A rakodópart alsó kövétől nem messze, négy évvel A Dunánál megírása után, 1940 szeptemberében, a Fővám téri ház egyik tágas műterem-lakásában összesereglik 16 ember egy éjszakai társalgásra. József Attila szavaival: mai magyarok. Akad köztük katolizált zsidó fényképésznő, asszimilálódott sváb újságíró, horthysta katonatiszt, nyilaskeresztes teoretikus, harmadikutas-szocialista falukutató, etnoradikális-fajvédő közíró, munkaszolgálatos textiles, kommunista agitátor, polgári demokrata író. Beszélgetnek: a bécsi döntésekről, az erdélyi bevonulásról, a háborús helyzetről, az asszimiláció szükségszerűségéről, lehetőségéről, illetve lehetetlenségéről.
Ezt az egymásnak ellentmondó és valóban ellent is mondó társaságot a regény intenciója szerint a fényképésznő Weiner Janka személye és illúziója tartja egyben. Janka mindenen túl hiszi, hogy igenis létezik egy olyan közös alap, amely fontosabb annál, hogy az illető mit csinál és hol áll: "akik gyerekkoruktól fogva ezer szállal vannak egymáshoz kötve, még ha sok mindenben, sőt perdöntő dolgokban sem érthetnek egyet soha, segédkezet kell, hogy nyújtsanak mégis egymásnak, amikor..." A közös alap pedig a belső Ferencváros kálvinista negyedében eltöltött gyerekkor eltűnt ideje lenne. A huszadik század első harmadában ezen a vidéken, egymás társaságában nő fel a sváb faiparos Flamm család és a félig zsidó, félig református Weiner família egy-egy nemzedéke. Flamm Imre legjobb barátja Weiner Jakab, szerelme annak nővére, Weiner Janka lesz, akibe titkon szerelmes Imre kisöccse, Johannka és kisemmizett unokatestvére, Urbán Vince is. Ezzel pedig máris az idegen testek sűrű szövedékében vagyunk. A regény címe egyrészt az idegenséggel és a többes szám birtokos fedezékével széttartó feszültségben áll: strukturálisan az az idegen, ami a miénk; másrészt a test szó többértelműségét a regény cselekményében is igyekszik felmutatni. Az éppen gyarapodó nemzettestnek és az azon élő és megsemmisítendő emberi testeknek közös, menthetetlenül közös története - mintha legnagyobb vállalásában ez lenne az Idegen testünk. Kissé leegyszerűsítve a legutóbbi, kimagasló regény, A fényképész utókora szerkezetét, ott (is) egy hangsúlyos eszmetörténeti-társadalomtörténeti kontextuson belül lehetett olvasni az érzelmek iskolájáról és a főhős magánéletéről, azaz arról, hogyan olvassa a főhős, Koren Ádám Flaubert regényét, az Érzelmek iskoláját.
Závada új műve a történetben és a narrációban is az előző regény nyomvonalán indul el. Hogy a kapcsolódás szöveg szerinti is legyen, Dohányos László playboy falukutató és rezignált örökös miniszter A fényképész... regénylapjairól átsétált Závada újabb történetébe és Weiner Janka erkélyére.
Az erkélyre, amelyen minden esetben mi vagyunk. Ám, hogy ki az a mi, azt ezúttal is gyakran homály fedi. A fényképész... kivételes elbeszélői technikáját, hogy minden egyes bekezdést egy többes szám első személyű beszélőközösség mond el, az Idegen testünk esetében Závada tovább csavarta. Az elbeszélői nézőpont gyakorlatilag egyáltalán nincs rögzítve: elindítom a mondatot egyes szám első személyben, hogy átváltson aztán a beszélő harmadik személyre, majd rádöbbenjünk mi olvasók, hogy megint a kórusretorika és a mindenkori többes hangja szól voltaképpen. Valahogy így. Ezzel az eszközzel, az idegenség és az ismerősség dialektikája révén, hol késleltetve, hol előresietve (az utalás, pláne a váratlan és kihagyásos utalás mint az omnipotens elbeszélő pillanatnyi üzemzavara, Závada egyik legjobb elbeszélői alakzata) ismerhetjük meg a regényszereplők élettörténetét.
A Weiner Jankánál eltöltött este-éjszaka a szereplők és az olvasók számára is a regény centrális pontja. Körülbelül a regény egyharmada ennek a maga módján elbűvölő estének a bővülő története. Legelőször csak Weiner Janka van otthon, majd megjelenik unokanővére és annak kisfia, nemsokára Janka volt vőlegénye és felesége csenget, aztán epekedő hódolója, Flamm János is megérkezik, hogy elcsodálkozzon bátyja, Imre hirtelen felbukkanásán, akinek ittlétén majd igazán a rivalizáló unokaöcs, Urbán Vince lepődik meg, amikor beállít a maga baráti körével... és így terebélyesedik tovább az éjszaka. Závada ügyesen világítja be regényének színpadát. És a színen mintha a vendégek is játszanának. Társaságbeli pozícióikat a férfiak Jankához képest alakítják ki, amikor valamit mondanak, akkor az nemcsak az adott ügyről szól, hanem arról is, hogy Jankának imponáljanak. A hölgyek pedig ámulnak. A feszes, pergő párbeszédeket talán ezért is
modorosan felépített
monológok, elnyújtott és túl jól formált eszmefuttatások akasztják meg. A polgári moralizálás tépelődő szólama, amely folyton a tépelődést deklarálja, akár egy korabeli Márai-darabban is lehetne. A fajvédő parasztpárti (később kommunista) Iharos Bálint tekervényes eszmeloholtatása pedig remekül adja vissza Szabó Dezső dühpublicisztikáját.
Látszik, hogy Závada forrásokat használt: a korabeli sajtó nyelve és a politika szótára, az ideológiák azonosságteremtő beszédmódjai mellett rengeteg történeti dokumentum, adatok, cikkelyek, memorandumok, jegyzőkönyvek textusai kerültek bele az Idegen testünk szövegébe. Ettől a regény rétegzett lesz, először talán nehezen követhetően is (Urbán cikket ír, miközben arra gondol hangosan, hogy mit mond majd), de aztán a rétegek együttesen a történelmi tapasztalat sztereójellegét demonstrálják. Az erdélyi faluba bevonuló magyar katonák vasgárdistáktól tartva elkezdenek tüzelni: "Lövéseink azonban az L alakú falu felvégén csoportosuló saját csapataink közé is becsapódnak, ők pedig visszalőnek miránk - azaz mi pedig miránk -, mire mi aknavetőkkel lőjük szét a házakat, elég sokan bennégnek, a falucska megsemmisül, összesen vagy nyolcvan halott marad. Vagyis nyolcvanan maradunk ott holtak." Papp András és Térey János közösen írt drámája, a Kazamaták után újabb mű, amely a történelmi tömeg tragédiáját szemlélteti. A regény egyik legszebb betétje a munkaszolgálatos férj és a ruhaboltot vivő feleség megrázó levélváltása, amely többször is tömbszerűen szakítja meg a fősodort.
A regény másik idősíkja a néhány órás tabló ellenpontjaként körülbelül 90 évet ölel fel, de ebből a Monarchia évtizedei csupán a polgárosodó családtörténetekhez szolgálnak adalékul. Ahol megáll az idő, az '44 (a vészkorszak és a kiugrási kísérlet kudarca) és '46. Az utolsó hetven oldal egy reakciós összeesküvés lebuktatásának a históriája, kémfilmekbe illő jelenetekkel.
A fényképész... remekműve után az Idegen testünk egy jó regény.
Magvető, 2008, 391 oldal, 2990 Ft
