A családban marad - Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme

  • Orosz Ildikó
  • 2008. május 22.

Könyv

Alice Munro legújabb novelláskötete a nők családon belüli lázadásának figyelemre méltó gyűjteménye. Számos önéletrajzi elem található benne, ezért érdemes egy pillanatra felidézni, honnan is indult a szerző.

Munro 1931-ben egy ontariói kisvárosban született, és legtöbb műve ebben a provinciális kanadai miliőben játszódik. Egyik legfőbb témája az anyák és lányok boglyas viszonya, ami nem csoda: alig hétévesen egymaga ápolta beteg édesanyját, neki magának pedig, miután a korabeli elvárásoknak megfelelően korán férjhez ment, és az egyetemet is félbehagyta, négy lánya született - egyiküket kétnaposan elveszítette. Évekig élte a háziasszonyok csekély megbecsülésnek örvendő életét, tele a társadalmi kötelmek miatti frusztrációval és lefojtott írói ambíciókkal. A hatvanas években azonban, amikor nálunk javában dúlt az "államfeminizmus", a tengerentúlon megjelent egy új nőgeneráció, amely az előzőénél nagyobb önállóságra törekedett, képes volt megállni a saját lábán, és a testi-lelki örömöket nem csupán a házasélet szűkös keretei közt tartotta elképzelhetőnek. Ahogy a nyilvánosságot jobbára kerülő, deres halántékú írónő egyszer egy tévéinterjúban kislányos vihogással megjegyezte: aki akkoriban nem vált el, az már-már szabadkozni volt kénytelen. Félre fakanál, szerzőnk is új életet kezdett, és némi késéssel művészi pályája is beindult. Ma az egyik legjelentősebb íróként tartják számon, aki amellett, hogy egy csomó szakmai díjat bezsebelt, ráadásul a mezei olvasók körében is népszerű. Mindenképpen jó döntés volt tehát, amikor a Park Kiadó néhány éve belefogott e terjedelmes életmű megjelentetésébe. Először a hetvenhét éves, töretlenül aktív írónő két utolsó novelláskötetét olvashattuk magyarul (a Szeret, nem szeret..., aztán tavaly a Csend, vétkek, szenvedély címűt), most pedig a hasonlóan igényes formátumú kötetet.

Az Egy jóravaló nő szerelme nyolc hosszú novellája részben a helyüket kereső nonkonform lányok, asszonyok társadalmi szerepválságának megfogalmazása. Ugyanakkor Munro hősnői a nemzedéki problémákon túlmenően is különösen öntörvényű, érzékeny és ambiciózus figurák, akiknek a hétköznapok egyhangúságában zajló története rendszerint szokatlan kanyart vesz. Fiatal anya két kisgyerekkel, férjjel és a férj szüleivel a tengernél nyaral. A nő, aki még otthon, egy amatőr színjátszókörben Euridiké szerepére készülve szenvedélyes viszonyba keveredett a rendezővel, hirtelen ötlettől vezérelve otthagyja látszólag tökéletes családját, amikor a szerető utánamegy a tengerpartra. Egy másik történet főszereplője szakít teológus vőlegényével, mert az abortuszra akarja rávenni. Megszüli és örökbe adja a gyermeket, döntése pedig új perspektívába helyeződik, amikor rájön: orvos apja tiltott magzatelhajtásokat végez, amelyhez egy ízben az ő asszisztenciáját is igénybe veszi. A harmadik sztori egy hegedűművész anya vergődését követi, amint a társadalmi elvárásokhoz képest szokatlanul lassan kezd kötődni újszülöttjéhez, akit kezdetben teljesen kisajátít a világháborúban hősi halált halt férj túlgondoskodó, ideggyenge húga.

Persze nem jutunk messzire, ha egy mondatban akarjuk összefoglalni Munro történeteit, hiszen a kisregénnyi anyagot magukba sűrítő novellák lényege nem az olykor szinte közhelyes tabukkal operáló alapszituáció, hanem az eköré rafináltan felépített lélektani dráma, a halálpontosan odadöfött, félmondatos karakterrajzok és a szikár, letisztult nyelv. Ez utóbbit kiválóan adja vissza a költőként és műfordítóként is jó referenciákkal rendelkező Mesterházi Mónika fordítása. Késleltetések, megtorpanások, az olvasói várakozás folyamatos kikezdése - ez már ismerős, és ebben a kötetben is visszaköszön. Ám ezúttal hiányoznak azok a fatális véletlenek, barbár rítusok és ezotériába hajló motívumok, amelyek Munro másik két kötetét jellemezték (az összmérleg mindössze egyetlen hulla, plusz egy lángra kapott menyasszonyi ruha). Józanabb, realistább és kevésbé didaktikus mesék ezek, amelyek ugyanakkor, vagy talán éppen ezért, még az eddigieknél is nyugtalanítóbb befejezetlenséggel érnek véget.

Munro a hatvanas éveinek derekán járt kötete megjelenésekor, vagyis volt némi rálátása saját élményanyagára. Novellái általában nem (csak) a jelenben játszódnak: a szereplők több év távlatából tekintenek vissza egy-egy múltbeli döntésükre, és amint újra és újra átrágják a hajdan volt eseményeket, a dolgok szép lassan a helyükre kerülnek. A mindent elsöprő nagy szerelemből csak egy férfi lesz, "akivel akkor egy ideig együtt éltem", a gyerekek elhagyása kitörölhetetlen, de túlélhető epizód. Munro nőalakjai lázadó, de meszsze nem felforgató alakok, akik annak rendje és módja szerint megtapasztalják, hogy minden választás lemondás egy sor egyéb lehetőségről, és akiknek egy életen át viselniük kell kisebb-nagyobb kihágásaik következményeit. Nem csupán intellektuális és szexuális értelemben kielégületlenek - elfojtásaik olykor határozottan gusztustalan figurák (férfiak és nők) iránti erotikus fantáziákban törnek a felszínre -, de valami sokkal bizsergetőbb és ellenállhatatlanabb egzisztenciális hiányérzet hajtja őket. A "kanadai Csehov" - ahogy egy kritikusa találóan nevezte - legjobb novellái a lélektől lélekig vezető út labirintusrendszerében bóklásznak. Átjáró pedig - a később keletkezett, optimistább kicsengésű novellákkal ellentétben - nemigen akad.

Park Kiadó, 2008, 363 oldal, 3500 Ft

Neked ajánljuk