Lemez

Vissza Európába

Manic Street Preachers: Critical Thinking

Kritika

A Manics három és fél éve jelentetett meg utoljára albumot, a kifejezetten jó The Ultra Vivid Lamentet.

A walesi zenekar azóta koncertezett jó pár alkalommal a Suede-del, Nicky Wire basszusgitáros-szövegíró kiadott egy szólólemezt, de aztán viszonylag hamar összetrombitálta a többieket, és nekilátott a közös életmű 15. albumának. A Critical Thinking több szempontból is rendhagyó: Wire ezúttal három dalt is énekel (általában egyet szokott), míg James Dean Bradfield ezúttal három dalszöveget tett be a közösbe (általában egyet szokott). Állítása szerint Wire kicsit beleunt önmagába, és ezért is kérte meg énekes-gitáros társát, hogy vegyen le róla némi terhet.

Zeneileg az együttes az Ultra Vivid Lament nyomvonalán halad, de most valamivel több a gitár, bár érezhető, hogy tavaly eltöltöttek némi időt a 2004-es, szintisebb hangzású Lifeblood reissue-jának összerakásával. A címadó és egyben nyitódalt Wire énekli, bár inkább csak szlogeneket óbégat – kicsit szokatlan hangvételű szám ez tőlük. A Decline & Fall viszont már egy jellegzetes, sodró lendületű Manics-sláger Bradfield nagy ívű énekével és a Lifebloodot idéző, szintetikusabb hangzással. A Brushstrokes of Reunionban a frontember a 2001-es Ocean Spray-hez hasonlóan ismét az elhunyt édesanyjáról énekel, a kapocs a szövegben egy tőle kapott és általa készített festmény. A remek dallamú Hiding in Plain Sight­ot ismét Wire énekli, és a szöveg emlékezetes sorokat tartalmaz, egyebek közt ezt: „Szerelmes akarok lenni az emberbe, aki voltam, egy olyan évtizedben, amikor szabadnak éreztem magam.”

A kiváló gitározással ellátott People Ruin Paintings nem csak feltétlenül azokról szól, akik szerint úgy érdemes tiltakozni a környezetszennyezés ellen, hogy borsólevessel leöntünk klasszikus festményeket, a Dear Stephen pedig lényegében a régi nagy idolt, Morrissey-t szólítja meg (még akkor is, ha az ő keresztnevét Stevennek kell helyesen írni). Ezután talán egy kicsit haloványabb dalok jönnek, de azért itt is van izgalom. A pozitív töltetű Being Baptisedot Bradfield arról írta, amikor a 2010-es évek elején közös műsorban szerepelt a New Orleans-i zenészlegendával, Allen Toussainttel. A Deleted Scenes az eltörlési kultúra és a közösségi média veszélyeire figyelmeztet, az inkább zeneileg jelentős Late Day Peaks alapjai meg a Talk Talk-féle Life’s What You Make Itben keresendők.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.