Könyv

Soha véget nem érő

Nényei Pál: A nagy beszélgetés

Kritika

A gimnazista korosztálynak írt nagy sikerű irodalomtörténet, Az irodalom visszavág szerzője maga is középiskolai tanár, most novelláskötettel jelentkezett. A nagy beszélgetés le se tagadhatná írójának hivatását.

Petőfi, Toldi, Örkény, a Biblia, Gogol, Csehov, Goethe meg a görögök, és még sorolhatnánk, mind-mind szóba jönnek. De főleg Kosztolányi szelleme kísért, hiszen a novellák állandó szereplője, Lanny Epie (nem nehéz felfejteni az anagrammát) egy Esti Kornél-szerű figura, ahogy a kötetkompozíció egyes elemei is az Esti Kornél-köteteket idézik. Nényei átvette az alapszituációt, de csavar egyet rajta: itt a régen látott barát (az elbeszélő, habár az egyik novellában a paradicsomi kígyó is valamiért ezen a néven mutatkozik be) a szövegek többségében nem az író árnyékos fele, nem egy démoni, léhűtő figura, hanem egy egyszerű középiskolai tanár, aki ugyan „jó tollú” volt a gimiben, de nem lett belőle művész. Viszont állítása szerint attól, hogy nem ír, még író. Sőt, szerinte senki nem attól lesz író, hogy ír. Továbbmegy: szerinte „az írás önfertőzés”!

Aztán ahogy halad az első novella, az elbeszélő, aki viszont író, habár nem túl tehetséges, meggyőzi barátját: hagyja a tanítást, a pad alatt chatelő, magukat szinte szó szerint halálra unó diákokat, és írjon. Csakhogy! Hirtelen megjelennek a „kellemes külsejű és modorú diáklányok, diákfiúk” a beszélgetés színhelyéül szolgáló kávéházban, és szemükben „rajongás és szeretet csillogott”. Ez a tanár úrnak szól persze. Erre Lanny Epie mégiscsak a tanárság mellett dönt. Mi viszont nem tudjuk eldönteni, hogy ez most komoly, vagy vicc. Nényei nyilvánvalóan saját dilemmájáról ír, de olyan tézisszagúan, hogy a novellákat még azt sem menti meg a karót nyelt tudatosságtól, ha a szerző jelzi is közben, hogy ez direkt ilyen. Az író kényelmetlensége és feszengése, ami abból fakad, hogy nem hisz az írásban igazán, átragad ránk is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.