Azt mondja az éltes, kemény chicagói magánnyomozónő, hogy amikor még fiatal magánnyomozónő volt, akkor bizony még simán odavetette volna az őt faggató rendőröknek, hogy Trouble is my business (A balhé a specialitásom). Ám most, hogy már sokat látott, és épp az imént vérzett ki lőtt sebből kifolyólag a karjai közt egy ismeretlen, már semmi kedve visszakézből Chandlert idézgetni a tetthelyre kiérkező zsernyákoknak. A Chandler irányába tett gondolatfutam alighanem irodalmi jelzőtábla akar lenni, hogy az elkövetkezőkben mire – a hardboiled iskola egy kései leszármazottjára – lehet számítani. Meglehet, azoknak szól e szolgálati közlemény, akik csak most kapcsolódnak be V. I. Warshawski magánnyomozó több mint tucatnyi könyvet számláló karrierjébe – ha így van, akkor mi magyarok különösen hálásak lehetünk, mert a nyolcvanas évek óta futó szériából legfeljebb egy felejtős filmfeldolgozást (V, mint Viktória – Kathleen Turnerrel) és kevéske lefordított munkát ismerhetünk.
Szerencsére nincsen semmi kínos a kései ismerkedésben, Warshawski elég tökös és régi vágású ahhoz, hogy felvételt nyerjen a hardboiled szakosztályba; nő létére ő az egyetlen igazi férfi a történetben. Egyik lábával (a tűsarkút viselővel) a keménykötésű krimik talaján áll, míg a másikkal (utcai viselet) a valóságban. És ez a valóság ezerszer izgalmasabb, mint a kissé kimódolt és nyakatekert krimiszál. Mert A testművésznő nagyon mai darab, a 2010-es mában játszódik, s mintegy mellékesen megtudható belőle egy s más az amerikai fegyvertartási szokásokról, a mindenkiről mindent tudó fizetős adatbázisokról, nem utolsósorban pedig az iraki háború udvari beszállítóiról, akikről mostanában az amerikai irodalom széles rétegei szedik le a keresztvizet. És nem csak krimiszerzők: legutóbb Jonathan Franzen Szabadságában tűntek fel a kontraktorok kedvezőtlen megvilágításban.
Fordította Tótfalusi István. Európa Könyvkiadó, 2012, 523 oldal, 3200 Ft
