Villanynarancs
Vajon mi lesz akkor, ha a filozofálgató punk (aki önmagát mindenkinek beszólogató, "baszogató költőként" definiálja) a zenekarból kiválva, jó néhány felnőttverseskötet után megírja élete első gyerekkönyvét? Na jó, annyira nem kell megijedni a választól: egy nagyszerű nonszensz meseregény! Sopotnik lírai történetei olyanok, mintha a túl későn, hajnalban hazaeső apuka mesélné őket, abban a varázslatos tudatállapotban, amikor még félig szédült az éjszakától, és már félig bódult az álmosságtól. Az egymáshoz lazán kapcsolódó fejezetekben olyan univerzum elevenedik meg, amely ismerős lehet Lewis Carroll és Dr. Seuss szofisztikált nonszensz meséiből: a logika szabályai itt érvényüket vesztik, és helyettük a szórakozott, huncut szemű Lassú báró uralkodik, aki egyidős az idővel. Sztoriról beszélni persze nincs értelme egy vérbeli nonszensz esetében, de az izgalmas karakterek remekül helyettesítik az akciókat. Ilonka néni például, aki annyira jó ember volt, hogy azt még a tévében is bemondták, és amikor már nem lehetett többé ember, csillaggá varázsoltatja a báró, hogy örökre mosolyogjon a világra. Vagy ott van a szintén allegorikus alak, Legyen Pál, aki mindig mindenhol ott terem, ha valaki kimondja a legyen szót, de ha nem szólítják, nem képes semmire. Lassú báró legjobb barátja pedig a füstölgő mosolyú Nagyapa, aki nyalka legényként még tábornok volt, és amikor nyugalmazták, az egyetlen kérése szolgálataiért cserébe egy bögre habos kávé volt, fahéjjal a tetején. Így született meg a varázslatos Fahéjas kert birodalma, de ezt nem tudja senki biztosan, csak ő. Hogy annak idején másik világban is járt, azt el sem hiszik a kerti lények: az csak szemenszedett mese, szokta mondani ő is, mikor a múltja szóba kerül. Hát, így fest Sopotnik kifordult világa, ami talán (ez könnyen előfordulhat) jobban hasonlít a valósághoz annál, mint amit az értelmünk súg.
Illusztrálta: Egri Mónika. Kolibri, 2013, 112 oldal, 2490 Ft
