Kiállítás

Luxusszivacsok

Benczúr Emese: The Call of Duty

Kritika

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

A kilencvenes években induló, konceptuális művészgenerációnak egyik olyan képviselője, aki életművében következetesen a mindennapi tevékenységekkel, a (látható és láthatatlan) női munkával foglalkozik. Az elsősorban nőknek tulajdonított technikákkal készült művein jelentős szerepet kapnak a rövid szövegek, önironikus kommentárok is. A mostani kiállítás címe reflektál a művész Teljesítem a kötelességem (1995) című diplomamunkájára, amelynek az elkészítése – a címében szereplő mondat repetitív „felhímzése” egy függönygurtnira – felölelt egy teljes szemesztert. Hasonlóan hosszú időtávot fed le egyik leg­ismertebb műve, a Ha száz évig élek is (1997), amelyben a „day by day” feliratú, előre gyártott tekercsekre 8 éven keresztül, napról napra hímezte fel az „I think about the future” feliratot (a projekt akkor állt le, amikor a 100 évre megrendelt tekercsek maradékát ellopták az autójából).

Benczúr szinte minden művére jellemző, hogy ipari sorozatgyártással készült alapanyagok keverednek (simulnak egybe) a kézimunkával. A teljesség igénye nélkül: egy Levi’s boltból származó, az eltérő méretek miatt levágott nadrágszárdarabok a rájuk hímzett az „Egyformaság viszonylagos” felirattal; öltéssel, varrással készült munkák festővászonra (De jó lehet annak, akinek ennyi szabadideje van, 1994); nyugágyvászonra (Ma sem voltam a strandon, 1994) vagy épp MÁV-sötétítőre, narancshéjra, műszőrre, arany- és ezüstláncokra. A szövegek kirajzolódhatnak a pukkanós (puki) fólia egyes buborékjait kitöltő üvegfestékből, a falba „vert” gombostűk sorából, a kínai piacokon fellelhető gagyi izzósorokból, LED-ekből, de készülhetnek post-itekből, lehetnek a plafonon vagy a padlón, helyébe léphetnek a mozifilmeket hirdető neonreklámoknak. A művészre jellemző az installációs, térbeli gondolkodás, ez dominál a most látható kiállításán is.

Az apró, utcáról nyíló kiállítótér átlényegül, az installálás olyan hatást kelt, mintha betoppannánk egy barátunk garzonlakásába; a fregolin száradó „ruhák” alatt benézhetünk a kicsiny konyhába, megtekinthetjük a lakásdekoráció egyedi darabjait, vagy a vasalódeszkát megkerülve felmászhatunk a galériára. Épp csak ágy nincs.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.

Ítélt az utókor

Szerették őket, így az államosításkor maradt 200-200 hold földjük. Később mégis ku­láknak minősültek az utolsó óföldeáki földes­urak, Návay László és testvére, Aranka. Egy cselédjük házában haltak meg. Kúriájukat most uniós pénzből felújítják. Bérelhető lesz, mint a közeli batidai vadászkastély.

Nem volt mit tenni

A rendőrség profi módon biztosította az idei Pride-ot és nem is bírságolja meg a résztvevőket: vagyis az egyetlen normális lehetőséget választotta, miután a népakarat lenyomta a Fidesz akaratát. Az állománynak nagyon nem tetszik, hogy a politika a saját céljaira akarja felhasználni őket.

Miniszterelnök a kijelzőn

Az Egyesült Államokban bejött Trumpnak, hogy ejtette a hagyományos médiát, és most ilyesmivel próbálkozik Orbán Viktor is ott, ahol az őt legkevésbé kedvelők gyűlnek össze.

A hallgatás ára

A román nemzetiségi szószóló önmagára, vélt vagy valós munkájára, munkatársai fizetésére és reprezentációra egy évben többet költ, mint amennyiből a honi településeken működő összes román nemzetiségi önkormányzat gazdálkodik. Kreszta Traján három ciklus óta dokumentálhatóan nem sok mindent csinált.