Lemez

Vissza Európába

Manic Street Preachers: Critical Thinking

Kritika

A Manics három és fél éve jelentetett meg utoljára albumot, a kifejezetten jó The Ultra Vivid Lamentet.

A walesi zenekar azóta koncertezett jó pár alkalommal a Suede-del, Nicky Wire basszusgitáros-szövegíró kiadott egy szólólemezt, de aztán viszonylag hamar összetrombitálta a többieket, és nekilátott a közös életmű 15. albumának. A Critical Thinking több szempontból is rendhagyó: Wire ezúttal három dalt is énekel (általában egyet szokott), míg James Dean Bradfield ezúttal három dalszöveget tett be a közösbe (általában egyet szokott). Állítása szerint Wire kicsit beleunt önmagába, és ezért is kérte meg énekes-gitáros társát, hogy vegyen le róla némi terhet.

Zeneileg az együttes az Ultra Vivid Lament nyomvonalán halad, de most valamivel több a gitár, bár érezhető, hogy tavaly eltöltöttek némi időt a 2004-es, szintisebb hangzású Lifeblood reissue-jának összerakásával. A címadó és egyben nyitódalt Wire énekli, bár inkább csak szlogeneket óbégat – kicsit szokatlan hangvételű szám ez tőlük. A Decline & Fall viszont már egy jellegzetes, sodró lendületű Manics-sláger Bradfield nagy ívű énekével és a Lifebloodot idéző, szintetikusabb hangzással. A Brushstrokes of Reunionban a frontember a 2001-es Ocean Spray-hez hasonlóan ismét az elhunyt édesanyjáról énekel, a kapocs a szövegben egy tőle kapott és általa készített festmény. A remek dallamú Hiding in Plain Sight­ot ismét Wire énekli, és a szöveg emlékezetes sorokat tartalmaz, egyebek közt ezt: „Szerelmes akarok lenni az emberbe, aki voltam, egy olyan évtizedben, amikor szabadnak éreztem magam.”

A kiváló gitározással ellátott People Ruin Paintings nem csak feltétlenül azokról szól, akik szerint úgy érdemes tiltakozni a környezetszennyezés ellen, hogy borsólevessel leöntünk klasszikus festményeket, a Dear Stephen pedig lényegében a régi nagy idolt, Morrissey-t szólítja meg (még akkor is, ha az ő keresztnevét Stevennek kell helyesen írni). Ezután talán egy kicsit haloványabb dalok jönnek, de azért itt is van izgalom. A pozitív töltetű Being Baptisedot Bradfield arról írta, amikor a 2010-es évek elején közös műsorban szerepelt a New Orleans-i zenészlegendával, Allen Toussainttel. A Deleted Scenes az eltörlési kultúra és a közösségi média veszélyeire figyelmeztet, az inkább zeneileg jelentős Late Day Peaks alapjai meg a Talk Talk-féle Life’s What You Make Itben keresendők.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.