Film

A halál sava-borsa

Fede Álvarez: Alien: Romulus

Kritika

Az űrből jött szörnyek műfajában máig verhetetlenek a banánfejű xenomorfok: savas vérükkel, páratlan ellenálló képességükkel, vérszomjukkal egyszerre keltenek rémületet és csodálatot.

Ráadásul a vérbeli rémpofa „Idegen” pont olyan, mint amilyennek, némi lelkiismeret-furdalással kibélelve, magunkat is tartjuk. A ne­ki alávetett, hozzá képest kezdetlegesen felépített élőlényeket (pl. minket, embere­ket) racionálisan, hideg szívvel használja ki és fel, és holmi gonosz kakukként velünk kelteti ki fiókáit. Ráadásul kötődik is hozzánk, a maga parazita módján: nem pont az ember legjobb barátja, de kétségtelenül ragaszkodik a számunkra inkább terhes közelséghez.

Mivel az idén ünnepeljük az Alien-mitológia születésének 45. évfordulóját, éppen ideje volt, hogy valaki megint berúgja a rettenetes masinéria motorját. A munka Fede Álvarezre, a kiváló zsánerfilmes alkotóra maradt, aki az emberbőrbe kötött klasszikus Evil Dead-filmek újrainstallálásával, majd a gonosz vak emberes hentelés műfajának (már ha addig volt ilyen) megújításával szerzett magának hírnevet. Ehhez képest az Alien nemes kihívás, de egyben kockázatos is. A szuperképességeit rendre csoportos emberirtásban kamatoztató űrbéli fenevad újabb és újabb kalandjai mind jobban megosztották a páratlan fantáziájú H. R. Giger dizájnolta bestiák rajongóit, akik főleg a széria fattyú leágazásait, az Alien vs. Predator filmeket emlegetik szitkozódva – jellemző, hogy Fede Álvarez következő penzumként ennek a szörnyszuperligának a reanimálását tűzte ki maga elé. Amikor Ridley Scott megcsinálta a mind jobban kiteljesedő (s általa megteremtett) Alien-univerzum előzményfilmjét (Prometheus), egyben értelmet próbált adni a bestia születésének, ennek révén látványos kulisszát és számos toposzt is teremtett, miközben pont annyi kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt. Érdekes, hogy Álvarez saját mozija nem a Prometheust, pláne nem a best of halál filmnek bizonyuló Alien: Covenantot próbálta folytatni, bár bizonyos pontokon felveszi az ott elejtett témákat. Az ő sztorija valahol az első rész után kezdődik egy távoli űrkolónián és annak közvetlen környezetében. A Prometheushoz képest nem kész mozisztárok, hanem kevésbé ismert fiatal színészek domborítanak (rettegnek, harcolnak, menekülnek) a filmvásznon – és az új final girllel, Cailee Spaenyvel az élen kiválóan teljesítenek. A sztori alapszituációja nem bonyolult, de ismerős: hőseink csupán egy elhagyott űrhajót szerettek volna elbirtokolni és lelépni vele egy napfényesebb bolygóra. Ám vesztükre a Weyland-Yutani cég kutatóállomására tévedtek, ahol ostoba tudósok alieneket próbáltak tenyészteni a Ripley által az űrbe taszított eredeti Rém fagyos maradványaiból. Egy ilyen helyen új értelmet nyer a viperafészek fogalma. A film intrikus vonulatáról a két droidfigura gondoskodik, bár a jó és a rossz robot dichotómiájában sok újat nem találni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.