Kiállítás

Érzések és emlékek

Sylvia Plachy – Ajándékok a XX. századból és azon túl

Kritika

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Legutóbb pedig 2019-ben volt önálló kiállítása a Műcsarnokban. Az iránta megnyilvánuló fokozott érdeklődés leginkább annak köszönhető, hogy immár a nem csupán a képzőművészetben jártas közönségnek is „leesett” az A brutalista című film híre hallatán, hogy Plachy Adrien Brody édesanyja, aki a filmre készülve magyarra tanította a fiát.

Plachy (1943) legendáriumának szerves része, hogy 1956-ban családja „egy lovas kocsiba rejtőzve, a szalma alatt” hagyta el Magyarországot. Ausztriában két évet töltöttek, végül New Yorkban telepedtek le. Első képét még 15 évesen Ausztriában, az édesapjától kapott Agfa Box kamerájával készítette. Talán nem véletlen, hogy a középiskola után 1961-ben beiratkozott a Pratt Institute művészeti képzésére, azon belül Arthur Freed fotográfiai kurzusára. Freed javaslatára látogatta meg André Kertészt, aki élete végéig egyszerre volt Plachy barátja, tiszteletbeli „nagyapja”, szakmai mentora és tisztelője: „Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni” – nyilatkozta róla.

A fotóművész képeinek többségét 1974-től a New York-i The Village Voice hetilapban (a „hippi” újságban), és a Metropolis című formatervezési és építészeti magazinban publikálta. Ezekben a lapokban Sylvia Plachynak állandó rovata volt, s azok anyagából (mára már szinte elérhetetlen) fotóművészeti könyveket állított össze, mint például a Sylvia Plachy’s Unguided Tour (Vezetés nélküli városnézés Sylvia Plachyval). Az 1990-es fotóalbum képei egy Tom Waits-lemezzel együtt jelentek meg, egy másik albumához pedig Jim Jarmusch írt ajánlást.

A kiállítás egyik jellegzetessége, hogy a képek nem időrendben sorakoznak, hanem egyfajta asszociációs láncot képeznek. A másik pedig az, hogy nem szerepel alattuk sem a cím, sem a technika – ez a lecsupaszított megoldás lehetőséget ad a befogadónak, hogy kizárólag a döntően fekete-fehér fényképekre fókuszáljon. (Ha valaki mégis konkrét fogódzókat keres, annak segít a kiállítás végén elhelyezett képjegyzék.) A harmadik érdekes elem, hogy a kiállításra készített fényképek egy része megjelenik publikált formában is (köztük egy olyan mű is, amelynek „eredetije” a New York-i Museum of Modern Art gyűjteményében található). A publikált anyagok (újságrészletek) között felbukkan egy képregényszerű, szövegbuborékokkal tarkított lap, amelyben egy kisebb gyermek „ismerkedik” a világgal. Az ismétlődő (a szülőket gyakran az őrület szélére sodró) „miért?”-et Misi teszi fel; Plachy túlságosan előkelőnek tartotta ugyanis az Adrien nevet, így fiát Misinek szólította. Adrien/Mishi a „modellje” azoknak a tárlóban látható képeslapoknak is, amelyeket Plachy minden év végén elküldött a családjának, a barátainak és ismerőseinek (ily módon végigkövethetjük az 1973-ban született filmszínész gyermekkorát és színpadi-filmes „arcait”). És vannak olyan fényképek is, amelyek nagy méretű vásznakon jelennek meg, például Michel Basquiat amerikai művészről, akit Plachy épp ébredés után, félmeztelenül fényképezett le.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)