Kiállítás

Luxusszivacsok

Benczúr Emese: The Call of Duty

Kritika

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

A kilencvenes években induló, konceptuális művészgenerációnak egyik olyan képviselője, aki életművében következetesen a mindennapi tevékenységekkel, a (látható és láthatatlan) női munkával foglalkozik. Az elsősorban nőknek tulajdonított technikákkal készült művein jelentős szerepet kapnak a rövid szövegek, önironikus kommentárok is. A mostani kiállítás címe reflektál a művész Teljesítem a kötelességem (1995) című diplomamunkájára, amelynek az elkészítése – a címében szereplő mondat repetitív „felhímzése” egy függönygurtnira – felölelt egy teljes szemesztert. Hasonlóan hosszú időtávot fed le egyik leg­ismertebb műve, a Ha száz évig élek is (1997), amelyben a „day by day” feliratú, előre gyártott tekercsekre 8 éven keresztül, napról napra hímezte fel az „I think about the future” feliratot (a projekt akkor állt le, amikor a 100 évre megrendelt tekercsek maradékát ellopták az autójából).

Benczúr szinte minden művére jellemző, hogy ipari sorozatgyártással készült alapanyagok keverednek (simulnak egybe) a kézimunkával. A teljesség igénye nélkül: egy Levi’s boltból származó, az eltérő méretek miatt levágott nadrágszárdarabok a rájuk hímzett az „Egyformaság viszonylagos” felirattal; öltéssel, varrással készült munkák festővászonra (De jó lehet annak, akinek ennyi szabadideje van, 1994); nyugágyvászonra (Ma sem voltam a strandon, 1994) vagy épp MÁV-sötétítőre, narancshéjra, műszőrre, arany- és ezüstláncokra. A szövegek kirajzolódhatnak a pukkanós (puki) fólia egyes buborékjait kitöltő üvegfestékből, a falba „vert” gombostűk sorából, a kínai piacokon fellelhető gagyi izzósorokból, LED-ekből, de készülhetnek post-itekből, lehetnek a plafonon vagy a padlón, helyébe léphetnek a mozifilmeket hirdető neonreklámoknak. A művészre jellemző az installációs, térbeli gondolkodás, ez dominál a most látható kiállításán is.

Az apró, utcáról nyíló kiállítótér átlényegül, az installálás olyan hatást kelt, mintha betoppannánk egy barátunk garzonlakásába; a fregolin száradó „ruhák” alatt benézhetünk a kicsiny konyhába, megtekinthetjük a lakásdekoráció egyedi darabjait, vagy a vasalódeszkát megkerülve felmászhatunk a galériára. Épp csak ágy nincs.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar rulett

Szociológusok és politológusok rendszeresen elmondják, hogy a magyarok és különösen a Fidesz-szavazók számára az egyik legfontosabb érték a biztonság. Azt is mindig hozzáteszik, hogy Orbán Viktor különlegesen jól érti a „magyar néplelket”, így eredményesen tud játszani az egzisztenciális fenyegetettség és a biztonság utáni vágy érzékeny húrjain.