Lemez

A lassúzás filmzenéje

Blur: The Ballad of Darren

Kritika

Tizenkét évnyi lemezszünet után 2015-ben egy remekbe szabott albummal (The Magic Whip) tért vissza a Blur.

Nem tartott sokáig a reunió: az LP turnéját követően szétszéledtek a tagok, és hosszú évekig nem is csináltak együtt semmit, leszámítva egy háromdalos londoni minifellépést 2019-ben. A zenészek közül természetesen Damon Albarn volt a legaktívabb, aki a köztes időben tető alá hozott négy Gorillaz-lemezt, szólómunkával is jelentkezett, de még a The Good, the Bad & the Queen nevű projektjével is visszatért – és ezek tényleg csak a legfontosabbak voltak. Graham Coxon filmzenéket gyártott, megzenésített képregényt (Superstate) és duót alapított Rose Elinor Dou­gallal (The Waeve); Dave Rowntree dobos szintén a soundtrackek világában merült el, illetve az idén ő is előrukkolt egy szólólemezzel, Alex James dobost pedig valószínűleg a sajtgyártás kötötte le.

A Blur tavaly bejelentett egy turnét az idei évre, és úgy voltak vele, hogy nem illene üres kézzel útra kelni. Első körben csak egy-két új dalra gondoltak, de aztán Albarn dalszerzői sessionjei annyira termékenyek voltak, hogy azokból összeállt egy komplett albumnyi anyag. Producernek leszerződtették a mindig megbízható James Fordot, aki egyrészt a Gorillazzal, másrészt Coxonnal is dolgozott már. Az 1995-ös The Great Escape-et enyhén megidéző borító első látásra akár a Balaton északi partját is ábrázolhatná, de valójában egy Skóciában lőtt fotót láthatunk rajta. A zenészek szerint a kép érdekes kettősséget szimbolizál, ugyanis a rajta látható helyzet egyszerre tűnik biztonságosnak és veszélyesnek. Mindez rezonál a zenei tartalommal, merthogy egy szakítós lemezt hallhatunk. Nem hivatalos források szerint Albarn a közelmúltban szakított élettársával, Suzi Winstanley képzőművésszel, és mindez valóban kiolvasható a szövegekből. A rejtelmes The Ballad of Darren cím pedig a zenekar egyik biztonsági őrére utal, akiről egy fotó is látható a belső borítóban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.