Film

Az utolsó művészfilm

Gothár Péter: Hét kis véletlen

  • - ts -
  • 2021. május 19.

Kritika

Volt egyszer egy film, a rendezője nem érdekes (David Miller), a címe sem különösebben (Az utolsó cowboy, eredetileg: Loneley Are the Brave), 1962-ben jött ki Amerikában, Magyarországon is biztos bemutatta valamelyik filmekre szakosodott kertévé, vagy megjelent legalább VHS-en, aligha ismerik sokan, mellette szóljon, hogy Kirk Douglas játszotta a főszerepét.

Arról szól, hogy valahogy itt felejtődött egy cowboy. Úgy kezdődik, hogy a csávó alszik, rendesen, ahogy a westernekben szoktak, a szabad ég alatt, a nyergét használva párnának, s arra ébred, hogy elszáll fölötte a csíkhúzó repcsi. Hősünk kitörli a csipát a szeméből, felkap palomino lovára, s hamarosan bajba keveredik. Nyomában egy rakás rendőr, dzsipekkel, helikopterrel, bömbivel, kutyákkal és hadseregnek elegendő arzenállal, de ő derék hátasával megmássza a nagy hegyet, mert a túloldalán ott várja a nyílt préri, ahol már bottal üthetik a nyomát. Szikla porlik a pata alatt, gyilkos vállalkozás, még inkább totál esélytelen, majd’ másfél óra azzal telik, hogy küzdenek a rideg természettel, sarkukban a kopók. Átjutnak, persze, csakhogy a túloldalon nem a nyílt préri várakozik, hanem az autósztráda, rögtön el is vágja őket egy kamion. Az üldözők is körbeérnek addigra, a jó seriff (Walter Matthau) lelövi a vergődő palominót, a cowboyt meg berakják a mentőbe, de tudja mindenki, hogy hiába.

Nem is tudom, hogy miről jutott ez eszembe, talán onnan, hogy Gothár Péter viszonylag új filmjében is kiszáll a mentő, nem is egyszer, hanem kétszer, az elején meg a végén, afféle keretbe foglalva a műegészt. Ami azt illeti, szükség is van rá, mert a Hét kis véletlen a címe dacára épphogy nem apróságokkal foglalatoskodik, hanem az élet nagy, hovatovább legnagyobb dolgaival. Mondjuk úgy, velük néz farkasszemet, nem csoda tehát, ha elviszi a mentő. Először azért, mert megijed, ki ne ijedne meg az élet nagy dolgainak a láttán, a végén meg azért, mert a nagy találkozásra (az élet nagy kérdéseivel: szerelem, szeretet meg hogy mi végre az egész) ráment egy kicsit – hogy mást ne mondjak, csak neki zongorázott a Schiff András.

 
Részlet a filmből.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.