A legremekebben prosperáló Prosperótól (prosperoizmustól) az én-nem-is-tudom meddig. De én a honorálás olyan botrányhatárairól beszélek, a szándékok olykor már-már sértő ügyetlenségéről, hogy tényleg én lennék akaratlanul botrányos, és én bántanék meg még bárkiket, ha konkrétabb lennék. Mivel nem bízom benne (ld. Babits, aki mit bánta a híreket), hogy akinek nem vagyok jó úgy, majd jó leszek így, nyugodtan beszélhetek (vagy el is hallgathatok). Mivel az írás nálam igencsak kézközpontú tevékenység, olykor rám tör a mancs-szünet; nem a MaNcs volt az oka a hosszú hallgatásnak; ld. Kornis Mitya remek szövegét a Beszélő
Különben tegyünk úgy, mintha mi sem történne. Tegyünk vagy ne tegyünk mindent vagy semmit úgy, mintha zavartalanul arról lenne szó csupán, mintha bármiről is lehetne csak úgy mindentől FÜGGETLENÜL szó (például az irodalomnak az ő életében; s az mi). Azt a (fájó) viccet már elhangoztatgattam, hogy ilyet se hihettem volna (mondjuk) a szegény "Hamlet" vagy a "Talált tárgy" idején (22 és 35 éves korom közt): hogy magamnak kell lemállasztanom (nem akarom mondani: előre lemészárolnom) saját könyveimet. Ahány emberrel beszélek erről (aztán mindjárt egy alapvető lóügyre térünk, talán e cikk végén, arról lesz szó; mondom, mintha nem történne közben semmi; ez is clownizmus), annyi a vélemény. Azaz kétféle van, a hümmögésen kívül. Hogyan lehet úgy dolgozni, hogy majd kiderül, megjelenik-e a munka, mi lesz és lesz-e fizetség. Vagy ennek az ellenkezője, hogy "hát, hát..." De pompás! Hallom ma a rádióban, hogy Németországban a művészet és a munkanélküliség közel került egymáshoz. Micsoda! Elfejlődtek odáig, ahol mi tartunk? Ugyan. Némely kivételezett sorsú esszéistánk mintájára a német írók (némelyikei) is végre foglalkoznak, méltóképp igyekeznek törődni a munkanélküliek sorsával. Szóval erről van szó itt! Ám ha nem leszek magam is szókimondóbb a magam dolgában itt, érdektelenségbe fúlok. Nem kell félnem, hogy bárki megharagszik. A róka fogta csuka 22-es csapdája értelmében: minél kevésbé fúlsz érdektelenségbe, annál jobban megfojtanának (a konkurvensek). Dolgozó! Tudd ezt. Persze ezerféle a példa.ben, ahol arra emlékezik: mintha félnie kellett volna, mások állaga tudatosult benne, ezért nem írt (holott lett volna kedves hely, ahová). A szegény "Hamlet"-nek az a kitétele, hogy Koan III, ugye, européer zen-koanra gondolok: "Némaság a hang helyett. / De a némaság mi helyett?" elég jól rávilágít (erre; vagy önmagára). Hülyeség, de értelmezzük (értelmezése hülyeség): az még csak hagyján, hogy a hang helyett hallgatunk, de mit hallgatunk el? A "Sárga" így megy rá erre: Hang a panaszfalnál, beszédhibával a részletcím, a vers az A. Rimbaud a sivatagbab forgat, sic, "sivatagbab", ma így írom, mert ezzel a verssel csak gondolatban foglalkozom már (rimbaudszünet), ellenben, hogy "kebab", azt gyakran látom boltokon. Még Halal Tandoorim is van Londonban. Ergo: "Néha a várakozás/tól teljesen el/térően tör/ténik, néha viszont mégis a várakozás/nak meg/felelően törté/nik, most már csak azt kel/lene tudni, mikor hogy tör/ténik." Nem véletlen éltem Erdély Miklóssal egy korban. Wittgensteinnel alig éltem egy korban, de a Mester kívánalmának öntudatlanul is eleget tettem: versben próbáltam 1960-tól már filozófiát írni. (Megjegyzem, elhinni se mertem, hogy első koanom tényleg vers. Máig tudom, hogy ezt főleg a Lánchídon nem hittem; ha ezt ötször írtam volna már, bocsánat. Nekem ilyen fontos. Jóllehet ezzel meghazudtolom magamat, még a "Rimbaud"-ból. De íme, milyen szerves! A MaNcs-rajzom: "Panaszfalod..." Erre mit látok itt (rég elfelejtettem, saját magamat; mit kell csodálkozni, ha valaki más valami más egyebét is elfelejtem; jó, nem szabadna): A panaszfal vigasza, olvasom, tessék. Itt a kettősség, micsoda szervesség, ez is kettős, mint a MaNcs-rajz: "Í/gy is, ú/gy is/bbfleképp/rténik,/hát nem/mind/gy/mfleképp tö/rténik." Na tessék, és hát nem igaz-e? Ellenben hogy nem szabad sem elkeseredni, se bizakodni, erre van a mai példám: az angol lóverseny világában, én megengedem, sok lehet szintén a kétesség. Nem akarok egyenesebb szót használni. De minden olyan ottani ocsmányság, csalás, átverés stb. ellenére mozoghatsz úgy a fogadásaiddal (nem tudom, deén tudok úgy mozogni, illetve tudnék), fülesek nélkül is, hogy a kétességek ne érintsenek, és minden ocsmányság, csalás, átverés ellenére: NYERJ. Ezt szellemibb közegekben nem tudtam még soha megcsinálni. Ezért csüggedni nem szabad, bíznod magadban viszont, hogy van, ahol mégis, szintén nem szabad, mert valamiért mindig leállsz (leállok). Miért? Hát egy "Hamlet" okán. Aki már ezzel kezdte! Nem lesz prosperológus. Vagy hogy rögvest a sivatagban forgatott, aztán és aztán és aztán, közben és egy darabig utána is: ily sorsra jutott. Mivel azonban sorsát jobbra tudja fordítani (ameddig), a lovaknál is a minimumra, illető (az "én") megelégeli az állandó küzdelmet, mint Katona József madara, vagy bizonyos verebek, egyebek, azt mondja, jó leszek én nekik így is, ha meg nem, nekem ennyi elég. Ameddig. Illető nem fiatal már, tehát abban bízik inkább, a Halal Tandoori ló tart neki egy kis előnyt. Hajszol akkor bármit a halál! Innen még a MaNcs-szünetek is néha; levelezésről nem szólva.
Na jó, ez csak vicc, persze, megint, szerencsétlenkedés. Sosincs jól. A telefonosdit, a találkozósdit meg végképp hagyjuk? Ebbe a cikkbe is ketten belecsörögtek! A cikk lényege az angol lószín volt, itt töltött csirke lesz céklával, az italt és a cigarettát ez év okt. 29-én abbahagytam, minden téliségen túlesek majd valahogy, utána nagy nyugalmat remélek, ld. kiállítási feliratomat, mellékelem.
