Film

Tíz az egyben

Wes Anderson: Asteroid City

Kritika

Szívünk kétfelé húzhat, ahogy a Cannes-i Filmfesztivál kritikusainak táborát is vadul megosztotta Wes Anderson legújabb munkája.

Az Asteroid Cityt lehet rajongóként vagy szkeptikusként nézni (ahogy egyébként Anderson eddigi munkáit is, ebben nincs semmi újdonság), de ez egyben azt is jelenti, hogy két különböző filmet nézünk. A rendező filmjeinek felszíne annyira gazdag és telített, hogy szinte teljesen betölti az érzékeinket. Legszigorúbb bírálói szerint nem is látunk mást, csak puszta felszínt és önmagáért való stílust, amely ugyanakkor tagadhatatlanul lenyűgöző, még sokadszorra is. Az Asteroid City pasztellszínű, síkszerű cselekményvilága ismét aprólékosan és féltő gonddal összeállított, s bár szinte túlcsordul a bennfentes utalásoktól és mikroszkopikus részletektől, mégis megejtően egyszerű.

Valamikor az 50-es években, a Junior Star­gazer kongresszus keretében gyűlik össze egy apró sivatagi városkában a megszokott andersoni tücsök- és bogárkompánia. Asteroid Cityben több ezer éve becsapódott egy meteorit, ennek krátere – a település egyetlen látványossága – mellé pedig egy állami csillagvizsgáló települt (ennek vezetője a Tilda Swinton alakította Dr. Hickenlooper). A Junior Stargazer meghívottjai egy maroknyi meg nem értett, koraérett kamasz zseni, akik talán az atomháború szorongásában élő amerikai nemzet feltörekvő tudósai lesznek majd. Őket hasonlóan neurotikus szüleik kísérik. A félénk Woodrow-t (Jake Ryan) láthatóan traumatizált háborús fotóriporter apja, Augie (Jason Schwartzman) terelgeti, aki három hét alatt sem volt képes elmondani gyerekeinek, hogy meghalt az anyjuk. Hamarosan nagyapjuk – Augie morcos apósa (Tom Hanks) – is a városba érkezik, hogy kezébe vegye a gyásztól megrendült család ügyeit. A tudományos összejövetel érzelmi és világpolitikai kataklizmákat is tartogat: Woodrow beleszeret egy másik csillagászjelöltbe (Grace Edwards), apja annak anyjába, egy blazírt filmcsillagba (Scarlett Johansson), a frusztrált, korlátolt szülők nekifeszülnek csodabogár gyerekeiknek, miközben a poros, mozdulatlanságba dermedt városkában tiszteletét teszi egy földönkívüli is. Asteroid City elnöki karantén alá kerül, amíg az illetékesek kivizsgálják az esetet, így a furcsa társaság átmeneti, pandémia ihlette együttélésre kényszerül. Mintha Anderson különcködő stílusa önmagában nem volna elég elidegenítő, a rendező egy plusz metaréteget épít filmjébe. A fekete-fehér „valóságban” Asteroid City viszontagságait egy hasonlóan excentrikus New York-i színésztrupp viszi színpadra, akik az Edward Albee-t és Tennessee Williamset magában egyesítő Conrad Earp (Edward Norton) drámája alapján dolgoznak (és csavarodnak bele szerepük motivációinak megértésébe).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.