Könyv

Polgárháborús jóvátétel

Robert Capa: A tetten ért halál

Kritika

Eldőlni látszott a spanyol polgárháború kimenetele 1938-ra, miután Hitler bombázókat vetett be, míg Sztálin az NKDV-t, a „belső ellenségre” vadászva. Mindezt a nyugati hatalmak ölbe tett kézzel nézték, pedig az akkori, immár jó minőségű fényképes haditudósítások a demokrácia sárba tiprását és a lakossággal szembeni terrort is bemutatták.

A tehetetlenséget látva, a spanyol harcterekről 1936 óta rendszeresen tudósító Robert Capa egy kapcsolódó fotóalbummal próbálta felrázni az amerikaiakat. A tetten ért halál (Death in the Making) című könyv 1938 februárjában jelent meg (és azzal egy időben A tetten ért élet címmel kiállítást is rendeztek), borítóján az utóbb a világ egyik leghíresebbé vált fotójával, A milicista halálával, ám az elismerő kritikák mellett sem zavart sok vizet; a kiadó nemtörődömsége miatt csak pár száz példányban fogyott; hogyan is rázhatta volna fel Amerikát.

De úgy tűnik, valójában Capát sem érdekelte különösebben a New York-i küldetés. A kiállítás megnyitója idején már Kínában volt, hogy a japán megszállásról tudósítson, a könyv szerkesztésében és tervezésében sem vett rész. Nem tudjuk, hogy mi lett volna, ha Capa a képeivel végigturnézza az Egyesült Államokat, és pénzt kezd gyűjteni a polgárháború áldozatai számára, vagy egyéb lobbitevékenységbe kezd, de mostanáig inkább azt gondolhattuk, hogy a fotográfus az album megjelenését meg sem várva új kalandok után nézett. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy Capa nevét Amerikában alig ismerték, és A milicista halálát sem kiáltották még ki a „világ leghíresebb fotójának”, így értelemszerűen a képhez köthető legendagyártás/leleplezés sem indult még be. Az sem tette szimpatikusabbá Capát, hogy az albumot a spanyol polgárháborúban meghalt fotográfus-haditudósító-élettársa, Gerda Taro emlékének ajánlotta, és noha a fotók egy részét is Gerda Taro készítette, szerzőként csak Robert Capát tüntették fel a borítón.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.