Könyv

Anyán innen és túl

Simon Bettina: Rengeteg állat a vonatból

Kritika

A kötet üdítően vékony: 40 vers 50 oldalon, befogadható lépték, átgondolt koncepció, érvényes ajánlat. A megvalósítás azonban fele­más.

Önismétléssel nem lehet vádolni Simon Bettinát. A 2018-as, debütáló Strand alapvetően a mentális betegséggel küzdő, a lányára nem kis terheket helyező anyával való számvetés komor verseskönyve volt. A mostani, második kötet továbbra is a kortárs magyar líra köznyelvét beszéli. Alanyi-személyes, élőbeszéd-szerű, nem kötött formájú, a költői képekkel takarékosan bánó, visszafogottan artisztikus, asszociatív-kihagyásos-utalásos megszólalás jellemzi, ám hangvételében, fő té­mái­ban és motívumaiban új irányba indul el. Ironikusabb a hangütés, az anya jóval kisebb szerepet játszik, a költői én pedig változatosabb élethelyzetekben jelenik meg: budapesti és pécsi utcákon flangál vagy iszkol, vonaton ül, állomásépületeknél várakozik, különböző lakásokban bukkan föl, sokféle figura veszi körül. A kötet legnagyobb erénye e változatos szituációkban alkalmazott közvetett ábrázolás. A versbeszélő mindig áttételesen, felbukkanó jelek által vagy mintegy mellékesen elejtett megjegyzésekben ad hírt léthelyzetéről, érzelmi állapotáról. Az állandó hiányérzet az ételek habzsolásán, a gyakori egyedülléten, a főként veszteségekre irányuló emlékezésen vagy a döcögős kapcsolatokon keresztül nyilatkozik meg. Gyakran banális dolgok részletezése közben sejlik fel egy-egy alighanem fájdalmas emlék: például a darálós vécében elakadó, villával kihalászott nedves törlőkendő mintha egy megszakadt szerelmi kapcsolat mementója lenne („Egy villa hiányzik a többi közül. / Nem tudom, elmondtam-e, / amikor a hajnali vonattal elutaztál, / még a darálós vécés albérletből” – A régi albérlet). Máskor egy nyilvános vécében, a túlzásba vitt fagylaltozás után, burleszkszerű részletek közepette szólal ki az általános létállapot: „Éreztem, hogy nem tudok továbbmenni. / Ültem a Sétatéren, küszködve. (…) Az a néhány perc küszködés annyira / hosszúnak tűnt, hogy szinte boldognak éreztem / magam, hiszen nagyon régóta voltam boldogtalan, / és mert rengeteg fagylaltot ettem azelőtt, / hogy a padra lerogytam” (Boldog). A szövegek párbeszéde is fontos: hozzátesz e vers értelmezéséhez a Kettőt kérek, amelyben a költői én utálja a fagylaltot, bizonyára azért, mert gyerekkorában az anyjától egyszerre mindig csak egy gombócot kapott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.