A címből, pontosabban a címbe foglalt névből meg a félmúlt történelméből már tudható minden, nincs mit elspoilerezni, a mű sem takargatja egy másodpercig sem, hogy hőseivel mi történik majd a végén. Sem azt, hogy kicsodák és micsodák, vagy épp hol és mikor élnek. Hogyan néznek ki, mi az aktuális rendfokozatuk, milyen a bőrük színe. Legkevésbé a véleményét rejti véka alá. Mégis az első percétől az utolsóig hallatlanul izgalmas, magas feszültségen pörgő, s nem használ semmiféle dramaturgiai vagy filmtechnikai trükköt, mutatványt. Elmesél egy igaz történetet, mely attól még tökéletesen igaz marad, hogy feltételezések, kitalált szereplők is kerülnek bele, vagy helyenként épp az időt kezeli szabadon.
Jean Charles de Menezes története úgy indult, hogy ő még benne sem volt. S tulajdonképpen úgy is folytatódott.
A hírhedt 7/7-es terrorakcióval kezdődött. 2005. július 7-én reggel összehangolt támadás érte a londoni tömegközlekedést: 3 robbanás a metróban történt, a negyedik bomba valamivel később, egy buszon robbant fel. A pusztítás emberfeletti volt, az öngyilkos merényletek 56 halálos áldozatot követeltek. Az utóhatás hasonlóan borzasztó volt. A rendőrség hajtóvadászatot indított, a társadalom páni félelembe dermedt, az emberek egymást fixírozták a metrón, kinél van hátizsák vagy a szokásostól kicsit is eltérő csomag… kinek barna a bőre. Ilyen közállapotok között jött egy újabb merényletsorozat július 21-én. Egy tökéletesen sikertelen, bár nagyon hasonló merényletsorozat, amelynek során három táska robbanóanyag sült be a metrón, s egy ugyancsak valamelyik buszon. Az elkövetők mindkét esetben komolyabb bűnügyi előélettel nem rendelkező, törvényes módon Londonban élő bevándorlók voltak, akik közül a 21-iek túl is élték saját merényletüket, s azonmód ismertté is váltak a hatóságok előtt – a térfigyelő kamerák felvételei, illetve hátrahagyott „öngyilkos merénylői névjegyeik” alapján könnyen azonosították őket. (A névjegy valami olyasmi, plasztikkártya, bármi, ami túlél egy robbanást, hogy bizonyítsa, ki volt az elkövető, ki volt önképe szerint a „hős”.) Az egyik merénylő azonban nem akart hős lenni, s ő egy edzőtermi társa belépőjét hagyta a helyszínen, aki így szintén gyanúsítottá vált, keresték is égre-földre, ennek keretében megfigyelték a lakóhelyét is, egy társasházat, amelyben Jean Charles de Menezes, egy diákvízummal szabályosan Londonban élő fiatal brazil villanyszerelő is lakott.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
