Barátaink barátai mesélték, azok, akik nem mi vagyunk, mert mi sosem töltünk le filmeket és szexshopban se jártunk soha, szóval tőlük tudjuk, hogy réges-régen, valamikor az internet előtti időkben, léteztek könyvesboltok (tán még ma is van egy-kettő belőlük a Soho sötét sikátoraiban), ahol a pirulás nélkül kézbe vehető, szalonképes irodalmat vaskos függöny választotta el attól a helyiségtől, ahol az úgynevezett adult fiction polcai sorakoztak. S hogy mi állt e polcokon? Barátaink elmondása szerint regénynek látszó, úri huncutságok, magyarul: puha fedeles pornók, jobb-rosszabb szövegkörnyezetbe helyezett hardcore tartalmakkal.
A szürke ötven árnyalata, melyről főként azért beszélünk most, mert két folytatásával együtt idestova több mint negyvenmillió olvasónak nyújtott örömet világszerte, alighanem annak köszönheti Harry Pottert is megszégyenítő sikereit, hogy lebontotta a tágas, családbarát, könyvesbolti előterek és a sötét hátsó helyiségek közt feszülő vasfüggönyt.
E történelmi tettet egyébként igen egyszerűen sikerült véghezvinnie. Az első dugásig több mint száz – vágyakozással teli, nyilvános helyen is zavartalanul olvasható – oldalon át vezet az út. Van időnk megismerni a lépten-nyomon elpiruló egyetemista diáklány belső gondolatait („Épp az járt a fejemben, hogy a hajadba túrok, és azon gondolkodom, milyen érzés lehet”), és nem marad adós a könyv a pirulás legfőbb kiváltójának, a szadisztikus hajlamait lehengerlő sármmal, uralkodó természetét magánhelikopterrel, férfias keménységét pedig Bach zongorázásával ellensúlyozó, márványból kifaragott mágnás jellemzésével sem.
– Eklektikus az ízlésem, Anastasia, Thomas Tallistól az Oroszlánkirályig. A hangulatomtól függ… – így az összetett jellemű férfiú, s akár hálásak is lehetünk a mondatban szereplő hírhedt félrefordításért (nincs az a Facebook-tag, aki ne hallott volna a „skandalumról”), mert ha eddig nem esett le, miben rejlik a szerző tehetsége, akkor itt (86. oldal) a remek szemléltetőeszköz. Bár valóban van különbség a Kings of Leon és a The Lion King között, és akárhogy is nézzük, nem szerencsés leoroszlánkirályozni a népszerű együttest, a szereplők szempontjából végül is édes mindegy. Annyira nincsen saját egyénisége ennek a 120. oldal környékén végre egy jóízűt együtt dugó, majd a 150. fele orálisan is egymásra találó, s valamivel a 300. oldal előtt egy kimerítőbb seggrepacsiba is belebonyolódó, ezt követően pedig két ezüstgolyóval is összemelegedő emberpárnak, hogy ha Christian Grey (a történet hímtagja) ne adj' isten a Süsü, a sárkány nyitódalára lenne rákattanva, amikor épp nem nőket vesszőz meg, Anastasia Steele (a történet szűzies szépsége) pedig nem Thomas Hardyval példálózik, amikor irodalmi jártasságát (vagy a szerzőjét) fitogtatja, hanem Laurel & Hardyval, az is simán beleférne. Filmes példával élve: mintha nem lenne édes mindegy, mit hallgat és mit olvas Jenna Jameson két sokszereplős nagyjelenet között. Mosolyogni való, ahogy Steele & Grey, e két pornóirodalmi alak, nagy igyekezetükben, hogy másnak látsszanak, mint amik, Hardyt meg Bachot veszik a szájukra, és akkor itt most nagy levegőt veszünk, és nem élünk vissza a mondatban rejlő olcsó lehetőségekkel. A szerző viszont több mint 500 oldalon át űzi-hajtja a dugni sem rest széplelkeket, és, mint tudjuk, még hátravan két folytatás. Anastasia Steele kedvenc kifejezésével élve: szentséges basszantyú!
Ulpius-ház, 2012, 524 oldal, 3999 Ft
