Könyv

Egy tökös nő

Sara Paretsky: A testművésznő

  • - kg -
  • 2012. szeptember 7.

Könyv


Azt mondja az éltes, kemény chicagói magánnyomozónő, hogy amikor még fiatal magánnyomozónő volt, akkor bizony még simán odavetette volna az őt faggató rendőröknek, hogy Trouble is my business (A balhé a specialitásom). Ám most, hogy már sokat látott, és épp az imént vérzett ki lőtt sebből kifolyólag a karjai közt egy ismeretlen, már semmi kedve visszakézből Chandlert idézgetni a tetthelyre kiérkező zsernyákoknak. A Chandler irányába tett gondolatfutam alighanem irodalmi jelzőtábla akar lenni, hogy az elkövetkezőkben mire – a hardboiled iskola egy kései leszármazottjára – lehet számítani. Meglehet, azoknak szól e szolgálati közlemény, akik csak most kapcsolódnak be V. I. Warshawski magánnyomozó több mint tucatnyi könyvet számláló karrierjébe – ha így van, akkor mi magyarok különösen hálásak lehetünk, mert a nyolcvanas évek óta futó szériából legfeljebb egy felejtős filmfeldolgozást (V, mint Viktória – Kathleen Turnerrel) és kevéske lefordított munkát ismerhetünk.

Szerencsére nincsen semmi kínos a kései ismerkedésben, Warshawski elég tökös és régi vágású ahhoz, hogy felvételt nyerjen a hardboiled szakosztályba; nő létére ő az egyetlen igazi férfi a történetben. Egyik lábával (a tűsarkút viselővel) a keménykötésű krimik talaján áll, míg a másikkal (utcai viselet) a valóságban. És ez a valóság ezerszer izgalmasabb, mint a kissé kimódolt és nyakatekert krimiszál. Mert A testművésznő nagyon mai darab, a 2010-es mában játszódik, s mintegy mellékesen megtudható belőle egy s más az amerikai fegyvertartási szokásokról, a mindenkiről mindent tudó fizetős adatbázisokról, nem utolsósorban pedig az iraki háború udvari beszállítóiról, akikről mostanában az amerikai irodalom széles rétegei szedik le a keresztvizet. És nem csak krimiszerzők: legutóbb Jonathan Franzen Szabadságában tűntek fel a kontraktorok kedvezőtlen megvilágításban.

Fordította Tótfalusi István. Európa Könyvkiadó, 2012, 523 oldal, 3200 Ft


Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.