Rádió

Lépés a korral

Friderikusz Podcast

Kritika

„Az utóbbi időben egyre gyakrabban az jutott az eszembe, mi lenne, ha végre azzal foglalkoznék, ami tényleg érdekel” – e felvezetéssel indította útjára április végén a valahai televíziós műsorvezető az online videó-, illetve podcastsorozatát. A cím persze önmagában nem sokat árul el. Friderikusznak az elmúlt harminc évben nagyjából minden műsorát Friderikusznak hívták. Ugyanakkor felmerül, ha „végre” azzal akar foglalkozni, ami tényleg érdekli, akkor eddig vajon mivel foglalkozott?

Ez a felütés annál is inkább csalóka, mert a podcastszéria első, amolyan pilotjellegű epizódjában maga a műsorvezető tesz arra határozott kísérletet, hogy munkássága évtizedekkel korábbi emblematikus pillanatait megidézve kösse össze a régit és az újat, a televíziós showmant és a frissen debütáló online műsorvezetőt, hogy ne mondjuk, influenszert. Ez az első rész emiatt a legkevésbé podcastos, hiszen az archív felvételek elsősorban a vizualitásukkal együtt hatnak, de hát ennyi belefér. Látjuk „Fridit” bogarat enni, Sophia Lorennel csárdásozni, Papp Lacival a bunyóról adomázni. Csupa tévétörténeti pillanat, miközben a mában az idősödő mester egy maga berendezte, kicsit, talán nem is szándékosan retró hangulatú stúdióból osztja meg a kommentárjait.

Az az igazság, hogy mi nem nagyon látjuk a váltást. Friderikusz ugyanazt csinálja tovább egy megváltozott mediális közegben, amit mindig is csinált, azaz a maga meglehetősen narcisztikus, de kétségtelenül egyéni stílusában tesz fel úgynevezett érdekes személyiségeknek nem túl bonyolult, de nem is fájdalmasan felszínes kérdéseket. A felvezető adásból kiderül, sokan – volt kollégák, barátok, sőt, a fodrásza is – noszogatták az utóbbi időben a műsorvezetőt, hogy tartson lépést a korral, kezdjen el online műsort készíteni, és ő erre most szánta el magát. Hogy mennyire lesz sikeres a hetente egyelőre egy alkalommal jelentkező produkció, az még nyitott kérdés, de a legnagyobb podcastmegosztón máris az élre tört a Friderikusz, és az, hogy a műsorvezető állítása szerint az elmúlt másfél évben hatszáz lehetséges műsortémát írt fel magának, arra enged következtetni, hogy hosszú távra tervez. Igaz, az internetes közegben épp az efféle tervezhetőség az egyik legkevésbé magától értetődő dolog.

Ugyancsak az első adásban hangzott el, hogy miben más ez a műsor, mint bármi, ami a YouTube-on meg a podcastmegosztókon ma elérhető. A válasz: felkészültség, odafigyelés, választékosság, szókincs, magázódás, a Friderikusz ugyanis „üdítő oázis a tegeződés, az ő-zés és a hebegés-habogás világában”. Hát jó, de ha már itt tartunk: mind az archív bejátszások, mind a friss beszélgetések tele vannak tegeződéssel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.