Kiállítás+

Lezárt műhely, levert lakat

A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000–2010  

Kritika

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

Egyéb összefüggést hiába keresnénk; míg a november 14-én bezárt reprezentatív, mindent összezsúfoló kiállítás – amely inkább a Nemzeti Filmintézet nagy költségvetésű rendezvénye volt, mint a Ludwig tárlata – szinte kizárólag ünnepélyes epizódokból állt, addig Szentendrén befejezett történetet és sokkal elkötelezettebb és koncepciózusabb emlékezést láthatunk.

Ránk férne valaki

„Muhi András az Inforg Stúdió producere, végzettségére nézve jogász, tíz éve televíziós műsorokat rendez, valamint a részben tulajdonát képező Inforg Stúdióban dokumentumfilmeket készít. Muhi valami miatt késztetést érez rá, hogy fiatalokat támogasson, a saját stúdiófelszerelését a rendelkezésükre bocsássa. Idén három általa támogatott mű is díjat kapott” – írta 2000. február 26-án a Magyar Hírlap, miután úgy debütált a stúdió, hogy a Filmszemlén rövidfilm-kategóriában Végh Zsolt – Stefanovics Angéla – Kálmánchelyi Zoltán uristen [at] menny [dot] hu és Szaladják István Aranymadár című filmje nyert, a diákzsűri pedig Kenyeres Bálint Zárás című filmjének ítélte díját.

Azt persze már akkor sem írhatták volna, hogy Muhi András neve teljesen ismeretlenül cseng a hazai filmes körökben, de azt nem sejthette a cikk szerzője, hogy korszakos – és mint utóbb kiderült, megismételhetetlen – vállalkozás vette kezdetét.

„Ahogy a rendszerváltás előtt mindenki, én is filmrendező szerettem volna lenni. Ez elég reménytelennek látszott, így megpróbáltam »oldalról« bejutni a szakmába. A Duna Tv-hez kerültem, ahol a kilencvenes években boldog-boldogtalan rendezhetett. Erre mi Hartai Lászlóval és Muhi Klárával létrehoztunk egy alkotóműhelyt, készítettünk néhány dokumentumfilmet is. Közben kulturális műsorokat is rendeztem, s munkám során megismerkedtem jó pár kreatív, tehetséges emberrel, majd miután az új rend szerint a Magyar Mozgókép Alapítvány a producer személyéhez kötötte az érvényes filmpályázatokat, belőlem is producer lett. Az újonnan megismert emberek film­ötleteivel pályáztam. Kisfilmekre” – emlékszik vissza a kezdetekre Muhi András, aki ugyanekkor a Csepel Művek Közhasznú Vállalat igazgatója volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.