Film

A halál sava-borsa

Fede Álvarez: Alien: Romulus

Kritika

Az űrből jött szörnyek műfajában máig verhetetlenek a banánfejű xenomorfok: savas vérükkel, páratlan ellenálló képességükkel, vérszomjukkal egyszerre keltenek rémületet és csodálatot.

Ráadásul a vérbeli rémpofa „Idegen” pont olyan, mint amilyennek, némi lelkiismeret-furdalással kibélelve, magunkat is tartjuk. A ne­ki alávetett, hozzá képest kezdetlegesen felépített élőlényeket (pl. minket, embere­ket) racionálisan, hideg szívvel használja ki és fel, és holmi gonosz kakukként velünk kelteti ki fiókáit. Ráadásul kötődik is hozzánk, a maga parazita módján: nem pont az ember legjobb barátja, de kétségtelenül ragaszkodik a számunkra inkább terhes közelséghez.

Mivel az idén ünnepeljük az Alien-mitológia születésének 45. évfordulóját, éppen ideje volt, hogy valaki megint berúgja a rettenetes masinéria motorját. A munka Fede Álvarezre, a kiváló zsánerfilmes alkotóra maradt, aki az emberbőrbe kötött klasszikus Evil Dead-filmek újrainstallálásával, majd a gonosz vak emberes hentelés műfajának (már ha addig volt ilyen) megújításával szerzett magának hírnevet. Ehhez képest az Alien nemes kihívás, de egyben kockázatos is. A szuperképességeit rendre csoportos emberirtásban kamatoztató űrbéli fenevad újabb és újabb kalandjai mind jobban megosztották a páratlan fantáziájú H. R. Giger dizájnolta bestiák rajongóit, akik főleg a széria fattyú leágazásait, az Alien vs. Predator filmeket emlegetik szitkozódva – jellemző, hogy Fede Álvarez következő penzumként ennek a szörnyszuperligának a reanimálását tűzte ki maga elé. Amikor Ridley Scott megcsinálta a mind jobban kiteljesedő (s általa megteremtett) Alien-univerzum előzményfilmjét (Prometheus), egyben értelmet próbált adni a bestia születésének, ennek révén látványos kulisszát és számos toposzt is teremtett, miközben pont annyi kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt. Érdekes, hogy Álvarez saját mozija nem a Prometheust, pláne nem a best of halál filmnek bizonyuló Alien: Covenantot próbálta folytatni, bár bizonyos pontokon felveszi az ott elejtett témákat. Az ő sztorija valahol az első rész után kezdődik egy távoli űrkolónián és annak közvetlen környezetében. A Prometheushoz képest nem kész mozisztárok, hanem kevésbé ismert fiatal színészek domborítanak (rettegnek, harcolnak, menekülnek) a filmvásznon – és az új final girllel, Cailee Spaenyvel az élen kiválóan teljesítenek. A sztori alapszituációja nem bonyolult, de ismerős: hőseink csupán egy elhagyott űrhajót szerettek volna elbirtokolni és lelépni vele egy napfényesebb bolygóra. Ám vesztükre a Weyland-Yutani cég kutatóállomására tévedtek, ahol ostoba tudósok alieneket próbáltak tenyészteni a Ripley által az űrbe taszított eredeti Rém fagyos maradványaiból. Egy ilyen helyen új értelmet nyer a viperafészek fogalma. A film intrikus vonulatáról a két droidfigura gondoskodik, bár a jó és a rossz robot dichotómiájában sok újat nem találni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.