Könyv

Polgárháborús jóvátétel

Robert Capa: A tetten ért halál

Kritika

Eldőlni látszott a spanyol polgárháború kimenetele 1938-ra, miután Hitler bombázókat vetett be, míg Sztálin az NKDV-t, a „belső ellenségre” vadászva. Mindezt a nyugati hatalmak ölbe tett kézzel nézték, pedig az akkori, immár jó minőségű fényképes haditudósítások a demokrácia sárba tiprását és a lakossággal szembeni terrort is bemutatták.

A tehetetlenséget látva, a spanyol harcterekről 1936 óta rendszeresen tudósító Robert Capa egy kapcsolódó fotóalbummal próbálta felrázni az amerikaiakat. A tetten ért halál (Death in the Making) című könyv 1938 februárjában jelent meg (és azzal egy időben A tetten ért élet címmel kiállítást is rendeztek), borítóján az utóbb a világ egyik leghíresebbé vált fotójával, A milicista halálával, ám az elismerő kritikák mellett sem zavart sok vizet; a kiadó nemtörődömsége miatt csak pár száz példányban fogyott; hogyan is rázhatta volna fel Amerikát.

De úgy tűnik, valójában Capát sem érdekelte különösebben a New York-i küldetés. A kiállítás megnyitója idején már Kínában volt, hogy a japán megszállásról tudósítson, a könyv szerkesztésében és tervezésében sem vett rész. Nem tudjuk, hogy mi lett volna, ha Capa a képeivel végigturnézza az Egyesült Államokat, és pénzt kezd gyűjteni a polgárháború áldozatai számára, vagy egyéb lobbitevékenységbe kezd, de mostanáig inkább azt gondolhattuk, hogy a fotográfus az album megjelenését meg sem várva új kalandok után nézett. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Capa nevét Amerikában alig ismerték, és A milicista halálát sem kiáltották még ki a „világ leghíresebb fotójának”, így értelemszerűen a képhez köthető legendagyártás/leleplezés sem indult még be. Az sem tette szimpatikusabbá Capát, hogy az albumot a spanyol polgárháborúban meghalt fotográfus-haditudósító-élettársa, Gerda Taro emlékének ajánlotta, és noha a fotók egy részét is Gerda Taro készítette, szerzőként csak Robert Capát tüntették fel a borítón.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.