Magunk között mindig csak "a Gartner"-nek neveztük. Akkor is, amikor még szemtől szembe tanárnőnek vagy Éva néninek szólítottuk, és akkor is, amikor sok évvel később nagy nehezen sikerült rábeszélnie minket az évázásra és a tegeződésre.
Hogy mit jelentett ez az "a Gartner", azt inkább olyasvalaki szavaival érzékeltetem, akit nem tanított. Esterházy Péter írta egy kritikájában: "Szerző olyan, mint egy gimnazista. Olyan gimnazista, akinek láthatóan jó matematikatanára volt, és akinek főleg jó magyartanára volt. (Insider információ: Herczeg János, Gartner Éva; annak idején az ulánusoknál a volt berzsenyisektől folyton ezt kellett hallani, hogy így a Herczeg, úgy a Gartner, az ember alig bírt érdemben visszajelenitsezni, -pogányozni.)"
1964. szeptember 2-án bejött az 1/c osztályba, bemutatkozott, felült a tanári asztal sarkára, elővett egy könyvet, és felolvasta Fejes Endre A hazudós című novelláját. A végén mindössze annyit kérdezett: valóban hazudós volt-e a hazudós? Mindnyájan éreztük, hogy ez valami egészen más dolog, mint amit az általános iskolában irodalom címen hallottunk. Gondolataink támadtak, és hogy, hogy nem, a beszélgetés arra terelődött, hogy egyáltalán mi is az irodalom. Volt azért, aki csillogtatta, mit tanult korábban: "a csillag, amely a novella végén lehullik, a szocializmus vörös csillagát jelképeziÉ" A Gartner sem zavarba nem jött, sem az illetőt nem hozta zavarba. A beszélgetés folytatódott az irodalomról és a hazudósságáról. Most, hogy fel-idézem az arcát, amikor ezt az interpretációt hallotta, talán vala-mi olyasmit fejezhetett ki, hogy "jól van, fiam, majd kinövöd". De akkor ezt egyikünk sem érezte. Viszont a Gartner mellett nem lehetett az ilyesmit nem kinőni.
Nagyon értékelte a szellemességet, egy-egy szellemes gondolat teljesen lázba tudta hozni. Ezzel együtt gyakran elnézett a levegőbe: "SzellemesÉ szellemes, de nem biztos, hogy igazÉ" Ámbár, nem is tudom, mondta-e ezt valaha is így, ennyire direkt módon. Csak éppen az óráin nagyon hamar leszokott mindenki az öncélú szellemeskedésről - nem érte meg, nem volt hozama. De még ami igazán szellemes, az sem biztos, hogy igaz is - ezt egy életre megtanulta a Gartnertől sok száz ember.
Az egész ország azután rádiós szerkesztőként ismerte meg. Bő negyed évszázadon át szerkesztett irodalmi műsorokat ugyanazzal a műgonddal és szakmai tökéletességgel, mint ahogyan az óráit tartotta. Legnagyobb rádiós találmánya a Helyettem írták című sorozat volt, amelyet évtizedeken keresztül hallhattunk hónapról hónapra szombat délelőttönként.
A műsor nagyon egyszerű volt: a Gartner behívott egy interjúalanyt, és kifaggatta, melyek azok az irodalmi élményei, amelyeket "helyette írtak". Közben idézetek hangzottak el, és a műsorból egyfajta szubjektív irodalomóra alakult ki, amely egyszerre szólt az irodalom nevű nagyszabású varázslatról és az interjúalanyról. Jó néhány olyan politikus, tudós, művész, üzletember van az országban, akiről innen tudtuk meg, milyen ember amúgy.
A Helyettem írták nem avult el évtizedek múltán sem. Pedig a rádióműsorok hamar porosodnak - egy tíz-húsz évvel ezelőtti műsor ma már általában szinte hallgathatatlan akkor is, ha amúgy semmi különös aktualitása nem volt. A Helyettem írták műsorok viszont mindmáig érdekesek, pedig sokszor ma már senki sem ismeri a konkrét interjúalanyt. Mellesleg volt, hogy akkor sem: a műsorok egy jelentős részében nem afféle "híres ember" szerepelt. A Gartnernek hihetetlenül jó szeme volt ahhoz, hogy kibökje, ki az, aki egy teljes órán át érdekes tud maradni, pusztán azért, mert átjön rajta keresztül az irodalom. Máig is elő-előkerül a rádió archívumából egy-egy régi Helyettem írták, és mindig működik.Ha valami, hát ezek a műsorok maga az élet és irodalom, így együtt.
1965. szeptember 2-án a Gartner bejött a 2/c osztályba, felült a tanári asztal sarkára, és így szólt: a múlt órán ott hagytuk abba, hogyÉ Mint minden igazi humor, ez is mély igazságot hordozott. Egyrészt volt benne egy erős önirónia, mert persze nem sikerült tel-jesen befejezni az előző évben az arra a tanévre rendelt tananyagot. De szólt ez a felütés másról is. A dolgok nem önmagukban vannak, mindennek van utóda és boldog őse. A következő évtizedekben előfordult, hogy évekig nem találkoztunk, és mégis mindig folytatódott a dolog, ott, ahol a legutóbbi beszélgetés alkalmával abbamaradt. Sokunk életében volt a Gartner a kevés stabil pontok egyike. Elképzelhetetlen volt, hogy egyszer ez is megszűnik létezni. Nincs mese, lassanként kénytelenek leszünk végképp felnőni.
Mérő László
