Tévésorozat

Ne csitítgass!

Szerelem és halál

Kritika

Nagyon nehéz elhinni, hogy létezik még új a nap alatt, így egy sorozat, amely az 1970-es évek Amerikájának vallásos erkölcseibe és makulátlan családképébe holmi unalomból elkövetett hűtlenséget helyez, pláne nem olyasmi, amire felkapnánk a fejünket.

Ha a képletbe még betápláljuk, hogy a szériát a Tudhattad volna, a Kilenc idegen és a Hatalmas kis hazugságok alkotója jegyzi, még olyanokra is előre mérget vehetünk, hogy a produkció az erőszak, szex és őrület három húrján játszik majd egy slágergyanús nótát (viszont ezúttal nincs benne Nicole Kidman, ha valaki csak ezért kezdené nézni). A választott műfajjal pedig már amúgy is tele a padlás, meglepetést tehát nemigen várnánk a Love & Death-től, az azonban mégis egészen jól jár az alábecslésünkkel, ugyanis aki csak háttérzajként kapcsolja be, hamar azon kaphatja magát, hogy nem tud lejönni róla, mert valami megmagyarázhatatlan okból a látottak – akárcsak egy szerelemben – rabul ejtik.

Candy Montgomery igaz története megrázó, de messze nem olyan különös. Ő és családja a 70-es években költözött a texasi Wylie-ba, ahol a nő hamar a közösség fontos és kedvelt tagjává vált, segítőkész, mindig topon lévő anyaként és feleségként játszva a ráosztott szerepet. Egy ilyen tökéletes állapotot nem szerencsés a többre vágyással megbolygatni, de megesik az ilyesmi, még a legjobb családban is: Candy, menekülve a szürke házasságából, viszonyt kezd egy barátnője férjével. Az affér az egyre bonyolódó érzelmi szál és a férfi meglehetős alulteljesítése miatt viszonylag hamar véget ér, az élet már éppen kezdene visszaállni a rendes kerékvágásba, amikor Allan mentálisan labilis felesége tudomást szerez az esetről, és a dolgok elfajulnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.