Színház

Tér, fény, test

Dollár Papa Gyermekei: Kék lagúna

Kritika

Négy meztelen férfi színész úgy tesz, mintha majom lenne. Nincs semmilyen történet, de a valósághoz (vagy más történetekhez) köthető fikciós keret se nagyon. Nem hajótöröttek vagy mauglikölykök, nem csöppentünk egy Jane Goodall-filmbe, hiszen a harc sosem a nőstényekért vagy a táplálékért folyik. Ez egy színházi kísérlet.

Igaz, ott a cím, és a színlap még a regény fülszövegét is idézi (a sokkal híresebb film ugyanis Henry de Vere Stacpoole 1908-ban megjelent könyve alapján készült), de mintha csak azért lenne ott, hogy legyen valami kapaszkodónk. Kell a nézőnek a valamihez képest még akkor is, ha a kapcsolódás a nullához konvergál. Persze, ha nagyon akarom, akkor Stacpoole és Ördög Tamás, a rendező kb. ugyanazzal kísérletezik: civilizációs rétegeket hántanak le az emberről. Csak az előbbinél szép és cuki kisgyerekek, majd kamaszok, az utóbbinál pedig ivar­érett férfi színészek vannak a középpontban. De ennek ellenére még azt sem mondhatjuk, hogy az előadás valamiféle válasz a regényre és a filmre, mint ahogy az A Legyek Urát szokás párhuzamba állítani a Kétévi vakációval, a vademberekké lezüllő fiúkat a zászlónak végig tisztelgő, a kisebbeket tanító, sportoló fiatalemberekkel. Nincs olyan kontextus vagy antropológiai háttér, amelynek alapján az előadás állíthatna bármi olyasmit, hogy valójában állatok, vagy alapvetően romlottak és agresszívak vagyunk.

Ismétlem: négy meztelen férfi színészt látunk, akiket a rendező egy színházi kísérletben megfoszt az alapvető színészi és színházi eszközöktől, elsősorban a verbalitástól. Mi marad? A tér, a fény, a test és rengeteg kérdés. De egy kísérletnek pont ez a dolga. De miért pont majmok? Ez kiindulópont volt, vagy ide érkeztek? Mert így könnyebb volt nyelvi eszközöket, gesztusrendszert teremteni a színészeknek? Melyik ponton megy el az első néző és hányan követik? (Szerintem nagyon fontos, hogy legyenek előadások, amelyekről elmennek a nézők. Menjenek máskor is, amikor valami unalmas és középszerű.) Létezhet-e ennek az előadásnak olyan verziója, amelyben csak nők vagy nők is vannak? Változik-e az előadás során, ahogyan a szereplőkre tekintünk, jobban elfeledkezünk-e arról, hogy ők valójában színészek, mint amikor modern szabású öltönyben és garbóban játsszák Trigorint? Miért van lehunyva a szemük? Mi történt volna, ha a pillantásuk mégis találkozik egy néző tekintetével? Hosszú távon vajon mit jelent majd ez a tréning a színészeknek? Átfordul-e a nézők zavara valamilyen más érzelembe? Mit jelentenek majomkodás közben az emberi gesztusok: egy fülbevaló, egy gondosan nyírt bajusz, a tapsolás, egyáltalán le tudjuk-e választani ezeket? Igazabb-e az a tudatlanság, amellyel a megfigyeltségükhöz viszonyulnak, mintha egy klasszikus színpadon játszanának?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.