Kiállítás

Liliomszálak

Kuzma Eszter Júlia: Unfinishing / Befejezet(t)lenítés

  • Mayer Kitti
  • 2023. június 14.

Kritika

A Kesztyűgyár kapuja szélesre tárva, előtte az aszfalton kedves és színes formákat, szimbólumokat (valamiféle ugróiskola?), befelé haladva hívogató átriumot fedezhetünk fel.

Ez minden, csak nem egy hencegő belvárosi white cube, ez egy közösségi ház a nyócban, ahol szemmel láthatóan (még egy átlagos kedd este is) javában zajlik az élet. Ez minden, csak nem egy szelfikért kiáltó, koccintós megnyitókkal kecsegtető kiállítótér, ez egy önkormányzati fenntartású intézmény, amelynek az udvara állandó gyerekzsivajtól hangos.

Ebben a sterilnek egyáltalán nem nevezhető térben, közvetlenül a falnak támasztva, téglalábakra állítva vár bennünket Kuzma Eszter Júlia négy hatalmas „képe”. Valamennyin hímzett virágok, liliomok, különféle sűrűségben és konstellációban, a színük ezüst és fehér, néhol egy-egy virágkehely a napsárga porzóját is megmutatja. A megfagyott virágok önmagukban is esztétikusak. Hogy mivel is állunk szemben és mi is pontosan a dolgunk ezekkel a képekkel, abban sokat segít nekünk a falszöveg. A kiállítás visszafogott grafikai megjelenítése, a jól megválasztott tipográfia szépen összecseng a virágszimbolikával. A finoman hullámzó, ívesen hajló betűk egyszerre idézik a szecessziós falikárpitok és a díszes egyházi kódexek világát.

Az angol cím kompaktnak mondható, mégis nagyon örvendetes a magyar megfelelője: nemcsak frappáns, de filozófiai szempontból is érdekes, cselekvést sejtet, ami folyamatosan történik, nem ér véget, holott látszólag kész műalkotásokkal állunk szemben. A fosztóképző ellenére is olyan érzésünk támad, mintha egy mindig is zajló, téren és időn átívelő folyamattal ismertetne meg bennünket az alkotó.

Kuzma Eszter Júlia – aki 2022-ben diplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő szakán – kiterjeszti a művészet fogalmát, s mindenki számára hozzáférhetővé és átélhetővé teszi az alkotást azáltal, hogy saját művészi egóját elcsendesíti, és a kész produktumot a közösség számára ajánlja fel (egyebek mellett ezért is bizonyult kiváló választásnak a helyszín). Instrukciója egyszerű és világos: „Ha készen állsz, húzz ki az egyik kép liliomából egy fonaldarabkát, és azt egy olyan – jelen lévő vagy a kiállítás terén kívüli – személy kezére kösd, aki fontos számodra!”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.