Könyv

Mindig egyedül

Kiss László–Bérczesi Róbert: Én meg az Ének – behúzott szárnyú felfelé zuhanás

Könyv

Milyen lehet meghallani a rózsa halálsikolyát? Mennyire rettenetes az öngyilkosság gondolatát is elutasítónak álmában leugrani egy komlói panel, a „zöld tizi” tetejéről? Hány arca van a veszteségnek, melyik hasonlít ránk?

Milyen lehet meghallani a rózsa halálsikolyát? Mennyire rettenetes az öngyilkosság gondolatát is elutasítónak álmában leugrani egy komlói panel, a „zöld tizi” tetejéről? Hány arca van a veszteségnek, melyik hasonlít ránk? Ilyen és hasonló kérdéseket vet fel Bérczesi Róbert a róla szóló könyvben, mi pedig ebből próbáljuk megfejteni, hogy ki ez az ember. A betépett álommanó Kiss Tibi Álmatlan dalában? Vagy egy olyan örökké éber alak, aki hadarva próbálja megértetni, hogy éppúgy igaz mindennek a színe, ahogy a fonákja, és „ki-be villan a falakon túl a fény”.

Noha Bérczesi említi, hogy soha nem en­gedett közel magához senkit, Kiss László író, magyartanár és szerkesztő fél éven át készült interjúiban a határ nemigen érezhető. Be tudunk lépni egy zárt világba, és talán egy kicsit meg is értjük. Az egyes szám első személyben leírt szöveg nem drognapló (a pokoljárás különböző stációiról is olvashattunk már a korábbi interjúkban, több videoanyag is kering a neten Bérczesi legsúlyosabb pillanatairól), nem botránykrónika, nincsenek benne nagy leleplezések. A regényként is olvasható vallomások sora a kívülállás és az örök magány krónikája. Egy olyan ember beszél itt, akihez mintha senkinek nem lenne kulcsa. Még önmagának sem. Talán nem is hozzánk szól, talán most is magában beszél. Nagyon érdekesek a dalok születéséről szóló betétek, a tébolyult stúdiózások leírásai, de közben nem lehet nem összeszorult szívvel követni ezt a magára maradt művészt, aki mindig arról álmodott, hogy lesz egy csapata, hogy egy „igazi zenekarban” alkot majd. Szerinte a Hiperkarma nem az, ő pedig az örök értetlenségbe ütközve mindig mindent egyedül csinál: „Nem tudtam elmagyarázni a zenémet, úgyhogy úgy döntöttem, megcsinálom én magam” – mondja.

Az Én meg az Ének… nagy erénye, hogy azt érezzük, közelebb jutottunk valakihez, aki ennyire máshogyan él, akinek az elfogadására nincs receptünk. És akinek a fejében ott az örök halálfélelem, az elméjében különféle hangok, csillapíthatatlanul, több szólamban. Sötétek és kedvesebbek, rossz és jó szellemek hangjai. Bérczesi természetesnek veszi, hogy meglátogatta Elvis, Keith Richards, még Ro­ckefeller is, aki megparancsolta, hogy menjen el ebből az országból, mert itt elfogyott körü­lötte a levegő. Mi meg elhisszük neki, ahogy azt is, hogy leginkább a földönkívüliek, a sárkányok és egyéb különös lények töltik ki az idejét. Egy ideje kegyesnek tűnnek hozzá, de csak remélni lehet, hogy sokáig így marad.

Athenaeum, 2019, 350 oldal, 3999 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.