Film

Folk-rock folk nélkül

Andrew Slater: Echo in the Canyon

Kritika

Nem mondhatunk semmi rosszat a Havin’ a Bad Day (1984), az Into the Sun (1998) vagy az In Paralel (2017) című lemezekről, de ha hozzátesszük, hogy ezek Dweezil Zappa, Sean Lennon, illetve Dhani Harrison neve alatt jelentek meg, egyértelmű, hogy nem a zene vagy a szöveg tette az albumokat szenzációvá, hanem az előadók édesapja.

Nem véletlen, hogy ezek a „gyerekek” negyvenen túl – rájőve arra, hogy bármit tehetnek, abból méricskélés lesz – inkább az atyai hagyaték gondozójává váltak, saját dolgaikat egyre inkább megtartják maguknak. Hasonlóan fest a dolog Jakob Dylan esetében is, a különbség legfeljebb annyi, hogy ő nem a családi ezüstöt vette elő, inkább a „kaliforniai álmodozás” felé fordult. Egészen pontosan Los Angeles Laurel Canyon festői városrésze felé, itt vertek tanyát a hatvanas évek közepén azok a muzsikusok, akik – a folk-rocknak nevezett műfaj megteremtésével – korszakalkotó és megkerülhetetlen szereplői lettek az amerikai könnyűzenének.

Persze J. Dylan nagy ötletében volt egy nagy adag magamutogatás is; a különben kiváló muzsikus a szellemidézést természetesen saját főszereplésével képzelte el. 2015-ben Andrew Slater, a Capitol lemeztársaság egykori főnökének támogatásával összetrombitált néhány sztárt – Fiona Apple, Cat Power, Regina Spektor, Jade Castrinos, Beck –, akikkel a Los Angeles-i Orpheum színházban adtak emlékezetes koncertet. Az apropó a folk-rock „születésének” 50. évfordulója, a műsorban saját számok helyett kizárólag a Laurel Canyon zenekarainak – a Byrds, a Mamas and Papas, a Buffalo Springfield stb. dalait játszották. „Warren Zevon, remek Los Angeles-i dalszerző mondta egyszer: ha Roger McGuinn csak az első akkordokat játszotta volna el a Byrds első albumán, és utána meghalt volna, akkor is ő lett volna a legnagyobb hatással a folk-rock zenére. És igaza volt” – mondta a műsor elején Andrew Slater, Jakob Dylan pedig azt kérdezte a közönségtől, hogy készek-e visszamenni a hatvanas évekbe. Még szép.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.