Film

Folk-rock folk nélkül

Andrew Slater: Echo in the Canyon

Kritika

Nem mondhatunk semmi rosszat a Havin’ a Bad Day (1984), az Into the Sun (1998) vagy az In Paralel (2017) című lemezekről, de ha hozzátesszük, hogy ezek Dweezil Zappa, Sean Lennon, illetve Dhani Harrison neve alatt jelentek meg, egyértelmű, hogy nem a zene vagy a szöveg tette az albumokat szenzációvá, hanem az előadók édesapja.

Nem véletlen, hogy ezek a „gyerekek” negyvenen túl – rájőve arra, hogy bármit tehetnek, abból méricskélés lesz – inkább az atyai hagyaték gondozójává váltak, saját dolgaikat egyre inkább megtartják maguknak. Hasonlóan fest a dolog Jakob Dylan esetében is, a különbség legfeljebb annyi, hogy ő nem a családi ezüstöt vette elő, inkább a „kaliforniai álmodozás” felé fordult. Egészen pontosan Los Angeles Laurel Canyon festői városrésze felé, itt vertek tanyát a hatvanas évek közepén azok a muzsikusok, akik – a folk-rocknak nevezett műfaj megteremtésével – korszakalkotó és megkerülhetetlen szereplői lettek az amerikai könnyűzenének.

Persze J. Dylan nagy ötletében volt egy nagy adag magamutogatás is; a különben kiváló muzsikus a szellemidézést természetesen saját főszereplésével képzelte el. 2015-ben Andrew Slater, a Capitol lemeztársaság egykori főnökének támogatásával összetrombitált néhány sztárt – Fiona Apple, Cat Power, Regina Spektor, Jade Castrinos, Beck –, akikkel a Los Angeles-i Orpheum színházban adtak emlékezetes koncertet. Az apropó a folk-rock „születésének” 50. évfordulója, a műsorban saját számok helyett kizárólag a Laurel Canyon zenekarainak – a Byrds, a Mamas and Papas, a Buffalo Springfield stb. dalait játszották. „Warren Zevon, remek Los Angeles-i dalszerző mondta egyszer: ha Roger McGuinn csak az első akkordokat játszotta volna el a Byrds első albumán, és utána meghalt volna, akkor is ő lett volna a legnagyobb hatással a folk-rock zenére. És igaza volt” – mondta a műsor elején Andrew Slater, Jakob Dylan pedig azt kérdezte a közönségtől, hogy készek-e visszamenni a hatvanas évekbe. Még szép.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.