KÖNYVMELLÉKLET

Négy kézzel

Sajó László: Volt időnk – Apám könyve

Könyv

Sajó László dokumentarista prózájában édesapja önéletrajzát strukturálja és írja tovább. Idősebb Sajó 1999 és 2006 között kilenc kis füzetben adta közre visszaemlékezéseit D. Sajó László név alatt (a D a diákra utal, „apám ezzel különböztette meg magát tőlem” – olvashatjuk a fiúnál). Az apa szövegeiből kiemelt szemelvények a könyvben dőlt betűvel vannak szedve, közéjük ékelődnek be szögletes zárójelben a fiú saját emlékei, kiegészítései, kommentárjai. Ezenfelül külső forrásokat is felhasznál a szerző, történeti munkákat, illetve édesanyja szóbeli közléseit.

Az atipikus szerkezetet és tipográfiát viszonylag hamar meg lehet szokni, bár nem állítom, hogy egyszer sem bizonytalanodtam el abban, ki beszél éppen. A két narráció vegyítése a könyv közepe táján működik a legjobban, itt nagyjából egyenlő hangsúlyt kapnak az apa és a fiú megszólalásai, míg az elején az idősebb, a vége felé az ifjabb Sajó szövegei a dominánsak. A történeti forrásokra alapozó felütést a család egyként német származású apai és anyai ágának betelepüléséről egy leheletnyit hosszúnak találtam; a magyarországi németek második világháború utáni deportálásáról és szovjet munkaszolgálatáról szóló rész viszont megrázó erejű dokumentumokat vonultat fel, és ezeket jó érzékkel helyezi az apa gyerekkori emlékei mellé.

Idősebb Sajó (eredeti nevén Scheuermann) László 1931-ben született Szatmárcsekén, családja a papi földek műveléséből élt. A háború után előbb fizikai munkákat végzett, majd kalandos körülmények között az egri főiskolára került, elvégezte a magyar szakot, és újdonsült feleségével Tolcsván lett tanító. Itt született két fia, László és Attila. A család a ’60-as évek végén Miskolcra költözött, az apa a megyei tanács oktatási osztályán helyezkedett el, saját szóhasználatával élve „csinovnyikként”. 1981-ben elbocsátották, újra tanítani kezdett, ezúttal a miskolci zenei gimnáziumban, innen ment nyugdíjba a rendszerváltás után. 2016-ban halt meg, utolsó nyolc évét Alzheimer-kórral élte le; fia a halála után kezdett el dolgozni a könyvön.

Sajó László regénye – szemben például György Péter apakönyvével – nem megérteni akarja az apát, és nem célja saját fejlődéstörténetének megrajzolása sem. A könyv küldetése nem a múlttal való szembenézésben, sokkal inkább a felmutatásban és a gyászmunkában áll. Idősebb Sajó életútjában az általánosítható helyett az egyedit keresi. A „korszak”, a „politika” itt inkább csak az események hátterét adja. Például ’56-ot annyival intézi el az apa, hogy Tolcsván is félbeszakadt a tanítás, ő egész idő alatt szüretelni volt, később pedig az elmaradt munkanapok miatt levontak a pedagógusok fizetéséből. Bár oktatási funkcionáriusként Sajó ellenezte az erőszakos iskola-összevonásokat, és kifejezetten örült, hogy egy személyes konfliktus miatt a felsőbb helyről érkező megkeresés ellenére végül mégsem választották alapszervezeti párttitkárrá, hozzáállását a legjobban az a mondat jellemzi, amelyet arról ír, hogy a vállalati focicsapatban jobblábasként is balszélsőt játszott: „ide osztottak, ide álltam”.

A közéletet a fiú is csak a feltétlenül szükséges mértékig emeli be az elbeszélésbe. Mellékesen említi, hogy apjából Fidesz-szavazó lett, holott ’88-ban még lenyikhajozta a fideszeseket. A történelmi események közül leginkább a németek háború utáni deportálása érinti meg az ifjabbik Sajót, anyai nagyapja ugyanis soha nem tért vissza a Szovjetunióból. „Nekem ne jöjjön senki azzal: magyar! Én meg másnapos” – írja e helyütt kommentárjában.

A szerző saját életének fordulópontjairól is azzal a rezignált életigenléssel (röviden: az élet néha szar, de szép) számol be, amelyet egyéb prózai munkáiból már ismerhetünk, és amely a füzetek alapján apjától sem állt távol. Válását és kórházi kezeléseit ugyanabban a tónusban meséli el, mint kamaszkori afférját egy könyvtári törzsolvasóval, vagy mint gyerekkori focis élményeit. Ezek a töredékek önmagukban remekül megállnak, és bár Sajó határozottan nem akar éles korrajzot festeni, az olvasó azért sok mindent leszűrhet magának belőlük a késő Kádár-korról vagy a rendszerváltás utáni Magyarországról. Az egyetlen probléma, hogy az egész nem igazán szervesül családregénnyé; és bár a könyv sehol nem válik kifejezetten unalmassá, egy-két ponton úgy éreztem, kisebb adagokban fogyasztva befogadhatóbb a szöveg.

Az apa és a fiú viszonyáról sem kapunk valamiféle átfogó, felépített narratívát, inkább a betegség és a halál felől visszatekintve áll össze a korábbi villanásokból a konfliktusokkal terhelt szeretet ismerős, mégis hatásos képe. Az apa utolsó, betegségben viselt éveiről és haláláról a próza a legszikárabb tényekre szorítkozik, Sajó László ezt az időszakot csak versekben tudta megírni. Öt költeménnyel zárul a kötet, amelyek közül legalább kettő – az Apám a fotelban és a Vesztelek végleg – bátran nevezhető remekműnek. Ezek emelik el a két Sajó történetét a hétköznapiság szintjéről az általános emberi felé.

L’Harmattan, 2019, 235 oldal, 2790 Ft

 

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.