Rádió

Lépés a korral

Friderikusz Podcast

Kritika

„Az utóbbi időben egyre gyakrabban az jutott az eszembe, mi lenne, ha végre azzal foglalkoznék, ami tényleg érdekel” – e felvezetéssel indította útjára április végén a valahai televíziós műsorvezető az online videó-, illetve podcastsorozatát. A cím persze önmagában nem sokat árul el. Friderikusznak az elmúlt harminc évben nagyjából minden műsorát Friderikusznak hívták. Ugyanakkor felmerül, ha „végre” azzal akar foglalkozni, ami tényleg érdekli, akkor eddig vajon mivel foglalkozott?

Ez a felütés annál is inkább csalóka, mert a podcastszéria első, amolyan pilotjellegű epizódjában maga a műsorvezető tesz arra határozott kísérletet, hogy munkássága évtizedekkel korábbi emblematikus pillanatait megidézve kösse össze a régit és az újat, a televíziós showmant és a frissen debütáló online műsorvezetőt, hogy ne mondjuk, influenszert. Ez az első rész emiatt a legkevésbé podcastos, hiszen az archív felvételek elsősorban a vizualitásukkal együtt hatnak, de hát ennyi belefér. Látjuk „Fridit” bogarat enni, Sophia Lorennel csárdásozni, Papp Lacival a bunyóról adomázni. Csupa tévétörténeti pillanat, miközben a mában az idősödő mester egy maga berendezte, kicsit, talán nem is szándékosan retró hangulatú stúdióból osztja meg a kommentárjait.

Az az igazság, hogy mi nem nagyon látjuk a váltást. Friderikusz ugyanazt csinálja tovább egy megváltozott mediális közegben, amit mindig is csinált, azaz a maga meglehetősen narcisztikus, de kétségtelenül egyéni stílusában tesz fel úgynevezett érdekes személyiségeknek nem túl bonyolult, de nem is fájdalmasan felszínes kérdéseket. A felvezető adásból kiderül, sokan – volt kollégák, barátok, sőt, a fodrásza is – noszogatták az utóbbi időben a műsorvezetőt, hogy tartson lépést a korral, kezdjen el online műsort készíteni, és ő erre most szánta el magát. Hogy mennyire lesz sikeres a hetente egyelőre egy alkalommal jelentkező produkció, az még nyitott kérdés, de a legnagyobb podcastmegosztón máris az élre tört a Friderikusz, és az, hogy a műsorvezető állítása szerint az elmúlt másfél évben hatszáz lehetséges műsortémát írt fel magának, arra enged következtetni, hogy hosszú távra tervez. Igaz, az internetes közegben épp az efféle tervezhetőség az egyik legkevésbé magától értetődő dolog.

Ugyancsak az első adásban hangzott el, hogy miben más ez a műsor, mint bármi, ami a YouTube-on meg a podcastmegosztókon ma elérhető. A válasz: felkészültség, odafigyelés, választékosság, szókincs, magázódás, a Friderikusz ugyanis „üdítő oázis a tegeződés, az ő-zés és a hebegés-habogás világában”. Hát jó, de ha már itt tartunk: mind az archív bejátszások, mind a friss beszélgetések tele vannak tegeződéssel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.