Film

Tíz az egyben

Wes Anderson: Asteroid City

Kritika

Szívünk kétfelé húzhat, ahogy a Cannes-i Filmfesztivál kritikusainak táborát is vadul megosztotta Wes Anderson legújabb munkája.

Az Asteroid Cityt lehet rajongóként vagy szkeptikusként nézni (ahogy egyébként Anderson eddigi munkáit is, ebben nincs semmi újdonság), de ez egyben azt is jelenti, hogy két különböző filmet nézünk. A rendező filmjeinek felszíne annyira gazdag és telített, hogy szinte teljesen betölti az érzékeinket. Legszigorúbb bírálói szerint nem is látunk mást, csak puszta felszínt és önmagáért való stílust, amely ugyanakkor tagadhatatlanul lenyűgöző, még sokadszorra is. Az Asteroid City pasztellszínű, síkszerű cselekményvilága ismét aprólékosan és féltő gonddal összeállított, s bár szinte túlcsordul a bennfentes utalásoktól és mikroszkopikus részletektől, mégis megejtően egyszerű.

Valamikor az 50-es években, a Junior Star­gazer kongresszus keretében gyűlik össze egy apró sivatagi városkában a megszokott andersoni tücsök- és bogárkompánia. Asteroid Cityben több ezer éve becsapódott egy meteorit, ennek krátere – a település egyetlen látványossága – mellé pedig egy állami csillagvizsgáló települt (ennek vezetője a Tilda Swinton alakította Dr. Hickenlooper). A Junior Stargazer meghívottjai egy maroknyi meg nem értett, koraérett kamasz zseni, akik talán az atomháború szorongásában élő amerikai nemzet feltörekvő tudósai lesznek majd. Őket hasonlóan neurotikus szüleik kísérik. A félénk Woodrow-t (Jake Ryan) láthatóan traumatizált háborús fotóriporter apja, Augie (Jason Schwartzman) terelgeti, aki három hét alatt sem volt képes elmondani gyerekeinek, hogy meghalt az anyjuk. Hamarosan nagyapjuk – Augie morcos apósa (Tom Hanks) – is a városba érkezik, hogy kezébe vegye a gyásztól megrendült család ügyeit. A tudományos összejövetel érzelmi és világpolitikai kataklizmákat is tartogat: Woodrow beleszeret egy másik csillagászjelöltbe (Grace Edwards), apja annak anyjába, egy blazírt filmcsillagba (Scarlett Johansson), a frusztrált, korlátolt szülők nekifeszülnek csodabogár gyerekeiknek, miközben a poros, mozdulatlanságba dermedt városkában tiszteletét teszi egy földönkívüli is. Asteroid City elnöki karantén alá kerül, amíg az illetékesek kivizsgálják az esetet, így a furcsa társaság átmeneti, pandémia ihlette együttélésre kényszerül. Mintha Anderson különcködő stílusa önmagában nem volna elég elidegenítő, a rendező egy plusz metaréteget épít filmjébe. A fekete-fehér „valóságban” Asteroid City viszontagságait egy hasonlóan excentrikus New York-i színésztrupp viszi színpadra, akik az Edward Albee-t és Tennessee Williamset magában egyesítő Conrad Earp (Edward Norton) drámája alapján dolgoznak (és csavarodnak bele szerepük motivációinak megértésébe).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.