Színház

Tér, fény, test

Dollár Papa Gyermekei: Kék lagúna

Kritika

Négy meztelen férfi színész úgy tesz, mintha majom lenne. Nincs semmilyen történet, de a valósághoz (vagy más történetekhez) köthető fikciós keret se nagyon. Nem hajótöröttek vagy mauglikölykök, nem csöppentünk egy Jane Goodall-filmbe, hiszen a harc sosem a nőstényekért vagy a táplálékért folyik. Ez egy színházi kísérlet.

Igaz, ott a cím, és a színlap még a regény fülszövegét is idézi (a sokkal híresebb film ugyanis Henry de Vere Stacpoole 1908-ban megjelent könyve alapján készült), de mintha csak azért lenne ott, hogy legyen valami kapaszkodónk. Kell a nézőnek a valamihez képest még akkor is, ha a kapcsolódás a nullához konvergál. Persze, ha nagyon akarom, akkor Stacpoole és Ördög Tamás, a rendező kb. ugyanazzal kísérletezik: civilizációs rétegeket hántanak le az emberről. Csak az előbbinél szép és cuki kisgyerekek, majd kamaszok, az utóbbinál pedig ivar­érett férfi színészek vannak a középpontban. De ennek ellenére még azt sem mondhatjuk, hogy az előadás valamiféle válasz a regényre és a filmre, mint ahogy az A Legyek Urát szokás párhuzamba állítani a Kétévi vakációval, a vademberekké lezüllő fiúkat a zászlónak végig tisztelgő, a kisebbeket tanító, sportoló fiatalemberekkel. Nincs olyan kontextus vagy antropológiai háttér, amelynek alapján az előadás állíthatna bármi olyasmit, hogy valójában állatok, vagy alapvetően romlottak és agresszívak vagyunk.

Ismétlem: négy meztelen férfi színészt látunk, akiket a rendező egy színházi kísérletben megfoszt az alapvető színészi és színházi eszközöktől, elsősorban a verbalitástól. Mi marad? A tér, a fény, a test és rengeteg kérdés. De egy kísérletnek pont ez a dolga. De miért pont majmok? Ez kiindulópont volt, vagy ide érkeztek? Mert így könnyebb volt nyelvi eszközöket, gesztusrendszert teremteni a színészeknek? Melyik ponton megy el az első néző és hányan követik? (Szerintem nagyon fontos, hogy legyenek előadások, amelyekről elmennek a nézők. Menjenek máskor is, amikor valami unalmas és középszerű.) Létezhet-e ennek az előadásnak olyan verziója, amelyben csak nők vagy nők is vannak? Változik-e az előadás során, ahogyan a szereplőkre tekintünk, jobban elfeledkezünk-e arról, hogy ők valójában színészek, mint amikor modern szabású öltönyben és garbóban játsszák Trigorint? Miért van lehunyva a szemük? Mi történt volna, ha a pillantásuk mégis találkozik egy néző tekintetével? Hosszú távon vajon mit jelent majd ez a tréning a színészeknek? Átfordul-e a nézők zavara valamilyen más érzelembe? Mit jelentenek majomkodás közben az emberi gesztusok: egy fülbevaló, egy gondosan nyírt bajusz, a tapsolás, egyáltalán le tudjuk-e választani ezeket? Igazabb-e az a tudatlanság, amellyel a megfigyeltségükhöz viszonyulnak, mintha egy klasszikus színpadon játszanának?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Csődközeli helyzetben billeg a BKV

28 milliárd forint hiányzik a BKV idei költségvetéséből a túléléshez. A közlekedési társaság adósságátütemezést kér, a jövő évi működéshez pedig a BKK-val 30 milliárdos hitelkeretre pályázna. Ráadásul mivel az igazgatósági és a felügyelő bizottsági tagok megbízatása lejárt, több hete törvénytelenül működik, ahogy a többi fővárosi cég is.

Fideszes nagymenőknek is feladhatja a leckét a választókerületek átvariálása

Egy miniszter, egy miniszterhelyettes, valamint a kormányszóvivő számára is új feladat lesz megnyernie a körzetét Pest megyében, amennyiben jelöltek lesznek 2026-ban is. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy az ellenzéket akkora csapás érheti, mint elsőre látszik. Megvizsgáltuk a fővárostól északra eső, a Fidesz által átrajzolni tervezett választókerületek helyzetét.