Pedig külön-külön rendben van minden: itt van például a szöveg, amely pimaszul merész, de bőven elbírja saját merészségét. Talán túlságosan is tele van pakolva ötletekkel, műfajokkal, stílusokkal és „szerűségekkel”, de jól követhető, ha le is maradunk valamiről, nincs az az érzésünk, hogy ne lehetne továbbmenni a történettel (még ha az előadás egészéről ezt nem is lehet elmondani). Érdekfeszítő és mulatságos ötlet, hogy a meghiúsult (?) megváltást Isten – az angyalkollégák nyomására – a mai, vidéki Magyarországon kísérelje meg újra véghezvinni. Mária, azaz Marika nem a kútra jár vízért, hanem mindennap ebédet visz a dögégető igazgatójának, az üres szatyrot pedig visszafele megtölti üvegekkel – viszi az alkoholista apjának. A szeplőtelen fogantatás közben Isten Szécsi Pálra táncol Marikával, aki körül itt a földi életben a polgármester Ádám legyeskedik – manapság ki más lehetne a Szűz (vagy bárki) potenciális pártfogója, mint egy politikus? De van még a történetben Éva, aki Ádámtól gyermeket szül, Sára, aki meddő, és János, aki kiugrott pap. Ja, és Ádámról kiderül, hogy valójában József. Szóval burjánzanak a bibliai utalások, a méltó és méltatlan alakváltozatok és továbbgondolandó szerepösszevonások: Kaszás Gergő játssza Istent és az istentagadó Jánost, Jankovics Péter és Takács Géza az angyalokat és a falu kiskirályait. Nem tudom, hogy ezek a megfeleltethetőségek miért kellenek egy második megváltáskísérlethez, de gyanítom, hogy ennek az oka nem valamiféle teológiai kimódoltság, hanem a történetvezetés és az intellektuális játék önkényessége.
Ahogy a szakrális a profánnal, úgy keverednek a legkülönfélébb műfajok és stílusok is egymással. Az angyalok teológiai és politikai kérdésekről vitatkoznak, és bosszankodnak Isten ízlésén, aki nem kedveli Molière-t, annál inkább a hatvanas évek táncdalait és Csokonait. A falu lakói tiszta hangon, több szólamban éneklik, hogy „soli Deo gloria”, később meg tajt részegen csúsznak-másznak a földön, és a másnaposságtól a lavórba hányó Isten alakjában is van valami patetikus. A vitadrámán és metafizikus tragédián túl felbukkannak a moralitásjáték és a brechti epikus dráma elemei: szinte minden szereplőnek van egy songja, amelyet többnyire felkonffal és mulatós stílusban adnak elő.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
