Könyv

Anyán innen és túl

Simon Bettina: Rengeteg állat a vonatból

Kritika

A kötet üdítően vékony: 40 vers 50 oldalon, befogadható lépték, átgondolt koncepció, érvényes ajánlat. A megvalósítás azonban fele­más.

Önismétléssel nem lehet vádolni Simon Bettinát. A 2018-as, debütáló Strand alapvetően a mentális betegséggel küzdő, a lányára nem kis terheket helyező anyával való számvetés komor verseskönyve volt. A mostani, második kötet továbbra is a kortárs magyar líra köznyelvét beszéli. Alanyi-személyes, élőbeszéd-szerű, nem kötött formájú, a költői képekkel takarékosan bánó, visszafogottan artisztikus, asszociatív-kihagyásos-utalásos megszólalás jellemzi, ám hangvételében, fő té­mái­ban és motívumaiban új irányba indul el. Ironikusabb a hangütés, az anya jóval kisebb szerepet játszik, a költői én pedig változatosabb élethelyzetekben jelenik meg: budapesti és pécsi utcákon flangál vagy iszkol, vonaton ül, állomásépületeknél várakozik, különböző lakásokban bukkan föl, sokféle figura veszi körül. A kötet legnagyobb erénye e változatos szituációkban alkalmazott közvetett ábrázolás. A versbeszélő mindig áttételesen, felbukkanó jelek által vagy mintegy mellékesen elejtett megjegyzésekben ad hírt léthelyzetéről, érzelmi állapotáról. Az állandó hiányérzet az ételek habzsolásán, a gyakori egyedülléten, a főként veszteségekre irányuló emlékezésen vagy a döcögős kapcsolatokon keresztül nyilatkozik meg. Gyakran banális dolgok részletezése közben sejlik fel egy-egy alighanem fájdalmas emlék: például a darálós vécében elakadó, villával kihalászott nedves törlőkendő mintha egy megszakadt szerelmi kapcsolat mementója lenne („Egy villa hiányzik a többi közül. / Nem tudom, elmondtam-e, / amikor a hajnali vonattal elutaztál, / még a darálós vécés albérletből” – A régi albérlet). Máskor egy nyilvános vécében, a túlzásba vitt fagylaltozás után, burleszkszerű részletek közepette szólal ki az általános létállapot: „Éreztem, hogy nem tudok továbbmenni. / Ültem a Sétatéren, küszködve. (…) Az a néhány perc küszködés annyira / hosszúnak tűnt, hogy szinte boldognak éreztem / magam, hiszen nagyon régóta voltam boldogtalan, / és mert rengeteg fagylaltot ettem azelőtt, / hogy a padra lerogytam” (Boldog). A szövegek párbeszéde is fontos: hozzátesz e vers értelmezéséhez a Kettőt kérek, amelyben a költői én utálja a fagylaltot, bizonyára azért, mert gyerekkorában az anyjától egyszerre mindig csak egy gombócot kapott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.