Színház

Táncolni lehet rá

Cseresznyéskert

Kritika

A tehetetlenség törvénye kimondja, hogy a testek alapvető tulajdonságukból adódóan megpróbálnak ellenállni minden, a mozgásállapotukban bekövetkezett változásnak. Csehov hősei ugyanígy tartanak ellen minden újnak, bénultan nézve a világuk szétesését. Csehov klasszikusához eddig talán még egyetlen rendezés sem társított zenei ritmust. Most a tizenkét szereplő a tizenkét szólam: a színpadi tehetetlenség maga.

A zene (Bencsik Levente, Hunyadi Máté) végig markánsan van jelen, ami egyébként Tarnóczi egyik védjegye is (elég csak a két utóbbi katonás rendezésére, a végig zenés Melancholy Roomsra vagy a Magányos emberek DJ-keveréseire gondolnunk). A cseresznyéskert búcsúztatására rendezett partin, mely jelenet egyben az előadás csúcspontja is, most is DJ keveri a talpalávalót. Rezes Judit (Sarlotta) az est dívájaként csillogó ruhában, emelkedetten énekel el egy számot az emelvényen, utána az elektronikus zene bombasztikus ütemeire táncolnak a többiek. A főszereplő Ónodi Eszter (Ljuba) remekül electric boogie-zik. Mókás nézni, ahogy mindenki a szerepe szerint rá jellemző módon ropja, de hogy mennyire passzol korunk bulija a csehovi életérzéssel, az már más kérdés. Ma este nem kapjuk meg azt az orosz nagybirtokosi nihilt, mely miatt unos-untalan jegyet váltunk a nagy csehovi menetekre. Ahogy nem leljük az elvágyódás és az egy helyben toporgás kettősének megszokott dinamikáját sem, bármennyire is ritmusra megy a játék. A lassú teázgatásból gyors kávézás lesz, és felötlik bennünk a kérdés: van értelme Csehov drámáját a fast fashion stílusában előadni?

A színpadi fények (Bányai Tamás) bántják a szemet, egy vakítóan világító, a színpadot keretező reflektorsor épp a publikum felé néz. A narancsos világítás a napfelkeltét és a naplementét imitálja (nem hangulatos és nem kelt nosztalgikus hatást), mi, nézők egy pecsenyesütő vakító grillezőjében érezzük magunkat tőle. A komfortérzetünkön az sem javít, hogy a forgószínpad hol lassabban, hol gyorsabban, de folyamatosan pörög, ami ugyan néhány jelenetet „csehovosít”, a migrénünkön viszont ront. Hiába sétálnak a szereplők, a fizika törvénye ismét közbeszól: az ellenkező irányú forgás miatt járásuk egy helyben topogásnak tűnik. (Egy helyben állunk, értjük.) Díszlet (Kálmán Eszter) szinte nincs, csak egy nagy méretű csillárt és egy mozgatható hosszú asztalt székekkel helyeztek a térbe. A lámpa egyszerre juttatja eszünkbe egy pályaudvari váró díszes csillárját és egy szórakozóhely diszkógömbjét. A cseresznyéskertet is csak képzeljük, amikor a színpadon állók időnként a távolba néznek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.