Könyv

A kiadó Magyar Néző sorozatában megjelent kötet a XIX. század második felének egyik legkülönösebb életpályájú alakjának az írásaiból ad válogatást.

A kritikus ezúttal több oldalról nézvést is speciális helyzetben tudhatja magát; olyan "levesbe kavar bele", amelyet egyszer már megkóstolt; igaz, nem részletező, inkább kedvcsináló recenziót írt Centauri könyvéről a litera.hu-n. A novelláskötetet akkor három másik, belőle határozott elutasítást kiváltó mű társaságában forgatta, közöttük fénylett fel Centauri Kék angyala. Nem volt vitás, olyan prózával találta magát szembe, amely invenciózus irodalmi szándékokat és megvalósulásokat tükrözött; sokféle szöveg mutatkozott ebben a repertoárban, egyikből sem hiányzott a lelemény és a mívesség. A recenzens illatokat érzett, finomságokat szimatolt. A Kék angyallal érintőleges és érzékeny emlékű flörtöt tudhatott maga mögött, mígnem másodszor is engedett a csábításnak; hoszszú hétvégét ígért választottjának.

Hazánkban, ahol a gyermekirodalmat legfeljebb csak mint a szépirodalom vadhajtását emlegetik, meg kell becsülnünk minden olyan törekvést, ami arra irányul, hogy a gazdag és minőségi gyerekkönyvkínálatot kicsit megrostálja. Ennek kitűnő eszköze az IBBY-díj, megmutatva, hogy Csukás István, Fehér Klára, ne adj' isten Mándy Iván után is van élet a magyar gyermekirodalomban. Idén Csoda és Kósza ügetett be a díjjal, a két beszélő ló, talán pont Lázár Ervin Ló Szerafinjának vagy Erich Kästner Negro Kaballójának távoli unokatestvérei.

"Ez a könyv a zsenge szerelemről szóló könyv lett volna. Ennek reméltem. És ez lett" - írja Tandori valahol a könyv vége felé, a kézírásos részben. Kommentár ez, egy újabb vetület és a regény körvonalainak finom átsatírozása. Most nem egymásra rajzolt felületekről beszélhetünk, hanem elkülönült, kikényszerített más-világokról, amik azonban a legkevésbé sem lépnek fel a hihetőség látszatával, szinte csak a virtuális gondolkodás jelezeteként funkcionálnak. Csak amit kitalálunk, az nem feledhető, gondolhatja a szerző, mármint a jobbik része.

Vajon hány - hány ezer - írónak jelentek meg művei Magyarországon a XX. században? És akkor az immár százszor népesebb Kína esetében hány szerző hány műve közül kell válogatni egy száz évet átfogó elbeszélésantológiához? Fölösleges találgatni, és a tizedik hasonló kötet előtt a válogatás minőségét sem érdemes mérlegelni - a lényeg az, hogy épp eléggé sokszínű, izgalmasan változatos, ugyanakkor hasonlóságokat, irányzatokat is bőven felmutat Kalmár Éva válogatása. A legidősebb szerző, Su Manshu 1918-ban halt meg, a legfiatalabb, Su Tong 1963-ban született. (Az utóbbi álnevet visel, és - vajon miért? - ez még számos szerző esetében így van.)

2028. Moszkva, a Nyugati Fal mögött. Oroszország Anyácska fiatal desperádói tíz-egynéhány éve átvették a hatalmat, s miután sikerült a(z országot) "felosztani és kiárusítani" terv meghiúsítása, végre visszatért (a Vörös, majd a Fehér és a Szürke Zavaros Idők után) a "a törvény és a rend". "Ez volt és ez lesz a Szürke Hamuból újjászületett Szent Oroszország alapköve" - jelenti ki az Uralkodó, s az alapok mindenek feletti fenntartását elsősorban privát hadseregére, az újra megalakított opricsnyinára bízza, akik tudják és teszik a dolguk, "Szó és Tett". Komjaga, az én-elbeszélő címszereplő tősgyökeres opricsnyik, így a keményebb (nagyobb megbízhatóságot igénylő) munkákat kapja, elbeszélt napjának reggelén egy törzsökös nemes kivégzése, házának felgyújtása, valamint feleségének rituális és csoportos meggyalázása az első feladat. És ez még csak a másnapossággal indított reggel.

A rakodópart alsó kövétől nem messze, négy évvel A Dunánál megírása után, 1940 szeptemberében, a Fővám téri ház egyik tágas műterem-lakásában összesereglik 16 ember egy éjszakai társalgásra. József Attila szavaival: mai magyarok. Akad köztük katolizált zsidó fényképésznő, asszimilálódott sváb újságíró, horthysta katonatiszt, nyilaskeresztes teoretikus, harmadikutas-szocialista falukutató, etnoradikális-fajvédő közíró, munkaszolgálatos textiles, kommunista agitátor, polgári demokrata író. Beszélgetnek: a bécsi döntésekről, az erdélyi bevonulásról, a háborús helyzetről, az asszimiláció szükségszerűségéről, lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről.

A napokban jelent meg Károlyi Mihály levelezésének hatodik kötete a Napvilág Kiadónál, amely a politikus utolsó éveinek nagyköveti, majd ismét csak emigránsi levélváltásait tartalmazza. Az 1918-as népköztársaság elnökéről, a politikusi tisztességről és az arisztokrata alkatról a könyv szerkesztőjét, Károlyi biográfusát kérdeztük.

Alice Munro legújabb novelláskötete a nők családon belüli lázadásának figyelemre méltó gyűjteménye. Számos önéletrajzi elem található benne, ezért érdemes egy pillanatra felidézni, honnan is indult a szerző.

A nagy bölcselő, Spinoza szerint az Öröm nem más, mint amikor a kisebb tökéletességből átmegyünk a nagyobb tökéletességbe. A magunk részéről nem adhatunk számot semmiféle kis avagy nagy tökélyről, de annyi szent, hogy örülünk, hiszen e hónapban úgy tűnik, majdnem tökéletesen elértük e lista megalkotásával kitűzött célunkat, magyarul azt, hogy felhívjuk a figyelmet az értékes, de kereskedelmi szempontból nem feltétlenül sikeres könyvekre, főként persze a kortárs magyar irodalom köréből.

Nem tetszene neki se az, hogy írok, se az, amit írok. Alig van nagyobb ostobaság, mint egy nekrológ. Beszélni egy emberről, kiknek is? Akik ismerték, azoknak felesleges, akik nem ismerték, azoknak meg hiába. Gyászmunka? Ha nem hallottam volna Keményt egy barátja sírjánál beszélni, most én sem szólalnék meg. Ilyen volt, a legkevésbé sem érdekelték a konvenciók, a formalitások, de sok engedményre hajlandó volt mások kedvéért, akiket szeretett, és ezt elvárta azoktól, akik szerették.