Könyv

Gellért András: Befalazott csőgörény

  • - legát -
  • 2020. január 5.

Könyv

„Ha olvasod, ott találod magad az Örkény óta hiányolt tömény és invenciózus, derűsebb fajta groteszkben” – írja előszavában Müller Péter Sziámi, és ha elsőre merésznek is tűnik a párhuzam, Gellért szövegeivel kapcsolatban nem lehet, hogy ne az Egyperces novellák jussanak az eszünkbe.

Persze a „körülmények” rendesen 21. századiak. Kezdetben a szerzőnek eszébe sem jutott, hogy könyvben adja ki Facebook-posztjait, a barátai fűtötték, hogy rendezze sorait, de a könyvkiadók lepattintották. A Befalazott csőgörény végül magánkiadásban jelent meg tavaly, és a megmaradt példányokat Gellért hajléktalan emberekre bízta: legyen belőle Fedél Nélkül „különkiadás”. A mostani utánnyomásba már a Menhely Alapítvány is beszállt, de ehhez kellett az is, hogy az új könyvárusok közel érezzék magukhoz a leírtakat.

A mintegy 150 írás mindegyike egy meg nem nevezett, de mindenképp NER-kompatibilis országban játszódik, ahol a lakosság egyszerre unja halálra magát és él át vagy álmodik mindenféle kalandokat. Például Tibor, a leszázalékolt műszaki rajzoló azt álmodja, hogy szippantókocsit vezet, és nemcsak a szart, a szar alakokat is felszippantja. Persze álmodni sem kell, hogy hasonlók történjenek: a tök süket Ottó audiofil-készülékeket gyűjt, Andor, az újságíró, éjjeliőr egy lakóparkban, az orvosprofesszorok házi feladata, hogy csupa jót írjanak kórházukról, a holtak kimásznak a sírból és elmennek szavazni. Vagyis groteszk a javából, de mégsem a „derűsebb fajtából”. A nevetés helyetti nevetségességben végtelenül szomorú történet bontakozik ki, amely minden pillanatában – ahelyett, hogy magunkra ismernénk – mindig valaki mást juttat az eszünkbe.

A kötetbe olyan rövidke írások is bekerültek, amelyek inkább csak Facebook-posztként működnek. Ezekből van kevesebb.

Menhely Alapítvány, 2019, 236 oldal, ajánlott ár 2500 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.