Feltűnő, hogy az 1976-ban született költő debütáló kötetében milyen bőséggel használ idegen, olykor szaknyelvi szavakat: polisztirol, erektális szövet, eluzív, limonitpor, endorfin, dopamin, oxitocin, alkil-nitrát, feromonjel. Ehhez társul az erősen kultúrtörténeti ihletettség, olykor már a verscímekben is: Gügész gyűrűje; Erbarme dich; Fons Juventutis; Bukephalosz nem szelídült meg. Elsőre tehát amolyan intellektuális költészetet orrontunk, ami egyrészt jogos, másrészt…
Mert felmerülhet, hogy inkább amolyan védekezés vagy álarc ez, elzárkózás a „heteró közegtől”, vagy netán éppen elmerülés benne. Így világos, hogy most a heteró sem a „nem heteroszexuális” jelentésben áll elsősorban, hanem az eredeti értelmében, azaz eltérő, másféle, idegen. Vág ide a kissé furcsán szép hexameter: „Mért? Hát nem heteró minden vágy tárgya? Különbség / híján, bármi is ez, nemi, kor-, rassz-, tónus-, izomzat-, / hormonaim se lehetnének. Sőt: én se lehetnék.”
Olty kritikája Bognár Péter verseskötetéről mintha önmagáról is szólna. Úgy véli, a kortárs költészet fő kérdése: „Érdemes-e engedni a tanult műnyelv önmagát mind jobban sterilizáló, az olvasóközönségtől elidegenítő evolúciós nyomásának, mely végül is ahhoz az ellentmondáshoz vezet, hogy a költészet olvasása egy nevetségesen szűk, »genetikailag« belterjes, zömében szakmai körre korlátozódik, vagy zárójelbe téve a neveltetésünkből/képzettségünkből fakadó arroganciát, ne próbáljunk-e inkább megtérni valami természetesebb, ártatlanul primitív és remélhetőleg a laikus számára is hitelesebb beszédmódhoz?”
Vagyis: az intellektust nem árt kissé bedurvítani. De Olty nem megy el odáig, mint a tematikában jelentős pályatársa, Rosmer János: „lenyomhatsz bármit a torkomon, a legmélyebb költészetig”. Ars poeticája inkább ez: „Dalod belső társalgás.” Tartózkodó, mégis intim hang.
Scolar, 2019, 64 oldal, 1495 Ft
