Lemez

A lassúzás filmzenéje

Blur: The Ballad of Darren

Kritika

Tizenkét évnyi lemezszünet után 2015-ben egy remekbe szabott albummal (The Magic Whip) tért vissza a Blur.

Nem tartott sokáig a reunió: az LP turnéját követően szétszéledtek a tagok, és hosszú évekig nem is csináltak együtt semmit, leszámítva egy háromdalos londoni minifellépést 2019-ben. A zenészek közül természetesen Damon Albarn volt a legaktívabb, aki a köztes időben tető alá hozott négy Gorillaz-lemezt, szólómunkával is jelentkezett, de még a The Good, the Bad & the Queen nevű projektjével is visszatért – és ezek tényleg csak a legfontosabbak voltak. Graham Coxon filmzenéket gyártott, megzenésített képregényt (Superstate) és duót alapított Rose Elinor Dou­gallal (The Waeve); Dave Rowntree dobos szintén a soundtrackek világában merült el, illetve az idén ő is előrukkolt egy szólólemezzel, Alex James dobost pedig valószínűleg a sajtgyártás kötötte le.

A Blur tavaly bejelentett egy turnét az idei évre, és úgy voltak vele, hogy nem illene üres kézzel útra kelni. Első körben csak egy-két új dalra gondoltak, de aztán Albarn dalszerzői sessionjei annyira termékenyek voltak, hogy azokból összeállt egy komplett albumnyi anyag. Producernek leszerződtették a mindig megbízható James Fordot, aki egyrészt a Gorillazzal, másrészt Coxonnal is dolgozott már. Az 1995-ös The Great Escape-et enyhén megidéző borító első látásra akár a Balaton északi partját is ábrázolhatná, de valójában egy Skóciában lőtt fotót láthatunk rajta. A zenészek szerint a kép érdekes kettősséget szimbolizál, ugyanis a rajta látható helyzet egyszerre tűnik biztonságosnak és veszélyesnek. Mindez rezonál a zenei tartalommal, merthogy egy szakítós lemezt hallhatunk. Nem hivatalos források szerint Albarn a közelmúltban szakított élettársával, Suzi Winstanley képzőművésszel, és mindez valóban kiolvasható a szövegekből. A rejtelmes The Ballad of Darren cím pedig a zenekar egyik biztonsági őrére utal, akiről egy fotó is látható a belső borítóban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.