Tévésorozat

Hol nem volt Amerika

Nulladik nap

Kritika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Amerikának most mesék kellenek, a Netflix pedig meg is adja nekik, egy ijesztően élethű történettel kreálva olyan alternatív valóságot, amelyben nem csak megtalálni lehetséges a nemzettestet gyötrő rémet, de az bele is fullasztható az igazság nejlonzászlajába. Az erről szóló miniszériában minden potenciál megvan, hogy „az év sorozata” legyen, és még egyáltalán nem zárható ki, hogy ez az állítás meg is áll majd, mert olyan csapnivaló évünk lesz.

Az Egyesült Államokat minden eddiginél komolyabb kibertámadás éri, csupán egy percre vonják ki a technikát a gépezetből, az mégis 3400 ember életébe és az egész nemzet nyugalmába kerül. Egy ilyen krízis esetén 24–28 napja van a társadalomnak, mielőtt teljesen összeomlana, a szorító időre tekintettel pedig a regnáló elnöknő (Angela Bassett) az idősödő volt elnököt (Robert De Niro) bízza meg, hogy megalapítva a Nulladik nap bizottságát, kiderítse, honnan érkezett a támadás. Akik eddig csak érdeklődtek, most már biztosan figyelnek is majd, az elnöknő hozzáteszi ugyanis, hogy a siker érdekében el-el lehet hagyni az emberi jogok betartását is. A rendkívüli állapotot bonyolítja, hogy a volt elnök a nyomás súlyával arányosan kezdi elveszíteni a kapcsolatát a valósággal. Demencia, emlékezetkiesés, hallucinációk gyötrik, emlékképek az elhunyt fiáról és egyre üvöltő zene. De még ennél is zavaróbb háttérzaj számára a lánya, aki képviselőként sosem látott igazságérzettel támad neki az apjának; a felesége pedig bíróként bonyolítaná a helyzetet. Közben a média és a sajtó hiénái is oldalba mardossák, de azért mellékszálon az ügy is halad, bár nem sok sikerrel. Tálcán kínálja magát a rég várt lehetőség az oroszok megvádolására, csak egy bólintás kéne, és Amerika már kezdhetné is a világháborút. Mullen exelnök azonban igazságot akar. Márpedig ahhoz a traumáin és a gyerekén át vezet az út.

Egy kissé elkésettnek tűnik az az üzenet, hogy az idős, enyhén demens, mondatait összerakni képtelen elnök még mindig jobb, mint az, ami nélküle vár ránk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.