Magyar Narancs: A Jókai és a nők utószavában elárulod, hogy idestova negyven éve Jókai-olvasó vagy, annak ellenére is, hogy őt olykor olcsó kalandregények mesterének tartják. Megkaptad már a kérdést, hogy miért rajongsz egy ilyen ódivatú szerzőért?
Szécsi Noémi: Hogyne. A Jókai-rajongók az elmúlt hetekben ünnepelték az író születésének bicentenáriumát, nekem viszont feltűnt, hogy a kortárs magyar írók közül nem nagyon állt ki mellette senki. Én viszont magamra akartam venni ezt a feladatot, pedig tényleg észlelem: Jókai mintha ciki lenne.
MN: Szerinted mi ennek az oka?
SZN: Számos oka lehet, de biztosan közrejátszik, hogy Jókainak kötelezőolvasmány-szaga van. De hát ez nem az ő hibája, ettől még nem kellene porosnak tartanunk. A másik ok az a Nyugat-kultusz, mely a mostani irodalmi percepciót meghatározza. Sokan úgy vélik, Ady Endrével és kortársaival vált nagykorúvá az irodalom, onnantól érdemes igazán komolyan venni, korábbról pedig csak gyermeteg kísérleteket, nemzeti költeményeket és tárcaregényeket találunk. A tárcaregény műfaja különösen messze áll a mai irodalomfelfogástól.
MN: A Netflixhez viszont közel áll.
SZN: Míg a Nyugat-nemzedék egységes egészként értelmezett műveket alkotott, Alexandre Dumas, Charles Dickens vagy éppen Jókai Mór szinte minden művüket ebben a formátumban közölték. Ez sokszor öncélú, de érdekes cselekményágakhoz vezetett, „cliffhanger”-ekhez és élvezetes mellékszereplőkhöz. Pazar élmény annak, aki szívesen időzik ebben a világban, de mi már kompaktabb műalkotásokhoz vagyunk szokva.
MN: Sokan egy életre „lepattannak” Jókairól, amikor kötelező olvasmányként találkoznak a műveivel. Hol lehetne jobb és méltóbb helye az olvasó életében?
SZN: Van ugye az egy férfi életközepi válságát ábrázoló Az arany ember és a magyar szabadságharc mítoszát megteremtő A kőszívű ember fiai. Az első érthető módon nem érdekli a gyerekeket. A másik is mérsékelten. Biztos, hogy sokan vitatkoznának velem, de én nem értek egyet azzal, hogy a hazaszeretet „belenevelhető” a gyerekekbe. Most egyre inkább azt látom, hogy a hazaszeretetet mint egy pirulát, lenyomják a tanulók torkán. Jókai Mór liberális ember volt – ez akkor még mindenki szerint összefért a nemzeti gondolattal –, annak az író-költő nemzedéknek a tagja, amely Petőfi Sándorral, Arany Jánossal és a többiekkel együtt a tollával hozta létre a magyar identitást. Ez egy progresszív feladat volt, amelynek a fénye lassan elkopott, mára pedig végképp letűnt. De nem csak ezért van Jókainak bérelt helye a kötelezők között. Előtte kevés olyan szórakoztató regény jelent meg, mint az övéi, őrülten népszerű volt, ki is vívta vele a kortárs szakma gyűlöletét. Köztük Gyulai Pálét, aki úgy gondolta, a magyar regénynek társadalomkritikusnak kell lennie, Jókai pedig szemfényvesztő, aki naiv tündérmeséket alkot, és nem engedi szembesülni az olvasót a nagy kérdésekkel.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
