Tíz kicsi osztrák (Kommende Architektur - Fiatal osztrák építészek kiállítása a Fonóban)

publikálva
2001/39. (09. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az osztrák kormány ellen kialakult kultúrembargós hisztéria ugyan alábbhagyott, mégis rossz példaként lebeghet előttünk a provinciális ízléssel, xenofób allűrökkel tarkított jobbra tarts, amit jó esélyünk van követni kis lemaradással, K. und K. hagyományainkhoz híven.

Az osztrák kormány ellen kialakult kultúrembargós hisztéria ugyan alábbhagyott, mégis rossz példaként lebeghet előttünk a provinciális ízléssel, xenofób allűrökkel tarkított jobbra tarts, amit jó esélyünk van követni kis lemaradással, K. und K. hagyományainkhoz híven.

"Nem oda, Bécs!"

-kiálthatnák a sógorkomák. Aki túltekint a csontig rágott hundertwasseri hagyatékon és a boldog békeidők eklektikáját megidéző posztmodern tobzódásán, az világvárosi, sőt világországi fejlődést tapinthat a labancok ütőerén. Míg Berlin megaköltséges átépítése egy huszonkettedik századi várost emelt ripsz-ropsz a fal helyén, addig a schengeni végeken csendes, de alapos műhelymunka folyik, olykor filozófiai mélységgel pótolva a nyaktörő technikai és makroekonómiai magasság hiányát. Hogy mást ne mondjunk, az évente megrendezett linzi Ars Electronica fesztivál egyre messzebb tologatja a digitális világ határait. Egy röpke hétvégére mi is fölvettük velük a ritmust, amikor két éve interneten transzponált interaktív járda épült a Liszt Ferenc téren: ha valaki Linzben rálépett, nálunk gépzongora billentyűjeként emelkedett, és vice versa. Egymás virtuális lába nyomát taposták a közép-kelet-európai honpolgárok. Osztrák oldalon azt is régen felismerték már, hogy szekértábor közeli fővállalkozók, barátaik és üzletfeleik helyett érdemes kozmopolitán és másként, például érdekesen gondolkodókat megbízni egy-egy nagyobb beruházás szellemi hátterének kidolgozásával. A levitézlett gigászi bécsi gáztornyokat például elmulasztották porig rombolni, ehelyett olyan renegát külföldi építészeket engedtek a közelükbe, mint a dekonstruktivista Coop Himmelb(l)au duó és a gall fenekakas Jean Nouvel. Bátran állítható, hogy Európa legépületesebb szellemi provokációja formálódik a régi ipartelepen.

A sztárépítészek kellően megalapozzák Ausztria építészeti kultúráját az ezredfordulóra, ugyanakkor komoly szellemi kontextust biztosítanak a feltörekvő hazai tervezők számára. Jean Nouvel nem az osztrák kollégák elől viszi el a munkát, hanem helyet csinál a megrendelők és beruházók fejében a szakma élvonalához felzárkózó környezetkultúra befogadásához. Gyalogos hazai példánk: ki hinné el, hogy esetleg élő emberek is járnának a Nyugati és a Ferdinánd híd között, ha a West End City Center homlokzata nem zárná le tükörfényesen és hermetikusan a fogyasztói mesevilágot a külvilágtól. Ahogy azt kezdő kapitalisták elképzelik. A statisztika szerint sikeres a vállalkozás, úgyhogy kész-passz, innentől ez a követendő példa. Pedig érdemes lett volna körülnézni, hátha valahol már tudják, mi a bevált recept. Tényleg nem kell messzire menni - elég két órát autózni az M1-esen vagy elugrani a Sztregova utcába egy gyors szemlére: mit és hogyan épít mostanság tíz kicsi osztrák.

Ki a kicsit nem becsüli

szemlélettel karolta föl a Bécsi Építészeti Központ (AZW) a pályakezdő osztrák tervezőirodákat. Mi több, ígéretük szerint a jövőben más régióbeli országokból is válogatnak, úgyhogy a hazai titánoknak is teremhet babér a Lajtán túl. Minden évben tíz szorgalmas műhelynek adnak időt és teret, hogy bemutassák: szerintük mitől döglik a mész (ezúttal nem a Magyar Építészszövetségre gondolunk) és a megrendelő. Ámulatra pedig bőven van ok, mert csöppet olyan érzésünk lehet, mint amikor Mézgáék először vették fel a kontaktot MZ/X köbükivel. Nyoma sincs áporodott kokárdás nemzetinek, kivagyinak és nagypolgárinak, toszkánnak és provánszinak, amitől okádni fognak még az unokáink is. Ezek a munkák galambszürkék, fegyelmezettek, pontosak és szépek. Pengeéles, láthatatlan vékony keretes mind, mint Nádas Péter szemüvege.

Kezdő irodákról lévén szó a leginkább kis és közepes volumenű munkák között van családi ház, iroda, ravatalozó, óvoda, gyalogos híd, régi villa átépítési terve, kisvárosi kultúrház, zeneiskola, asztalosüzem, sőt még lakópark is. Ez utóbbi nem hangzatos befektetői, hanem építészeti értelemben. Nem reprezentatív épületek, hanem hétköznapi, funkcionális, ha úgy tetszik, tucatházak. A tervezők hozzáállása mégis mintaértékű. A rendeltetésre koncentrálnak, igyekeznek tiszta, átlátható tereket, sallangmentes formákat és magától értetődő szerkezeteket kreálni. Ideológiának, szimbolizmusnak, kultikus gyökérkeresésnek, fallikus tornyoknak, szellemi visszanyúlásnak és lenyúlásnak a halovány árnyéka sem torzítja a vonalakat. Öntörvényű, inkább képzőművészekre jellemző zárt rendszerek párosulnak páratlan szellemi nyitottsággal és apolitikus kényelemmel. Próféták és PR-szakemberek helyett műszaki értelmiségiek, mérnökök, esztéták, művészek teszik közszemlére egy-egy pontosan meghatározott és tiszteletben tartott közösségnek szánt munkáikat.

High-tech és minimalizmus

lenne a kulcsszó, ha vérkomolyan kategorizálni szeretnénk ezeket a mérnöki zsengéket, de igazából mindkét definíció csak felületes közelítés. A high-tech azért nem igaz, mert ezek az építészek nem koncepciózusan, szinte futurisztikusan keresik a bonyolult csúcstechnológiát és a tudományos fantasztikumba illő megoldásokat, hanem egy adott esztétikai vagy funkcionális igényre adnak józan paraszti választ. Ha egy villához légies üvegverandát kell ragasztani, akkor láthatatlan rögzítések, precíz illesztések kellenek. A többi mellékes. Minimalistának sem mondhatók ezek az épületek, hiszen nem a "kevesebb több" mantraszerű ismétlése, a józan ész diktálta szerkezeteknél is csupaszabb, virtusból űzött kopárság a fő erényük. Egyszerűségük inkább az ego minimalizmusa: az alkotó én visszaszorulása a közösségi vagy felhasználói igény javára. Talán ez a legfontosabb jellemvonás, ami kiemeli a bécsiek válogatását a szürke eminenciások tiritarka sokaságából. Talán ez az a tanulság, amit a magukat kényszeresen megcsinálni és definiálni igyekvő fiatal hazai építészeknek muszáj lenne levonniuk.

Mindez nem azt jelenti, hogy nálunk nincsenek jó és még jobb építészek. Vannak, lennének. Csakhogy? Egyrészt a megrendelői réteg erősen alulművelt, másrészt az intézményi és adminisztratív háttér észveszejtően elavult és penészes. Sok fiatal építész fiókja tele van jó színvonalú tervekkel, melyek gellert kaptak egy korlátolt önkormányzati műszaki előadó vagy a koloniál asztalon megalkotott helyi rendezési terv bigott és ügyefogyott konzervativizmusán. Ahogy egy Európával lépést tartó, nagyvonalú Nemzeti Színház tervét le tudták cserélni egy czintányéros czudar operettdíszletre a "Kékduna" partján, úgy futnak zátonyra vagy morzsolódnak középszerűvé tucatjával a festői magyar tájba nem illőnek titulált tervek. Mondjuk ezért nem lehet Érden lapos tetős házat építeni a pisztáciaszínű horrortanyák mellé. Mindehhez csendesen asszisztál néhány, magát érdekvédelminek és szakmainak tekintő szervezet, kamara, szövetség és társulás. Csöpögve forgatják, forgatjuk a külföldi albumokat, rácsodálkozva az egyszerű, tiszta vonalakra, a modern anyagok finom harmóniájára, a merész formákra, miközben tudjuk, hogy mindez nálunk a legtöbb helyen csökött rendeletileg tiltott gyümölcs.

Hogy mi köze mindennek a savanyú osztrák szőlőhöz? Rengeteg. Jó látni például, hogy egy zűrösen eltolódott rezsimben a szél irányától függetlenül vagy éppen annak ellenében létezik egy kulturált közeg, ami nem ad alább saját, felelősséggel megformált szellemi igényességéből. Jó tudni, hogy ez nincs messze tőlünk. Jó jel, hogy vannak itthon olyanok, akik kurátorként vállalják egy ilyen program bemutatását, a megzakkant, impotens szakmai szervezetek helyett. Felmerül pesze a kérdés, hogy mennyire reprezentatív a kiállítók jóindulatúan koncepciózus mintavétele. Lehet, hogy ez a jéghegy gondosan csiszolt csúcsa, és Ausztriában a többség éppolyan csucsai katyvasz, mint amit mi szenvedünk látni a magyar ugaron. Ha így van, a tanulság akkor is megszívlelendő: ez az, amit megmutatnak magukról. Ez a tíz kicsi osztrák imázsa.

Varjasi Farkas Csaba

Kommende Architektur - Fiatal osztrák építészek

Fonó Budai Zeneház

Budapest, Sztregova u. 3.

Nyitva: 2001. szeptember 13-október 17.

Kedd-vasárnap, 14.00-20.00

Előadások: 2001. október 13., szombat, 13.30

Kurátorok: Otto Kapfinger, Branczik Márta és Gunther Zsolt

Architektur Zentrum Wien (www.azw.at)

publikálva
2001/39. (09. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...