Ezek a hangversenykritikák, esszék és újságcikkek nemcsak azért érdekes olvasmányok ma is, mert olykor Ady Endre vagy Enrico Caruso is felbukkan bennük. Csáth jó korban és jó helyen, jó megközelítéssel írt a zenéről, amikor a Bachtól Wagnerig tartó történeti ív organikus fejlődésnek hatott, és éppen elindultak az első modernek. De Csáth zeneszerző is volt, és írásművészetéből is kiirthatatlan a zenei gondolkodás.
Kis Petronella évek óta kutatja a Csáth-életmű zenét, irodalmat, színházat és reáltudományokat magában foglaló jegyeit. Ugyan nem ő az első, aki észreveszi, hogy a századelőn keletkezett novellákban, és különösen A varázsló kertjében gyakran a szonáta, a rondó és más, zárt és kerek zenei formákra bukkanni, és az sem újdonság, hogy orvosi praxisának és tudományos érdeklődésének tanulságai beszűrődnek az írásaiba, de meglepő, hogy ezeket a megállapításokat, amelyek eddig inkább csak méltatásokban, kritikai reflexiókban bukkantak fel, milyen pontosan igazolják a szövegek. Csáth erről így beszélt: „Mert a művész, akármekkora is a közönsége – ha valóban nagy művész –, csak magános ember, eszméivel, színötleteivel, zenei gondolataival együtt. Hangban, színben, rajzban és betűkben kifejezésre törekszik, és éppen a kifejezés módjaiban nyilatkoztatja ki lelkének legmélyebb titkait. Ezek a titkok a muzsikában csodálatra méltóbbak, nagyszerűbbek, mint bármely más művészetben.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
