Domonkos (vagy Domi, ahogy barátai, ismerősei hívják, hívták) ekkor már nagyjából visszahúzódott az irodalomtól, tizenöt éve a svédországi emigrációjában élt, az a Jugoszlávia pedig, amelyben szocializálódott, soviniszta szemétdombbá, háborús romhalmazzá, téves csatatérré változott.
Domonkos 1940. augusztus 7-én született Ókéren (szerbül Zmajevo, németül Altker). A falu a Jugoszláv Királysághoz tartozott, amely egy évvel később, a náci Blietzkrieg során felbomlott. Domonkos életének első öt éve az ideiglenes német megszállás alatt zajlott. A háború végén megalakult a Demokratikus Föderatív Jugoszlávia, később a demokratikus jelzőt más ideológiai konstrukciókkal cserélték le.
Irodalmi tevékenysége az ún. Második Jugoszlávia (1945–1991) idején bontakozott ki. Az impériumváltások nyomot hagytak a műveiben, számos alkalommal utalt az ebből fakadó létbizonytalanságra, az elvágyódásra, a hazátlanságra, az identitásválságra, a cenzúrára, a társadalompolitikai tabukra.
Első publikációit még álnéven, Diósi Illésként jegyezte, tán önbizalomhiányból is. Az Ifjúság nevű hetilap Symposion mellékletében (1961–1963) már valódi nevén jelentek meg versei, esszéi és délszláv nyelvekből a műfordításai. Aztán Újvidéken megalakult az Új Symposion folyóirat (1965–1992), melynek szerkesztőségi tagja és „symposionistája” lett. Majdnem optimistát írtam, Sinkó Ervin nagyszabású tanácsköztársasági regénye alapján (Optimisták, 1953), amely nagy hatással volt az Új Symposion titánjaira. Talán nem hülyeség azt állítani, hogy a szocreálra jellemző világnézeti optimizmust az Új Symposion meghatározó szerzői symposionizmusra váltották. Míg a szocreál optimizmust az államideológiához való lojalitás, addig a symposionizmust a kritikai attitűd, a társadalmi bálványok, a provincializmus megkérdőjelezése és az esztétikai kísérletezés jellemezte. Ez persze nem jelenti automatikusan, hogy minden symposionista távol tartotta magát a hatalomtól, de még emellett is próbálkoztak a meglévő keretek feszegetésével, ami időnként betiltásokhoz, leváltásokhoz és egyéb botrányokhoz vezetett. Az Új Symposion története ambivalens jugoszláv történet, amely nem értelmezhető a szovjet típusú sztálinista kultúrpolitika kontextusából. Nem véletlen, hogy az Új Symposionban (és az ugyancsak újvidéki Híd folyóiratban) olyan magyar szerzők is publikálhattak, akik Magyarországon feketelistások voltak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
