Kiállítás

A szürkeség rabja

Petőfi a PIM-ben

  • Révész Emese
  • 2023. január 25.

Kritika

Sötétség és káosz. Szerencsétlen első benyomás ez, főképp az évek óta nagy izgalommal várt új Petőfi-állandó egyetlen és legfontosabb célkitűzését, a nemzeti idol népszerűsítését tekintve. Nem tudni, hol ment ennyire félre. A tárlaton kiváló szakemberek sora dolgozott: Kalla Zsuzsa, aki az előző állandó tárlat kurátora, Mag Ildikó látványtervező és Szmolka Zoltán grafikus, akik eddig szakmailag elismert kiállítások sorát jegyezték.

Az alapkoncepció maga világos és korszerű: egy olyan, nem az életrajzi kronológia szerint haladó Petőfi-tárlat víziója, amely az életműhöz kötődő fontosabb jelenségeket járja körbe, versek részleteivel világítva meg e kitüntetett pontokat.

Hat teremben hét téma jelenik meg. A tágas fogadótér a kultuszról mesél, nagy vitrinjében az egykori Petőfi Ház őstárlatát idézve fel. Aztán az új kiállítás hat hívószóval (Kötelék, Róna, Rémek, Otthon, Áldozat, Erő) mutatja be az életműnek a személyes kapcsolatokhoz, a magyar tájhoz, a romantikus ízléshez, a biedermeier polgári és népéletképi hagyományhoz, a nemzeti történelemhez, illetve a forradalmi eszmékhez kötődő szegmenseit. Mindez Petőfi költészete felől releváns, világos gondolatmenet, s korunk nézője számára is megragadható fogalmakat vet fel. A probléma ott kezdődik, hogy a rendezők úgy döntöttek, hogy ezeket a fogalomköröket párhuzamba állítják a kor képzőművészetével, beágyazva Petőfi verseit a korabeli képi ábrázolásokba.

Az irodalomtörténeti tárlatok mindig is küzdöttek azzal, hogyan tehetnék láthatóvá a szavakat. A Petőfi Irodalmi Múzeum az ezredfordulón számos kiváló tárlattal bizonyította, hogy hogyan lehet az irodalmat látványossá tenni, megőrizve az egyensúlyt szakmaiság és korszerű szórakoztatás között, magas fokon művelték a legjobb értelemben vett ismeretterjesztést. Az Örkény-, Weöres-, Csáth-tárlatok, vagy a közelmúltban E. Csorba Csilla a Petőfi-kultusz hullámait bemutató Bolygó üstökös című kiállítása emlékezetes példái voltak ennek. Ezúttal nem sikerült.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.