Könyv

Flashback a jövőbe

Ingmar Bergman: Munkanapló II.

Kritika

Bergman az 1970-es években már túl volt sikerei csúcsán. Korábbi remekművei, különösen a Trilógia és a Persona sokakat meggyőztek arról, hogy a svéd filmrendező szinte minden kortársánál intenzívebben vizsgálta az emberi lélek mély rétegeit.

Az önbizalom ritka pillanataiban maga Bergman is úgy hitte, hogy optikáján át nézve „eltűnt a valóságot elfedő szürke hályog”. Munkanaplójának második kötete, amely az 1975-től 2001-ig tartó életszakaszát kíséri nyomon – mégis súlyos lelki és alkotói válságról ad számot. (A napló első részéről itt írtunk: A Filmíró, Magyar Narancs, 2021. április 28.) Bergman örült a világhírnek, de elégedetlen volt önmagával. Úgy érezte, hogy a művészi rutin immár az önkifejezés korlátjává vált. Miközben még lejjebb szeretett volna ásni, nem tudta, hogy hol és hogyan fogjon munkába. Keserűen je­gyez­te meg, hogy nem akar több Bergman-filmet csinálni.

A fal túloldalán

„Bergman-filmként” olyan korábbi alkotására gondolt, mint például az Érintés, amelyet néhány év múltán annyira gyengének tartott, hogy látni se bírta. Noha ez a roppant népszerű családi dráma hitelesen ábrázolta az „örvénybe zuhanó ember tehetetlenségét”, a megvalósult látvány mégis menthetetlenül konvencionálisnak hatott a művész számára. Az utolsó, némiképp hasonló műfajú, de szikárabb dramatur­giájú film az 1978-as Őszi szonáta volt. Itt is az idilli felszín alatt feszülő erők törnek elő a mélyből. A napló szerint „két hatalmas női szörnyeteg – az anya (Ingrid Bergman) és lánya (Liv Ullmann) – magasodik fel előttünk és feszül egymásnak”. A drámai dialógusok azonban – kimunkáltságuk ellenére, vagy éppen emiatt – már mesterkéltnek hatottak. „Azt hiszem, a forma okozza a legnagyobb gondot. Nem találom a megfelelő formát, nem adja magát önként. Vagyis hogy adja, de azt unalmasnak és érdektelennek tartom” – írta Bergman. Még le sem forgatta, máris azt mondta az Őszi szonátáról: „Ki látott még ennél ostobább filmet?”

Korlátlan alkotói szabadságot követelt önmagának önmagától. „Egyetlen területen kívánom megtartani a teljes döntési szabadságomat, az uralmamat, a hatalmamat: a saját teremtményeim felett.” A kitörés útját sokáig abban az apokaliptikus-katasztrofikus modernitásban látta, melynek formai csírái már az 1968-as Farkasok órájában feltűntek. Ebben a nyomasztó filmben még így-úgy fennáll a világ észszerű kettéosztottsága. Még létezik a felszín (azaz a valóság), és a mély (azaz a pszichotikus hallucinációk) dichotómiája: a pusztító démonok egy másik világból bukkannak elő a „tébolyult düh sikolyával”. A hetvenes években viszont arra készült Bergman, hogy lerombolja a két világrészt elválasztó falat. Azt remélte, hogy a fal túloldalára jutva kamerájával betekinthet az ördögi árnyak valóságába, és megnyílik számára egy nem mindennapi alkotásmód tere. Első ilyetén próbálkozása a fasizálódás folyamatát ábrázoló 1977-es Kígyótojás volt, ahol kötöttségektől mentesen kívánta ábrázolni az embert kívülről és belülről mozgató ir­racionális erőket. Új, átvitt értelemben „bábjátéknak” nevezett műfaj körvonalazódott előtte. Kísérletek egész sora tartozik ide, folyton változó tervek, vázlatok – ám igazából csak egy film készült el: az 1980-as Jelenetek a bábuk életé­ből. Alakjait – a „bábokat” – negatív érzelmek mozgatják. Szerelmi birtoklásvágy, lefojtott agresszió, latens homoszexualitás sarkallják brutális tettre a film főhősét. A napló tanúsága szerint valójában kinematográfiai kísérletről van itt szó. Bergman térben és időben szabadon mozgatja „marionettfiguráit”. Előre-vissza tekergeti az időt, lelassítja a mozgást, kinagyítja, kimerevíti a képeit, kifehéríti a hátteret. Valódi célja a démonok megzabolázása. A világ elembertelenítésekor nagyon is emberi célok vezették. Szándékai szerint a kegyetlenség folyamataiból az „ember szentségének” kellett volna kiemelkednie. Azt, hogy tévúton jár, nyíltan nem vallotta meg magának soha.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk