Nekrológ

Pompás virágzás

Domonkos István (1940–2024)

  • Orcsik Roland
  • 2024. november 20.

Könyv

Először Magyarországon találkoztam a műveivel, az évet is tudom, 1994-ben. Akkor jelent meg az Ex Symposion című folyóirat (az újvidéki Új Symposion egyik örökösének) róla készült tematikus száma.

Domonkos (vagy Domi, ahogy barátai, ismerősei hívják, hívták) ekkor már nagyjából visszahúzódott az irodalomtól, tizenöt éve a svédországi emigrációjában élt, az a Jugoszlávia pedig, amelyben szocializálódott, soviniszta szemétdombbá, háborús romhalmazzá, téves csatatérré változott.

Domonkos 1940. augusztus 7-én született Ókéren (szerbül Zmajevo, németül Altker). A falu a Jugoszláv Királysághoz tartozott, amely egy évvel később, a náci Blietzkrieg során felbomlott. Domonkos életének első öt éve az ideiglenes német megszállás alatt zajlott. A háború végén megalakult a Demokratikus Föderatív Jugoszlávia, később a demokratikus jelzőt más ideológiai konstrukciókkal cserélték le.

Irodalmi tevékenysége az ún. Második Jugoszlávia (1945–1991) idején bontakozott ki. Az impériumváltások nyomot hagytak a műveiben, számos alkalommal utalt az ebből fakadó létbizonytalanságra, az elvágyódásra, a hazátlanságra, az identitásválságra, a cenzúrára, a társadalompolitikai tabukra.

Első publikációit még álnéven, Diósi Illésként jegyezte, tán önbizalomhiányból is. Az Ifjúság nevű hetilap Symposion mellékletében (1961–1963) már valódi nevén jelentek meg versei, esszéi és délszláv nyelvekből a műfordításai. Aztán Újvidéken megalakult az Új Symposion folyóirat (1965–1992), melynek szerkesztőségi tagja és „symposionistája” lett. Majdnem optimistát írtam, Sinkó Ervin nagyszabású tanácsköztársasági regénye alapján (Optimisták, 1953), amely nagy hatással volt az Új Symposion titánjaira. Talán nem hülyeség azt állítani, hogy a szocreálra jellemző világnézeti optimizmust az Új Symposion meghatározó szerzői symposionizmusra váltották. Míg a szocreál optimizmust az államideológiához való lojalitás, addig a symposionizmust a kritikai attitűd, a társadalmi bálványok, a provincializmus megkérdőjelezése és az esztétikai kísérletezés jellemezte. Ez persze nem jelenti automatikusan, hogy minden symposionista távol tartotta magát a hatalomtól, de még emellett is próbálkoztak a meglévő keretek feszegetésével, ami időnként betiltásokhoz, leváltásokhoz és egyéb botrányokhoz vezetett. Az Új Symposion története ambivalens jugo­szláv történet, amely nem értelmezhető a szovjet típusú sztálinista kultúrpolitika kontextusából. Nem véletlen, hogy az Új Symposionban (és az ugyancsak újvidéki Híd folyóiratban) olyan magyar szerzők is publikálhattak, akik Magyarországon feketelistások voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.