Könyv
A szótár főszereplője éghatárőr, ő a szittya. Nappal alszik, vekkerre ébred, mely kredencén szól. Büszke és forróvérű. Áll a tehénlepényes hurutosban, s egy jobb világról álmodik. Hol lehet altiszt, azt kutatja. Sokszor vannak ketten, és származásra való tekintet nélkül hortyognak egymással. Benépesítik a vidéket, metrót építenek. A vártán állva azt álmodják, hogy mindenütt ők alszanak. Álmukban részt vesznek a muhi csatában, de nem nyernek.
A főszereplő egyszer belelapoz a Szittya-szótyárba, mely szókumiszból van, ami eléggé ízlik neki, lehet, hogy kicsit becsíp a szittya. Hajnalban úgy hallja, ezrek kiabálják, hogy tűnjön el. Apukáját Szatymagnak hívják, de minden szittya az ő szülöttje. Anyukája Szitty-Szipirtyó, ki repülve közlekedik a szittyók felett, melyek növények a hathímesek seregéből és egyanyások rendjéből. Leánykori neve Juncus. Régen ő volt a sztyeppék szépe, de ez elmúlt, ezért bosszúszomjas lett. A határőr visszaemlékszik rá, hogy mikor kisbaba volt, eléggé fejletlen volt, és apukája néha rá akart tiporni, mikor sírt.
Nehéz gyermekkora miatt mindent vissza akar kapni, amit visszaadnak neki. A Világ Ura figyelmezteti, hogy ne ártsa bele magát a reterátba, ami a világ, mert maga is bepiszkolódik a Sorbonne-on. Ezután azt álmodja, hogy Sigmund Freud díványán Kelet és Nyugat eléggé csúnyán veszekszenek, ő pedig a heverő alatt fekszik, mint egy szittya isten, ki egyszer csak előugrik. Lecsillapítja a veszekedőket, de maga belegebed abba, hogy egyik kutya, másik eb. Akár keletszittya, akár nyugatszittya, ő nagyon egyedül érzi magát, és csak áll a világvégi határőri posztján. A világ sajnos sokszor kiröhögi, és hiába felesel vissza egy humorosat, csak még jobban nevetnek a rovásán. Ezért azt álmodja, hogy belerúg a világba, de az álmait és a valóságot többször összekeveri. Másnap egy külföldi bokorban ébred, ahol biciklis rendőrök igazoltatják. A szittya szótár segítségével garázdaságig menő félreértés kezdődik, mindenki fejét le akarja tépni, aki nem szittya. Kitoloncolják, pedig aki nem szittya, annak kéne hazatakarodni.
Megharagszik a szótyárra, amit az idegenszívű szittyák szerkesztettek, és azt szeretné elérni, hogy csak egy szó legyen, ne sok. Ezt a szót kergeti álmában, miként a csodaszarvast, de nem találja, eközben a Déli, majd a Keleti pályaudvarra ér, ahol nincs takarítva az illemhely. A sok szó között ott áll szegény némán az élettérben. Azt álmodja, hogy Herder és Csont hercegek a vesztére törnek, és megjósolják, hogy ki fog halni a nyelve. Ezt erős szavak kíséretében kikéri magának. Tévéfelvétel van, s nem ad a németnek egy darabot se a szittyaföldből megművelésre, bár kiderül, hogy a nagynénje is német. Az a baj, hogy mindenki mindent vissza akar kapni, tót is, oláh is, rác is, szittya is, de mindig minden a másé. Édesanyjához fohászkodik, aki bevallja neki, hogy ő román, de lehet, hogy pánszláv. Ettől nem hagyja magát zavartatni, mert mindenkiben lehet kis hiba, hanem elalszik, és hujjogatva őrségbe megy a bérci vártára. Ott egy posztgörény kazár rontja a levegőt, aki le lesz ütve, majd álmában szittya pajtásaival egy pisszoárban évődnek, hogy ki a szittya származásúbb. Ezután fejéből egy pinty nagyságú hattyú száll ki, így várja a rendszerváltást, mikor felszáll az aranyturul. De a szittyák között is van viszály, amit a nem szittyák szítanak a kazár Médiában. Két ősöreg szittya megvív, egyik sarlókalapáccsal, másik ősikarddal. A tótoláhrác származású kazár veszít, ezér el akarja zárni a szittyát Ejrópától. Aki pedig elhatározza, hogy a Társas Hadak útján ráront az illető asszonyra, és nyereg alá puhintja, mint egy dzsoggingos Csabakirályfi. Ezután megvív a Tőke nevű Góliáttal, mert a pénz és a bank világa undorítja. Inkább a magyar utat járná, hol ismeri a sok kátyút, de ezt se hagyják neki az adószakértők, akiket felaprít álmában. Végül talpig ércben áll a vártán, és alszik. Azért hortyog, hogy mi mind magyarok maradjunk.
Parti Nagy Lajos
Szittya-szótyár, a 2000 könyvek kiadása, 1999, 174 oldal, ármegjelölés nélkülTeremtmények
"Mancs! Mancs!"
A haldokló Ekhnaton fáraó
utolsó szavai
ISTEN
ráejti
mancsát: MANCCS!
mentsmeguramengemago MANCCS!
mincsodálkoolúgyapofá MANCCS!
apofádonötujjaottapofá MANCCS!
MANCCS! MANCCS!
dehiszenezatalpa PUFF!
Uramirga PUFF! PUFFF!
nebátsdnagyszeműbogara PUFF! PUFF!
zenélafűahováte PUFF! jajmeneküljünk PUFF!
gyerekekfu PUFF! PUFF!
PUFF! PUFF!
(1981)
A "Mancs" íróinak, olvasóinak és szerkesztőinek szeretettel ajánlja ezt a réges-régi verset.
