Mint üveggolyót - Piotr Klodkowski: A Kelet csodálatos zamata

  • - kovácsy -
  • 2009. március 5.

Könyv

Ha azt írom - márpedig éppen írom -, hogy szó van ebben a könyvben mindenféle fejfedőkről és szagokról, a piszok természetéről és viszonylagosságáról, az indiai rendőrök botjáról, a lahtiról, a szúnyogriasztóról mint szerzetesek avatási ajándékáról, bőrdzsekikről és egy kisúrolt teáskanna tragédiájáról, akkor úgy mondok igazat, hogy közben hazudok. - kovácsy -
*p>Ha azt írom - márpedig éppen írom -, hogy szó van ebben a könyvben mindenféle fejfedőkről és szagokról, a piszok természetéről és viszonylagosságáról, az indiai rendőrök botjáról, a lahtiról, a szúnyogriasztóról mint szerzetesek avatási ajándékáról, bőrdzsekikről és egy kisúrolt teáskanna tragédiájáról, akkor úgy mondok igazat, hogy közben hazudok. A nemrégiben Lengyelország indiai nagykövetévé kinevezett szerző ugyanis távolról sem kuriózumgyűjteményt állított össze. Igaz, hogy a könyv egy-egy bekezdése elférne egy jobb útikönyvben is, mégis inkább egy kultúrantropológus munkanaplójából vagy elegyes társadalomtörténeti-szociológiai észrevételek gyűjteményéből válogatott eszmefuttatásoknak bizonyulnak a rövid fejezetek. Rövidre zártságuk, lekerekítettségük abból adódik, hogy eredetileg külön-külön jelentek meg a Znak című krakkói folyóiratban.

Klodkowski a Kelet - vagyis Ázsia - közel kéttucatnyi országában járt, és ennél is irigylésre méltóbb, hogy érti az urdu és - ami szinte ugyanaz (olvassuk a hasznos kötetvégi Kislexikonban) - a hindi nyelvet, sőt talán még az iráni fárszit is, és ki tudja még, hogy mit nem. Hát igen, így már túl lehet lépni a műemlékeken keresztülterelt és bazárokban idétlenkedő külföldi szánalmas szerepén. Ráadásul itt nem vakációturizmusról van szó: a hátsó borítón orientalistaként és politológusként jelölt szerző ösztöndíjasként tartózkodott a hatalmas térségben, amelyet részben prospektusszínekben pompázó szünidei paradicsomnak, részben rosszarcú turbános terroristák termőhelyének képzel a külvilág, vagyis mi magunk.

Megnyugtatóan elegáns módon még csak nem is e hiedelmek felszámolásán óhajt munkálkodni a kötet, hanem mintegy kívülről befelé haladva igyekszik megragadni az európai ember számára furcsa, szokatlan jelenségek felőlünk érzékelhető tartalmát. Az értelmezés szintjén inkább a különbségeket, a távolságot láttatja, anélkül, hogy túllihegett és álságos kulturális relativizmussal untatná az olvasót. A könyvben felbukkanó országokban összesen több mint hárommilliárd ember él, ne várjunk hát átfogó képet a Keletről, amelybe olyan, egymással összevethetetlen államok tartoznak bele, mint mondjuk Irán és Kambodzsa. Elesettségről és tartásról, belátásról és alkalmazkodásról olvashatunk, kultúráink - Kelet és Nyugat - súrlódásos egymás mellett éléséről. Ehhez a sokféleséghez képest csak ritkán túlságosan könnyűkezű a szöveg, csak néha maradnak idő előtt a levegőben az eldönt(het)etlen kérdések.

Óhatatlanul előkerül az alapvető különbség kérdése: a nyugati ember individualizmusához képest, amely egyszerre önzés és szabadságszeretet, vajon hogyan értelmezhető a keleti türelem, alázat, hagyománytisztelet. Választ nem kapunk ugyan, de szempontokat igen, amelyek további kérdésekben öltenek testet. Nem vagyunk-e rabok mi is - például saját időkezelésünk rabjai? Megváltoztathat-e egy kultúrát a "ráció"? És ha igen, kisülhet-e abból bármi jó?

A könyv a Szokatlan szempontok sorozatban jelent meg. Ha szempontjai talán nem is annyira szokatlanok, egyszerre színesen egzotikus és globális felvetésük üdítő, az pedig külön öröm és dicséretes példa, hogy közép-európai szerző vállalkozott erre a feladatra.

Fordította: Kertész Noémi. Typotex, 2008, 183 oldal, 2300 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.