Ezekben a szerepekben Ladik olyan jelmezekben jelent meg, amelyek meztelenül hagyták, illetve a Kádár-kori viszonyokhoz képest erősen eroticizálva mutatták meg a felsőtestét, illetve az általa megformált női alakokat. Ladik irodalmi, hangköltészeti munkáit és performance-ait persze ismerték azok, akik élőben láthatták, hiszen a jugoszláviai születésű művész már az 1960-as évek végétől jelen volt a hazai – második nyilvánosságként számon tartott – művészeti közegben. Különösen érdekesen mutatkozik meg ez a kettősség a munkásságáról a 2010-es években megjelent két átfogó kötetben: az Újvidéken 2010-ben kiadott életmű-katalógus, illetve Kürti Emese 2017-es monográfiája roppant eltérő hangsúlyokkal tárgyalja az életművet. Az előbbi fotókkal is jól illusztráltan mutatja be Ladik színházi és filmes munkáit, míg utóbbi a képzőművészeti, zenei és költészeti művein kívül csak a rádiójátékait és a róla készült dokumentumfilmeket sorolja fel.
A most megnyílt kiállításon tizenhat olyan kollázst láthatunk, amilyeneket Ladik az 1970-es évek végétől kezdett készíteni. A művek egyik meghatározó „alapanyagát” az akkoriban nálunk is népszerű Burda magazin szabásmintái adják. Ladik ezekből vág ki részleteket és kombinálja kottarészletekkel, szavakkal, betűkkel, újságfotókkal, ábrákkal. Néha a kotta, máskor a szabásminta adja az alapot. A 2000-es években készült műveknél a varrás dominál; ennek kellékét, a régi varrógépet is elhelyezi Ladik a térben, kiegészítve egy Béranya felirattal és egy kis szívforma kontúrjával. Ezzel a varrógéppel a művész inszcenálja a galéria terét, amelyet így nemcsak a megnyitó performance révén változtat színpaddá, hanem a tárgy, a kellék folyamatos jelenlétével is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
