Színház

Táncolni lehet rá

Cseresznyéskert

Kritika

A tehetetlenség törvénye kimondja, hogy a testek alapvető tulajdonságukból adódóan megpróbálnak ellenállni minden, a mozgásállapotukban bekövetkezett változásnak. Csehov hősei ugyanígy tartanak ellen minden újnak, bénultan nézve a világuk szétesését. Csehov klasszikusához eddig talán még egyetlen rendezés sem társított zenei ritmust. Most a tizenkét szereplő a tizenkét szólam: a színpadi tehetetlenség maga.

A zene (Bencsik Levente, Hunyadi Máté) végig markánsan van jelen, ami egyébként Tarnóczi egyik védjegye is (elég csak a két utóbbi katonás rendezésére, a végig zenés Melancholy Roomsra vagy a Magányos emberek DJ-keveréseire gondolnunk). A cseresznyéskert búcsúztatására rendezett partin, mely jelenet egyben az előadás csúcspontja is, most is DJ keveri a talpalávalót. Rezes Judit (Sarlotta) az est dívájaként csillogó ruhában, emelkedetten énekel el egy számot az emelvényen, utána az elektronikus zene bombasztikus ütemeire táncolnak a többiek. A főszereplő Ónodi Eszter (Ljuba) remekül electric boogie-zik. Mókás nézni, ahogy mindenki a szerepe szerint rá jellemző módon ropja, de hogy mennyire passzol korunk bulija a csehovi életérzéssel, az már más kérdés. Ma este nem kapjuk meg azt az orosz nagybirtokosi nihilt, mely miatt unos-untalan jegyet váltunk a nagy csehovi menetekre. Ahogy nem leljük az elvágyódás és az egy helyben toporgás kettősének megszokott dinamikáját sem, bármennyire is ritmusra megy a játék. A lassú teázgatásból gyors kávézás lesz, és felötlik bennünk a kérdés: van értelme Csehov drámáját a fast fashion stílusában előadni?

A színpadi fények (Bányai Tamás) bántják a szemet, egy vakítóan világító, a színpadot keretező reflektorsor épp a publikum felé néz. A narancsos világítás a napfelkeltét és a naplementét imitálja (nem hangulatos és nem kelt nosztalgikus hatást), mi, nézők egy pecsenyesütő vakító grillezőjében érezzük magunkat tőle. A komfortérzetünkön az sem javít, hogy a forgószínpad hol lassabban, hol gyorsabban, de folyamatosan pörög, ami ugyan néhány jelenetet „csehovosít”, a migrénünkön viszont ront. Hiába sétálnak a szereplők, a fizika törvénye ismét közbeszól: az ellenkező irányú forgás miatt járásuk egy helyben topogásnak tűnik. (Egy helyben állunk, értjük.) Díszlet (Kálmán Eszter) szinte nincs, csak egy nagy méretű csillárt és egy mozgatható hosszú asztalt székekkel helyeztek a térbe. A lámpa egyszerre juttatja eszünkbe egy pályaudvari váró díszes csillárját és egy szórakozóhely diszkógömbjét. A cseresznyéskertet is csak képzeljük, amikor a színpadon állók időnként a távolba néznek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.