatalembereket, a körülményeik és a vakszerencse által vezérelt figurákat láttat, saját hazafiúi buzgalmát és többszöri, a csodával határos túlélését pedig teljes egészében annak a láthatatlan köldökzsinórnak tulajdonítja, amely anyjához kapcsolja.
Gary a narcisztikus személyiség mintapéldánya, önironikus lúzer a patetikus hős álarcában, lehengerlő bonvivánként örök mama kedvence - s mindez, Bognár Róbertnek hála, kiváló magyar tolmácsolásban kerül elénk. Önéletrajzi regényről lévén szó, a tét nem a valóság tényszerű megörökítése - dátumokat alig, gyanúsan frappáns jeleneteket viszont bőven találunk benne -, hanem az emlékállítás az egyszerre felemelő és nyomasztó anyai szeretetnek, a kalandor intellektuel imázsának árnyalása, és egy, a történelem homályába vesző korhangulat megragadása. Afféle Pokolbéli víg napjaim, a győztesek oldaláról.
Fordította: Bognár Róbert. Park Kiadó, 2012, 327 oldal, 3500 Ft
