Tévésorozat

Hol nem volt Amerika

Nulladik nap

Kritika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Amerikának most mesék kellenek, a Netflix pedig meg is adja nekik, egy ijesztően élethű történettel kreálva olyan alternatív valóságot, amelyben nem csak megtalálni lehetséges a nemzettestet gyötrő rémet, de az bele is fullasztható az igazság nejlonzászlajába. Az erről szóló miniszériában minden potenciál megvan, hogy „az év sorozata” legyen, és még egyáltalán nem zárható ki, hogy ez az állítás meg is áll majd, mert olyan csapnivaló évünk lesz.

Az Egyesült Államokat minden eddiginél komolyabb kibertámadás éri, csupán egy percre vonják ki a technikát a gépezetből, az mégis 3400 ember életébe és az egész nemzet nyugalmába kerül. Egy ilyen krízis esetén 24–28 napja van a társadalomnak, mielőtt teljesen összeomlana, a szorító időre tekintettel pedig a regnáló elnöknő (Angela Bassett) az idősödő volt elnököt (Robert De Niro) bízza meg, hogy megalapítva a Nulladik nap bizottságát, kiderítse, honnan érkezett a támadás. Akik eddig csak érdeklődtek, most már biztosan figyelnek is majd, az elnöknő hozzáteszi ugyanis, hogy a siker érdekében el-el lehet hagyni az emberi jogok betartását is. A rendkívüli állapotot bonyolítja, hogy a volt elnök a nyomás súlyával arányosan kezdi elveszíteni a kapcsolatát a valósággal. Demencia, emlékezetkiesés, hallucinációk gyötrik, emlékképek az elhunyt fiáról és egyre üvöltő zene. De még ennél is zavaróbb háttérzaj számára a lánya, aki képviselőként sosem látott igazságérzettel támad neki az apjának; a felesége pedig bíróként bonyolítaná a helyzetet. Közben a média és a sajtó hiénái is oldalba mardossák, de azért mellékszálon az ügy is halad, bár nem sok sikerrel. Tálcán kínálja magát a rég várt lehetőség az oroszok megvádolására, csak egy bólintás kéne, és Amerika már kezdhetné is a világháborút. Mullen exelnök azonban igazságot akar. Márpedig ahhoz a traumáin és a gyerekén át vezet az út.

Egy kissé elkésettnek tűnik az az üzenet, hogy az idős, enyhén demens, mondatait összerakni képtelen elnök még mindig jobb, mint az, ami nélküle vár ránk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.