Rádió

Lépés a korral

Friderikusz Podcast

Kritika

„Az utóbbi időben egyre gyakrabban az jutott az eszembe, mi lenne, ha végre azzal foglalkoznék, ami tényleg érdekel” – e felvezetéssel indította útjára április végén a valahai televíziós műsorvezető az online videó-, illetve podcastsorozatát. A cím persze önmagában nem sokat árul el. Friderikusznak az elmúlt harminc évben nagyjából minden műsorát Friderikusznak hívták. Ugyanakkor felmerül, ha „végre” azzal akar foglalkozni, ami tényleg érdekli, akkor eddig vajon mivel foglalkozott?

Ez a felütés annál is inkább csalóka, mert a podcastszéria első, amolyan pilotjellegű epizódjában maga a műsorvezető tesz arra határozott kísérletet, hogy munkássága évtizedekkel korábbi emblematikus pillanatait megidézve kösse össze a régit és az újat, a televíziós showmant és a frissen debütáló online műsorvezetőt, hogy ne mondjuk, influenszert. Ez az első rész emiatt a legkevésbé podcastos, hiszen az archív felvételek elsősorban a vizualitásukkal együtt hatnak, de hát ennyi belefér. Látjuk „Fridit” bogarat enni, Sophia Lorennel csárdásozni, Papp Lacival a bunyóról adomázni. Csupa tévétörténeti pillanat, miközben a mában az idősödő mester egy maga berendezte, kicsit, talán nem is szándékosan retró hangulatú stúdióból osztja meg a kommentárjait.

Az az igazság, hogy mi nem nagyon látjuk a váltást. Friderikusz ugyanazt csinálja tovább egy megváltozott mediális közegben, amit mindig is csinált, azaz a maga meglehetősen narcisztikus, de kétségtelenül egyéni stílusában tesz fel úgynevezett érdekes személyiségeknek nem túl bonyolult, de nem is fájdalmasan felszínes kérdéseket. A felvezető adásból kiderül, sokan – volt kollégák, barátok, sőt, a fodrásza is – noszogatták az utóbbi időben a műsorvezetőt, hogy tartson lépést a korral, kezdjen el online műsort készíteni, és ő erre most szánta el magát. Hogy mennyire lesz sikeres a hetente egyelőre egy alkalommal jelentkező produkció, az még nyitott kérdés, de a legnagyobb podcastmegosztón máris az élre tört a Friderikusz, és az, hogy a műsorvezető állítása szerint az elmúlt másfél évben hatszáz lehetséges műsortémát írt fel magának, arra enged következtetni, hogy hosszú távra tervez. Igaz, az internetes közegben épp az efféle tervezhetőség az egyik legkevésbé magától értetődő dolog.

Ugyancsak az első adásban hangzott el, hogy miben más ez a műsor, mint bármi, ami a YouTube-on meg a podcastmegosztókon ma elérhető. A válasz: felkészültség, odafigyelés, választékosság, szókincs, magázódás, a Friderikusz ugyanis „üdítő oázis a tegeződés, az ő-zés és a hebegés-habogás világában”. Hát jó, de ha már itt tartunk: mind az archív bejátszások, mind a friss beszélgetések tele vannak tegeződéssel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.