Meglepő, nem mulatságos

Charles J. Shields: Így megy ez. Kurt Vonnegut élete

  • Kádár Judit
  • 2013. március 7.

Könyv

Amikor Vonnegut első átfogó életrajza két éve megjelent, Mark fia sietett cáfolni a szerző azon állítását, miszerint a szarkasztikus humoráról ismert világhírű író magányos és kiábrándult emberként halt volna meg.

Hogy kijelentését alátámassza, megjegyezte: a biográfus túl kevés időt töltött vele. Ez sajnos igaz is, Shields csak 2006 nyarán kért engedélyt Vonneguttól, és mindössze kétszer találkoztak személyesen. Először együtt ebédeltek, második alkalommal az író manhattani dolgozószobájában beszélgettek, de csak két órán át, mert a légúti fertőzésből lábadozó Vonnegut hamar kimerült. Ez a 2007. márciusi interjú lett az utolsó is. A 84. évében járó íróra, akinek élete bővelkedett az egyszerre képtelen és tragikus eseményekben, már csak egyetlen abszurd fordulat várt: még aznap délután megbotlott a kutyája nyakörvében, lezuhant a lépcsőn, kómába esett, és egy hónap múlva anélkül halt meg, hogy visszanyerte volna az eszméletét. A halálát követő öt évben Shields rengeteg anyagot gyűjtött: interjúkat készített gyerekeivel, szerelmeivel, barátaival, és könyvében 1500, az író tollából származó levelet dolgozott fel. Vonnegut második felesége viszont egyszer sem állt szóba vele, fia pedig megtiltotta, hogy a levelekből szó szerint idézzen - így csak találgatni lehet, hogy a kényszerből körülírva idézett mondatokban vajon mennyi Vonnegut eredeti szövege.

Tragikusan megszakadt beszélgetéseikből Shields arra a következtetésre jutott, hogy a fekete humora ellenére mindig nyájas szatirikust egész életére depresszívvé tette a hajdani családi ház hűvös légköre, a bátyját nála többre tartó, szeretetüket kimutatni nem képes szülők emléke. Mindvégig kisebbrendűségi érzés gyötörte, s élete végén sem változott meg a véleménye, hogy (kritikusaitól) nem kapott elég megbecsülést. Ám kesergése szellemi hanyatlás következménye is lehetett. Biográfusa úgy látta, úrrá lett rajta a "kiüresedettség", már "nem volt mit mondania". Nekünk is ez volt a benyomásunk: 2006 tavaszán adott telefoninterjúja során mintha csak előre gyártott válaszai lettek volna (lásd: "Szinte érdemes élni", Narancs, 2006. április 20.). Mindenesetre az élete eseményeit hetvenéves koráig részletesen tárgyaló könyvből olyan ellentmondásos személyiségű ember alakja bontakozik ki, akinek az esendősége valószínűleg meglepi olvasóit. Mindazokat, akiket a kijelentéssel, hogy Vonnegut "nem volt tökéletes ember vagy apa, és tényleg elszúrta a házasságait", nem sikerült Marknak eltántorítania a műtől.

Miután a II. világháborúból egy soha nem múló poszttraumás stressz árán hazajutott, Vonnegut majdnem ötvenéves koráig - Az ötös számú vágóhíd megjelenéséig - állandó anyagi gondokkal küzdő "kispályás" szabadúszó volt, aki vegyes színvonalú magazinoknak, eladásra írta a novelláit. Minden más munkát a társára hagyott. Gyerekeit elhanyagolta, feleségét megcsalta, majd elhagyta, szerkesztő barátait cserbenhagyta, s amint végre befutott és a baloldali, pacifista ifjúság kultikus figurája lett, a jogdíjakból befolyt pénzből részvényeket vásárolt - állítólag még abba a Dow Chemical cégbe is befektetett, ami a vietnami háborúhoz a napalmot gyártotta. Nem keveset hibázott, rossz döntéseiért boldogtalan öregséggel fizetett. "Sokkal jobban hasonlított az olvasóira, mint azok sejthették", vonta le Shields a tanulságot. És valóban: most kiderült róla, hogy ő is csak elismerésre és szeretetre vágyott, bármi áron.

Fordította Pék Zoltán. Maecenas Könyvkiadó, 2012, 565 oldal, 3200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.