Film

Eldobható idolok

Blackpink – The Movie

  • Soós Tamás
  • 2021. augusztus 11.

Kritika

Sokak szemében máig a Gangnam Style jelenti a dél-koreai popzenét, pedig Psy virális slágere már a megjelenésekor is inkább a K-pop hol szórakoztatóan, hol irritálóan túltolt paródiája volt.

A Gangnam Style egy váratlanul nagy sikert arató vicc, amelynek legnagyobb erénye, hogy szélesre tárta az ajtót az akkor már bő egy évtizede a nemzetközi piacra igyekvő K-pop csapatok előtt. A rákövetkező években a K-pop globális tényezővé vált és többmilliós, fanatikus rajongótáborra tett szert, mert a dél-koreai zenei ügynökségek felismerték, hogy Amerika már jó ideje nem elégíti ki a kamaszok igényét a 90-es években még gombamód szaporodó fiú- és lánycsapatok iránt. A nagy zenei ügynökségek sorban rakták össze a tökéletesen kinéző és táncoló bandákat, akik közül a BTS mellett az amerikai slágerlistákat is uraló, milliárdos nézettségű klipeket publikáló Blackpink érte el a legnagyobb sikereket. Nem véletlenül: a Blackpink zenéje sokkal könnyebben fogyasztható a nyugati fül számára, mint egy átlagos K-pop csapat rágógumipopja vagy a klipjeik vibráló színű fagyiesztétikája.

Bár a négytagú lánycsapatot összeverbuváló YG Entertainment gurui gondosan ügyeltek rá, hogy a Blackpinknél is felismerhetőek maradjanak a K-pop jellegzetességei, mint az angol refrénekkel felütött koreai ének és a túlszínezett vizuálok, a zenéjüket kezdettől fogva a nyugati trendekhez szabták. A magukat naivnak és szexuálisan tapasztalatlannak mutató, mégis kihívóan öltözködő és táncoló, uniformizált ruhában fellépő koreai lánycsapatokkal szemben a Blackpink jóval individualistább, zenéjük elektronikusabb, szövegeik pimaszabbak – modellkinézetük ellenére is közelebb állnak pályatársaiknál ahhoz a kúlsághoz, amiért kiskamaszként rajongani szokás. A Blackpink meg is döntött szinte minden nézettségi csúcsot, amit YouTube-on, Instagramon, Spotify-on és egy arénaturnén meg lehet, leszerződött a Universal alá tartozó Interscope-hoz, dolgozott Lady Gagával, Selena Gomezzel és Cardi B-vel, forgatott dokumentumfilmet a Netflixszel, és első koreai csapatként fellépett a legnagyobb amerikai hipszterfesztiválon, a Coachellán – egyszóval meghatározó szereplőjévé vált a nemzetközi popzenének.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.